2022. 03. 02.

„Egy pillanatra sem merült fel, hogy elhagyjam Kárpátalját” – Interjú Majnek Antal püspökkel

Exkluzív online interjút adott a 777-nek Majnek Antal nyugalmazott munkácsi püspök, aki már 33 éve szolgálja Kárpátalját. A ferences szerzetest Szent II. János Pál pápa szentelte püspökké, ő lett a Munkácsi Egyházmegye első püspöke. Egészségügyi okokból többször kérte nyugalmazását, Ferenc pápa végül 2022. január végén fogadta el azt. Azóta sem hagyta el Kárpátalját, Rát faluban él és ott szolgál. Beszélgetés a háborúról, Kárpátaljáról, a béke fontosságáról és arról, hogy mibe lehet kapaszkodni egy rendkívüli időszakban.

Egészségügyi okokból kérte a nyugalmazását, amit Ferenc pápa 2022. január végén el is fogadott. Hogy érzi most magát?

Jól vagyok, de az érzéseimet meghatározza most a háborús helyzet. A kápolnánkban mindennap összejövünk kétszer is szentmisére, délután pedig szentségimádásra. Ott, azt hiszem, mindannyian békét kapunk.

Most Ön Rát faluban lakik, amely közel van Felvidékhez és a magyar határhoz is. Felmerült, hogy a háború miatt átjön Magyarországra?

Egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy elhagyjam Kárpátalját, különösen, hogy látom, hány ember ment már el a harminc év alatt, hány fiú és férfi ment el a forradalom idején, és most már a maradék is igyekszik elmenni.  

Mi az, amit Ön személy szerint tapasztalt a napokban a háborúból?

Meglepetés volt február 24-én, hogy kirobbant a háború. Persze a média már felkészített, de senki nem gondolta volna, hogy ilyen villámcsapásszerűen fog lecsapni az országra, hogy ártatlanok halnak meg minden egyes nap. Itt egyelőre béke van, nincs pánikhangulat az ittmaradtak között. A nagy baj ellenére annak tudunk örülni, hogy most mi is tudunk segíteni másoknak. Hiszen mi már kétszer voltunk nagy árvízben és akkor is sok-sok segítséget kaptunk. Most is sokan jelentkeztek, akik a hozzánk érkező menekülteket szeretnék segíteni.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak kimennek az országból, hanem egy belső migráció is megindult nyugat felé, és van, aki Kárpátalján marad?

Pontosan, már vagy ötvenezer ember van itt Kelet-Ukrajnából, és több százezren mentek ki Lengyelországba, Magyarországra, Moldáviába, Romániába.

Hogyan látja a magyar kisebbség hozzáállását ehhez a háborúhoz? Közeledett egymáshoz a magyar és az ukrán nép?

Most valóban megerősödni látszik a kapcsolat, azt tudom mondani, hogy a kárpátaljai embereket mindegy, hogy milyen származásúak. Hála Istennek, a különböző felekezetek is példamutatóan egységre törekednek itt.

Akik most Ukrajna keleti részéből érkeznek nyugatra, lehet, hogy először találkoznak a kárpátaljai magyarokkal. Olyan szeretetteljes fogadtatásban lehet részük, amire talán nem is gondoltak.

A médiának volt olyan része, amelyik a magyarokat hibáztatta azért, hogy Ukrajna nem kerülhet be a NATO-ba vagy az unióba, illetve a nyelvtörvényre is azt mondták néhányan, hogy Magyarország ezzel vissza akarja csatolni magához Kárpátalját. Én ilyen törekvést senkitől nem hallottam. Ami számomra igazán szép, hogy a sok rosszra senki nem válaszolt rosszal, nem ültek fel a provokációknak itt, Kárpátalján, sem a magyarok, sem az ukránok közül.

Hogyan tudnak segíteni most a menekülteken?

Én a fizikai segítség elé helyezném a lelki segítséget, hiszen az a legfontosabb, hogy ne féljenek, ne uralkodjon el a pánik, ne higgyenek el rémhíreket. Megjelentek például olyan cikkek, hogy itt, Kárpátalján éheznek a gyerekek, amiről szó sincs, a boltok sem ürültek ki ezen az országrészen. Azt látom, hogy az emberek segíteni igyekeznek egymásnak, vigyáznak egymás kiüresedett házaira, tehát ez a kölcsönös szeretet a pánik fölé emelkedik.

Ön nagyon sokat adott Kárpátaljának, de ha ezt megfordítjuk, Ön mit kapott a kárpátaljai magyaroktól és az ottani környezettől?

Mikor idekerültem, harminchárom éve, azt gondoltam, itt egy új missziót kell kezdeni, de valójában a föld alatt megbúvó erős hitet, bátorságot és nagyon nagy szeretetet találtam. Óriási ajándék volt, hogy az emberek itt vágyakoztak az evangéliumra, szomjasak voltak Jézusra. Azóta is ezt érzem, bármerre megyek.

A magyar kisebbség populációja drámaian csökkent az elmúlt évtizedekben Kárpátalján. Mennyire gyorsíthatja meg a háború ezt a folyamatot?

Egyelőre semmi remény, hogy akik elmentek, visszajöjjenek. Ha itt rendeződik a helyzet és béke lesz, vagy az Európai Unióba beveszik Ukrajnát, akkor remélhetőleg néhányan visszajönnek. De azok az emberek, akik eddig is a kényelmet keresték nyugaton, nem fognak visszatérni.

Antal atya mit tudna mondani azoknak, akik konkrétan a háborús övezetből érkeznek, tele reménytelenséggel és félelemmel?

Konkrét segítséget kell nyújtani nekik, már a háború második napján megnyitotta az egyházmegye és az itteni karitász az üresen álló épületeit, lelkigyakorlatos házait – de folyamatosan keresünk további helyeket, amelyeket megnyithatunk a menekülteknek.

A békére hívjuk fel a figyelmet mindannyian ezekben a napokban. Az embereknek előjött az empatikus oldala, rengetegen próbálnak segíteni, illetve sokan Istenhez fordulnak és felismerték azt is, mekkora érték a béke.

Szerintem minden jóindulatú, gondolkodó ember tudja, hogy a béke a legfontosabb. A probléma akkor van, amikor egy ember a saját igazát tekinti abszolút igazságnak, amikor nem tudja elfogadni, hogy az igazság nem benne és bennem, hanem mindannyiunk felett van. Egyedül Jézusban van a teljes igazság és Ő azt mondja, bocsássunk meg egymