Érzékeny téma manapság a férfiak helyzete, szerepe, nőkkel való viszonya. Valóban férfihiány van? Ha igen, mik lehetnek az okai? Van-e egyáltalán megoldás, gyógyulás ebből? Mit tehetnek a nők és mit a férfiak? Egy dolgot biztosan tudok: Isten az, aki valódi változást, áttörést tud hozni. Ő az Atya az apahiánytól szenvedő nemzedékekben. Ő a kulcsa annak, hogy a nők és férfiak újra szabadon kapcsolódjanak egymáshoz. Ő a válasz a mindennapokban talán elhalványuló, ám valójában nagyon is bennünk lüktető kérdésekre. Csak merjük őket feltenni Neki.
Néhány napja nemcsak a 777 Facebook-oldalán, hanem a személyes profilomon is megosztottam néhány gondolatot Bedő Imrétől, a Férfiak Klubja alapítójától. Többek között ezeket írtam ki: „Ha te átmentél a tűzön, ha a sűrű erdőt bejártad éjszaka, ha a félelmeiden és a fizikai határaidon voltál túl, akkor válsz megpróbált férfivá. És tudod, hogyha bármi jön, akkor képes leszel ugyanezt megtenni. A nők felnéznek az ilyen férfiakra. Nem azért, mert voltak katonák, hanem mert a teljes kisugárzásuk, a problémamegoldó képességük, a terhelhetőségük, a hitük, a belső erejük és a gyakorlati felelősségvállalásuk vonzóvá teszi őket.”
Mondanom sem kell, a poszt megosztása után kaptam hideget-meleget. Volt, aki külön írt nekem, hogy mennyire nem ért egyet, és voltak kemény hozzászólások is. Hozzátenném, nem csak abban az esetben osztok meg valamit, ha az idézet szerzőjének minden szavával egyetértek. Most sem erről volt szó, sokkal inkább arról, hogy érdekes problémafelvetésnek, akár vitaindítónak találtam Bedő férfiakról szóló gondolatait. Nem az volt mondandójának lényege, hogy minden fiú vonuljon be katonának, mert csak így válhatnak stabil, erős, tiszteletreméltó férfiakká – legalábbis bennem nem így csapódtak le a szavai. Sokkal inkább arra világított rá, hogy bizony a nők vágynak az erős, határozott, magabiztos, helyükön lévő (!) férfiakra. Egy biztos: Bedő Imre szavai port kavartak, a 777 oldalán és a személyes profilomon is.
De miért okoz ekkora vitákat egy, a férfiak mai szerepéről szóló gondolatsor, véleménycikk? Miért ennyire érzékeny ez a téma napjainkban?
Ez egy nagyon összetett kérdés, így csak néhány aspektusára szeretnék kitérni.
Először is: mind a nők, mind a férfiak zsigerileg érzik, hogy valami hiányzik. Hogy valami megváltozott. Hogy a régebbi korokhoz képest valami egyszerűen nincs rendben. Valaki csak érzi, valaki meg is fogalmazza, hogy hiány van: férfihiány. És mielőtt ismét a elindulna a mérges kommentek lavinája, szeretném leszögezni: NEM a férfiakat hibáztatom mindezért. Valójában értelmetlennek tartom a bűnbakkeresést, a hibáztatható felelős felkutatását ebben a kérdésben.
Persze, lehetnek elméleteink, feltevéseink, hogy miért van ez az erőteljes, lüktető hiány a társadalomban. Az okok mélyek, talán egészen Ádám és Éva történetéig nyúlnak vissza. De hogy ne egy 30 oldalas esszé, hanem egy olvasható terjedelmű cikk készüljön, ugorjunk kicsit előrébb az időben. Számomra a legvalószínűbb okok között szerepel az apahiány és a háború miatt a férfitársadalom összetöretése.
Az apahiány sajnos elképesztően nagy probléma a XXI. század fiai körében. Erről több könyv is szól, többek között a világhírű szociálpszichológus, Zimbardo Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című műve. De említhetnék több olyan sorozatot, filmet, színházi előadást is, amelyben közvetlenül vagy többször inkább közvetve az apahiány miatti szétesettség, káosz jelenik meg.
Ne szépítsük: ha nincs erős, támogató, bátorító, tanító édesapa, akkor nincsenek erős, magabiztos, bátor, kiegyensúlyozott fiak sem.
Ez persze könnyen levezethető okosság, de a valóság mindig bonyolultabb. Ha a mostani fiatal felnőtt generáció fiai (és persze lányai) apahiányban szenvednek, akkor nyilván a szüleink generációja is hasonló helyzetben van, nem? És a nagyszüleinké is? Meddig nyúlik ez vissza, mikor vesztek el az erős férfiminták? Itt kapcsolódunk, azt gondolom, a háborúkhoz. Több százezer, inkább több millió férfi esett el a harcokban, vagy épp érkezett haza megtörten, kizsigerelve, elég ha csak a két világháború borzalmaira gondolunk. Több millió nő maradt egyedül otthon a gyerekeivel, a férj által nyújtott biztonság, stabilitás, védelem után sóvárogva. Rengeteg feleség vált özveggyé, sokan persze halálhírt sem kaptak, csak teltek az évek, és egyértelművé vált, hogy a házastársuk már soha nem tér haza. Lelkileg, mentálisan megnyomorított nők, férfiak, gyerekek.
Szóval nem, szerintem sem az a megoldás, hogy minden férfi álljon be katonának. Épp a háborúk voltak az okozói sok-sok bajnak, transzgenerációs traumának, családi sérelmeknek, rengeteg gyásznak, félelemnek, magánynak.
Ugorjunk vissza a jelenbe: itt egy fiatal felnőtt generációja a fiúknak, akik lassan (vagy már rég) abban a korban vannak, hogy házasságot köthetnének szívük választottjával. Közülük azonban nagyon sokan érzik, tudják, hogy valami nincs rendben. Vannak fiúk, akik odáig jutnak gondolatban, hogy nem akarnak elköteleződni, tartanak tőle, ám a félelmük okait már nem értik. Vannak fiúk, akik veszik a bátorságot, és elkezdenek terápiára járni, szembenézni önmagukkal, az elakadásaikkal, a nőkkel vagy épp a szüleikkel való kapcsolatukkal.
Minden tiszteletem az övék, le a kalappal, ha ezt az önismereti utat valaki harmincéves kora előtt elkezdi.
Fájdalmas út, de mindenképpen megéri – ez mind a nőkre, mind a férfiakra igaz. Az önreflexió, a múltunkkal, a korai traumáinkkal, az önmagunkról elhitt hazugságokkal való szembenézés nagyon nehéz. De esélyt ad arra, hogy egyre szabadabbak legyünk, hogy azzá váljunk, akinek Isten teremtett minket. Ha a magunkról elhitt hamis hiedelmeket szép lassan fel tudjuk cserélni Isten igazságaira, az elképesztően jó hatással van az életünkre, a párválasztásunkra, sőt, valójában az összes kapcsolatunkra, a határaink egészséges védelmére, az önértékelésünkre és még sorolhatnám. Ha tehetném, receptre írnám fel mindenkinek a terápiát – igen, keresztényként is. Persze, Isten bölcsességéhez soha nem érhetnek fel az emberek által alkotott elméletek és módszerek. Persze, Isten tudja meggyógyítani a szívünket, nem a pszichológusok. Persze, a Teremtőnkkel való kapcsolatunk a legesszenciálisabb összetevője annak, hogy megértsük, kik vagyunk. De ha a lelkünk mélyén vannak olyan sebek, amelyeket nem kezelünk, amelyekre rá sem merünk nézni, az sajnos a hitünkben is elakadásokat okozhat. Hiába olvassuk Isten igéjét vagy hallgatjuk a prédikációkat, ha mindez csak az agyunkig jut el, és nem a szívünkig, akkor nem lesz túl sok változás.
Szóval igen, egy pszichológussal való önreflexiós munka mindenképp előrevivő lehet. Vannak persze más utak is, az utóbbi években például Magyarországon is egyre több férfi próbálja ki az XCC-t, amely – a saját leírásuk szerint – egy kitartást igénylő próbatétel férfiaknak, kint, a vadonban. „Egy kaland, ami egyaránt próbára teszi a testet, a lelket és az elmét.” A szervezők gondoskodnak róla, hogy a résztvevők ne tudják előre, mi vár rájuk. Van olyan szervező, aki csak annyit mond: „megígérhetem, hogy nagyon nehéz lesz, időnként kimondottan rossz is” – és férfiak százai jelentkeznek lelkesen. Vajon miért? Miért van ekkora igény a kemény próbára, a fizikai-lelki küzdelemre, a bajtársiasság újbóli megtapasztalására a fiúknak? Érdemes ezen is elgondolkodni. És persze örülni annak, hogy már vannak ilyen lehetőségek.
Tudom, nőként „könnyű” beszélni. Könnyűnek tűnhet sorolni a lehetséges okokat, a lehetséges megoldásokat. De kérlek, higgyétek el, hogy nekünk sem sokkal könnyebb. Mi is szenvedünk ettől a helyzettől. Megszámolni sem tudom, hány nő várja hosszú évek óta, hogy a férfiak merjenek lépni, és akár csak randira hívni őket. „Örökre egyedül maradok? Tényleg senkinek nem kellek?” – kérdezik. Nagyon sok feleség érzi úgy, mintha ő vinné a hátán az egész családot, a házasságot, a gyerekek terheit, mindent. „Hol van a férjem, miért nem áll bele ebbe az egészbe?” – kérdezik. Ismét mondom: a férfiak sem hibásak, nem ők tehetnek minderről. Van felelősségük, nem tagadom. Isten szabad akaratot adott nekik is. Bármikor felállhatnak és azt mondhatják: „Oké, nem értem, miért nem érzem magam a helyemen, nem értem, miért vagyok így a nőkkel, nem értem, hol az erőm, de megtalálom az utat! Férfivá akarok válni, Isten szerinti férfivá.”
Istennel szövetségben semmi – tényleg semmi – nem lehetetlen!
Szeretnék bátorítani minden férfit és nőt: álljunk fel, rázzuk le magunkról az önsajnálatot, mondjuk ki, hogy nem vagyunk áldozatok, és kiáltsunk Istenhez, aki igenis képes valódi változást hozni ezen a téren is. Istenre számos helyen hivatkozik a Biblia Atyaként. Csak egyet említve, Pál ezt írja: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” (Róm. 8:15) Tehát Isten, az Atya az, akit be tudunk hívni az édesapánk által hagyott űrbe, magányba, a tőle kapott sebekbe, fájdalmakba. Isten tud válni az igazi férfimintává az édesapánk helyett. Isten az, aki jó apaként megszeretget, megölelget, aztán viszont babusgatás helyett azt mondja a férfiaknak: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9). Bekötözi a sebeket, betölti a magány helyét, de aztán útnak indít.
Isten az, aki képes gyógyulást hozni az apahiánytól beteg társadalomnak, és az összes olyan férfinak, aki emiatt meg van rekedve.
Jézus azt mondta, Ő az út, az igazság és az élet. Ő az út önmagunkhoz. Ő az igazság, amely szabaddá tesz. Ő az élet, az a nagybetűs, valódi, szabad és bővölködő élet, amely után annyira régóta sóvárgunk, amelynek a hiánya ott lüktet a mindennapokban, és amely mindig is itt volt Őbenne. Itt az ideje Őt választanunk!
Szilágyi Anna
hirdetés
17 hozzászólás
Nem a háború miatt vesztek el a férfiak. Hanem a szexuális forradalom, a válás megengedése, illetve a “nemek közötti egyenlőség” és más feminista őrültségek miatt.
Ennek a Magyarországra való széleskörű begyűrűzése kb. a XX. század közepe, és a II. világháború, is akkor volt, de ez véletlen egybeesés. Semmi köze a világháborúnak a XX. század végére kialakult krónikus apahiányhoz.
.
Vicces, hogy a szerző szerint mindent a pszichológusok fognak megoldani. Én azonban azt látom, hogy azok az ismerőseim, akik megfordultak már pszichológusnál, azok mind bolondok. Persze hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, azt utólag már nehéz kideríteni 🙂 De nem hiszem, hogy pótolni tudja az apa- és a közösség-hiányt.
.
Mert nem csak apahiány van ma, hanem közösség-hiány is. Ma már a gyerekek nagy részének testvéreik sincsenek, így aki nem volt például egy jó cserkészcsapat tagja, annak fogalma sincs, hogy hogy működik egy közösség, hogy pl. mi a feladata ott a vezetőnek. Márpedig a család is egy közösség, aminek az apa (“családfő”) lenne a vezetője.
.
Csakhogy vezetőhiány is van. Oda jutottunk, hogy az általános vélekedés szerint a vezetés, az irányítás, az az egyik FŐBŰN. A liberalizmus szerint a vezetés csak rossz lehet. Egy család, egy egyesület, egy nemzet, bármilyen közösség csak akkor jó, ha azt nem vezeti senki. (Ne aggódjatok, a média szívesen átveszi ezt a szerepet…)
.
Még egy fontos tévedés. Azt írja, a nők vágynak az erős, magabiztos férfiakra. Ez igaz. De csak elméletben. Valóban van egy ilyen vágy a nőkben, aztán amikor találkoznak egy erős, magabiztos férfivel, akkor fejvesztve menekülnek! Mert bekapcsol a beléjük nevelt nőjogi vészcsengő. Aztán hosszú távon vagy egyedül maradnak, vagy választanak maguknak egy papucsférjet – és közben azon merengenek, hogy “hova lettek az igazi férfiak”. Hát hova lettek volna? Kihaltak. Egyszerűen kiszelektálódtak, mert nem kellettek senkinek.
.
Igenis, áldozatok vagyunk. Mindnyájan, nők és férfiak is. A liberaizmus áldozatai.
Egyetértek az előttem szólóval. A nők inkább ludasak ebben, mintsem a világháború.
>”Nem a háború miatt vesztek el a férfiak. Hanem a szexuális forradalom, a válás megengedése, illetve a “nemek közötti >egyenlőség” és más feminista őrültségek miatt.”
Részben. Egyrészt a szexuális forradalmat, a válást, az “egyelőséget” és atöbbi feminista “őrültséget” a(z akkor és azóta is, a hatalmon lévő) férfiak engedték, támogatták, “szavazták meg”, másrészt pedig a palackból kiengedett szellemet nem lehet már visszagyömöszölni.
Ha egy nőnek van másik választási lehetősége, és nem (éhenhalási) kényszer számára a férfival való kapcsolat/házasság, akkor logikus, hogy a hipergámiája vakságán keresztül nem látja a férfiak 80%-át.
Léteznek azok, csak épp számára nem jönnek szóba.
>”Még egy fontos tévedés.”
Szálazzuk szét:)
>”Azt írja, a nők vágynak az erős, magabiztos férfiakra. Ez igaz. De csak elméletben. Valóban van egy ilyen vágy a nőkben,”
A gyakorlatban is.
>” aztán amikor találkoznak egy erős, magabiztos férfivel, akkor fejvesztve menekülnek! ”
És itt van a paradoxon, ami nem is paradoxon, ugyanis ha az “alfa” bétaként viselkedik, még akkor is kell nekik, mert még így is jó:),
>”Mert bekapcsol a beléjük nevelt nőjogi vészcsengő.”
Viszont, ha egy béta próbál alfaként viselkedni, akkor az csak egy undorító zaklató:), és attól bizony menekülnek…
>”Aztán hosszú távon vagy egyedül maradnak, vagy választanak maguknak egy papucsférjet – és közben azon merengenek, >hogy “hova lettek az igazi férfiak”.
De azért ezt megelőzi egy faszkörhintás, intenzív bulikorszak, addig, amíg a fal orrba nem vágja őket, azután jönnek ezek a sipákolások.
Sajnos azt kell mondanom,hogy a szerzőnő is,és majdnem mindenki csak az ábrándozással marad.
Amiket felsorolt,majdnem mind csak emberi próbálkozások a probléma javitására,csakhogy itt egy olyan gubanc van,amit ugyan az ember okozott,mint ahogy a bűnesetet is elég nagy százalékban,de ezt már az ember,vagy ha ügy tetszik az ember lánya akármilyen okosnak képzeli is magát nem tudja megoldani.
Tesz ugyan néhány utalást Istenre,de ügy tűnik ő maga sem hiszi,hogy Isten bármit is meg tudna tenni.Pedig Isten már rég megoldotta még azt is,amit ügy is lehet értelmezni,h.társadalom általi kasztrálás,aminek jelenleg tanúi vagyunk,és ez csak az előszele a bulitársadalom végének.
Kérdem én,hol vagyunk mi már attól,amire azt mondja Jézus Krisztus,, aki engem akar követni,tagadja meg magát”?Ugyan már a karrierizmus korában önmegtagadás? Van képünk keresztényeknek hivni magunkat,mikor azt sem tudjuk mit jelent valójában!!!
Viszont még mindennek ellenére van remény,és ezt a reményt nem B.I.-nek hivják,még csak nem is pszichiáter,hanem Jézus Krisztus,aki igy hiv ma is mindenkit:,, Ime az ajtó előtt állok,és zörgetek,ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok,és ő én velem.” Továbbá:,,És megismeritek az igazságot,és az igazság szabadokká tesz titeket.”
https://redstyleschool.blog.hu/2022/07/13/valasz_szilagyi_anna_cikkere#c41482037
xcsakx!
Na mi van csakszika, már itt is okoskodsz? Ez egy kamu antifeminista, mangina bértollnok, aki már hosszú évek óta zülleszti a Férfihangot.
A férfihangot nem lehet lezülleszteni mert mindig is egy pöcegödör volt.
Nem volt mindig pöcegödör, csak akkor lett az, amikor a feministák meg a manginák elszaporodtak ott. Részben pont miattad meg a haverod/másik nicked miatt züllött le még jobban.
Na igen,persze,igy van minden.
Próbáltam hozzászólni,de amint látom, ami nem egyezik a szerkesztőség véleményével, az nem lehet igaz,szóval erről ennyit.
A többi süket duma.
Nem vagyok mindenható, de van némi hatalmam. Belátásom, képességeim és lehetőségeim szerint bármit megtehetek. Amit elintézhetek saját hatáskörömben, miért akasztanám Teremtőnk nyakába?
Nem mások mércéjével, véleményével mérem személyemet. Magam határozom meg „kipróbált” stb. férfi vagyok-e.
Tapasztalatom szerint a nők (jellemzően) elsősorban anyagi és érzelmi jólétre, biztonságra vágynak, nem férfira. Bárkivel beérik (pl. szülővel, gyermekükkel, az egyházzal vagy egyéb intézménnyel), aki kiszolgálja igényeiket. S lehetőségeik szerint több forrásból igyekeznek ellátást szerezni. (A maguk szerepében a férfiak sem különbek. Lehetőségeik szerint több nőt akarnak.)
Nem végeztem még csak hevenyészett felmérést sem, más volt-e a régi korokban. Csupán annyit mondhatok, nagyszüleim idejében mind a nők, mind a férfiak jobban megbékéltek szerepükkel, mert kevesebb választási lehetőségük volt. Ami pedig az erős, magabiztos, bátor, kiegyensúlyozott fiakat illeti, Természet Ősanyánkat ilyesmi nem érdekli. Egyetlen parancsa: Maradj életben változó körülmények között is, és szaporodj, ha tudsz!
Semmi kifogásom az együttélés ellen, de nem feltétlenül van szükségem rá. Elő tudom teremteni az élethez szükséges javakat, el tudom látni magam. Na és a függőségi igény, az ágy örömei? Olcsóbb és egyszerűbb, ha megfizetek valakit, még inkább, ha szalmazsákommal élek kettesben. Természet Ősanyánk pedig csókoljon meg!
S hogy magam is idézzek a Könyvből: „Jobb a tető ormán lakni, mint háborgó asszonnyal, és közös házban.”
Magam is tudok hasonló okosságot. „Nő és férfi, megérdemlik egymást! Versenghetnek, melyikük nyomorúsága különb.”
Nincsen férfihiány. Itt vagyunk.
Csakhogy a női hipergámia számára a férfiak 80%-a láthatatlan.
A hiba nem a férfiak készülékében van.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association, APA), mely a pszichológusok egyik legfőbb, hatalmas nemzetközi befolyással (Magyarországot is beleértve) rendelkező szakmai szervezete kijelentette, hogy a maszkulinitás, mint olyan, úgy ahogy van: toxikus. Vagyis a pszichológusok nem segíteni, hanem ártani fognak nekünk, férfiaknak, ha hozzájuk fordulunk. Ennyit a pszichológusokról.
A férfiaknak semmi problémájuk sincs az elköteleződéssel. Természetesen megfelelő férfiúi életkorban és nem korábban: vagyis krisztusi kortól, 30 éves koruk után. Viszont szó sem lehet elköteleződésről a faszkörhintáról éppen leszédült 30+os roastie-k iránt. Amelyik nő a szüzességét, de minimum a legszebb (21-25) éveit, a fiatalságát nem a férjének adja, az ne akarjon utána már semmit senkitől.
És pláne nem a feminista alapokon nyugvó, Házasság 2,0 keretei között. A feministák által kiharcolt “no fault divorce” lehetőségével, ami Damoklész kardjaként függ a férfiak feje felett, ami értéktelenné teszi a férfi elköteleződését. Hiszen a nő ha épp olyanja van, bármikor állami támogatással elszakíthatja a férfit gyerekeitől és elviheti a vagyona felét. Ilyen feltételek mellett ki az a hülye, aki hajlandó 100%-ban elköteleződni egy nő iránt?
A férfiak merjenek lépni és randira hívni a nőket? Ebben a szép, új, feminista, #MeToo-s világban, ahol sok helyen már az van, hogy ha csak rá merészelsz nézni egy nőre, pláne megszólítani, és kiderül hogy nem tetszel neki, az máris szexuális zaklatásnak számít, és megbüntetnek, meghurcolnak érte? Vicceltek?
A problémát nem a régi háborúk, hanem a feminizmus, és annak eredményei és következményei jelentik. Ha szerencsénk van, az ukrán háborúból világháború lesz és eléri Magyarországot is, és akkor végre helyére kerül majd újra a magyar nők fejében, hogy a valóságban mi az, hogy férfi, és hogy mire képesek a férfiak.
Őszintén sajnálom a gyermeklelkű szerzőt. Remélem, tisztában van vele, hogy az indulatos megjegyzések nem személyének szólnak. Mivel csalódott és megkeseredett férfitársaim Teremtőnket nem üthetik pofon, hát azon verik el a port, aki kéznél van.
Csak az éretlen ember hibáztatja a körülményeket, másokat, Teremtőnket. Aki önként lemondott hatalmáról, és azt várja, hogy egy határtalanul gondoskodó szülőpótlék lássa el, szabadítsa meg őt minden gondjától, és mondja is meg, mit gondoljon.
Mindenért, ami velünk történik, magunk vagyunk felelősek; magunknak keressük a bajt. Nekünk kell gondjainkra gyógyírt keresni; alkalmazkodni. Ha Urunk segít, megköszönjük, de nem várjuk el, hogy fogja a kezünket.
Jeles hölgyeink többsége éretlen, élősködő természetű? Az ő bajuk, nem a miénk. A mi feladatunk, hogy vigyázzunk érdekeinkre, és lehetőség szerint megakadályozzuk, hogy kizsákmányoljanak bennünket; ne kapjon senki tőlünk semmit érdemtelenül.
Jeles hölgyeink oda mennek, ahová ocsút szórnak? A verebekre sem haragszunk, pedig ugyanezt teszik.
Érzékiségüket használják eszközként, valutaként? A majmokat sem ostorozzuk, pedig ők is élnek e módszerrel.
Igyekeznek mindenhez ellenszolgáltatás nélkül hozzájutni? Nem hibáztatjuk őket, mert mi is ezt tennénk, ha nem lenne önbecsülésünk.
Fűvel-fával kacérkodnak, üzekednek? Sajnáljuk őket, mert kénytelenek önbecsülésüket a férfiak figyelmére alapozni, külső forrásokból táplálni.
Nyakunkba akarják akasztani minden gondjukat, be akarnak telepedni a készbe, fel akarják élni javainkat viszonzás nélkül? Miért háborognánk ezért, hiszen a nünüke lárvája is ezt teszi gazdáival.
Adjunk hálát Urunknak, hogy felruházott bennünket nagyszerű képességekkel, okossággal, ügyességgel. Elő tudjuk teremteni az élethez szükséges javakat, gondoskodni tudunk magunkról. Képesek vagyunk alkalmazkodni, tanulni, fejleszteni személyiségünket és így tovább.
Foglaljuk imába Teremtőnk nevét, mert férfinak születtünk. A férfiút ugyanis erőforrásai, s nem szaporítószervei teszik.
Köszönjük meg, hogy napról napra magasabbra hághatunk a szellemi érettséghez vezető lajtorján.
Hölgyeinknek pedig kívánjunk sok szerencsét és boldogságot.
„Mindenért, ami velünk történik, magunk vagyunk felelősek; magunknak keressük a bajt.”
Ezt mondod az erőszakos bűncselekmények áldozatainak meg a holokausztsérülteknek is?
Szilágyi Anna ezen cikk alapján bizonyos szempontból vetekszik a Böjte Csaba árvaházának pedofil nevelőjével. Mindketten a vallás mögé bebújva mossák tisztára beteges gondolataikat.
Sajnos nem érek annyira rá, mint Anna, meg hát furcsán is érezném magam, ha elkezdeném magyarázni miért nem stimmel ill. részrehajló az eszmefuttatása.
De, mint mindenkinek, a cikk szerzőjének is kívánom, hogy megtalálja a társát az életben, akit nem feltétlenül kell túl ideologizálni. Különben az a pár év nagyon hamar elmegy és egy meghízott, megcsontosodott lábra már nem, hogy senki sem fogja felsegíteni az üvegcipellőt, de már saját maga sem fogja tudni felhúzni.
Várlak*
Magadat kerested, s én elengedtelek. Nem, nem volt szép a válásunk, de hát csalódtunk mindketten. Te magadat akartad én téged.
Tekintetemmel követtelek miután elmentél. Szép és rút dolgokat műveltél, bántottál, nem tiszteltél. Fájt, de igyekeztelek megérteni, mert úgy véltem, hogy igazad van, becsaptalak, tévedtem, rosszul bántam veled.
Aztán olyasmi történt, amire nem számítottam. Én is megtaláltam magamat. A gyerekek értelmet adtak, akiket rám hagytál. Barátokra leltem és rájöttem, szükség van rám és nem tévedtem mindenben.
Te közben egyre jobban rákaptál a követelőzésre és minden változást tőlem vársz. Azt állítod, hogy én kövesselek oda, ahol most te élsz. Gyökereim kitépése nélkül ezt nem tehetném meg. Nem én lennék, aki veled él.
Értelek, de úgy látom, te még nem értesz engem. És kicsit magadat sem, gyökereid nélkül te sem élhetsz, teljesen magad-kitalálta léted részben hazug.
Ma az előre kicsit visszafelé van – vissza hozzám.
Várlak, rájössz minderre, vagy léted teljesen eltorzul – e? Persze lehet, én tévedek és magányosan halok meg, te pedig boldogan virulsz a világban. Ettől sem félek, képes vagyok várni rád, és egyedül meghalni.
Boldog vagyok, fájdalmas-szelíden létezem. Életem teljes, bár várom, hogy magam helyett mikor ölelhetlek végre téged.
Egymás végzete vagyunk, és ez a végzet most megvárja, míg ki nem tombolod magadat és vágyódni nem kezdesz az otthonod után.
*Ibsen – Nóra című művére válasz
Magyarázat, elemzés:
Nóra az a nő, aki férje szerető, de leuraló, korlátozó gyámkodása alól minden korlátot ledobva, feldúlva kilép a családjából és felőtt, önálló, kiteljesedni akaró életet kezd. Számomra ő a modern nő szinonímája, aki önmagát keresi, és közben megfeledkezik a maga mögött hagyott patriarchális világról és előítéletesen azt teljesen rossznak látja és láttatja. (Holott a nőkkel szembeni lovagiasság, előzékenység, vádelem és a többi is mind abban a világban fejlődött ki.
Magamat az elhagyott férjjel azonosítom, aki továbblépett már az árnyékán, belátta a hibáit, ugyanakkor számotvetett az erényeivel is. Nem hajlandó beállni a hagyományos férfiasságot toxikusnak bélyegzők sorába, és teljes férfiúi minőségét megélve várja álhatatosan, hogy a világ (Nóra) belássa: ő nem legyőzendő ellenség, hanem megbecsülendő szövetséges. Szerinte most a világon, a nőkön a sor hogy számot vessenek magukkal és felnőjenek a magukkal szintén számot vetett férfiakkal való új minőségű kapcsolatra.
Ügy látom a dolgokat,hogy a szerző,és még sokan mások próbálják megmenteni a léket kapott hajót.Csakhogy rossz irányból rossz alapanyaggal próbálkoznak. A lék nem épp a ,,férfihiány”,vagy,,nőhiány”mert mindkettőből volna elég,hanem a hitetlenség,és ennek minden következménye.
A hittel az a helyzet,hogy azt ajándékba kapjuk,az ember nem tudja produkálni.
Szó ami szó száguldunk a szakadék felé,és nincs megállás,még akkor sem lehetne megállni,ha minden egyes nő találna magának egy férfit,és mind nagyhirtelen templombajárók lennének.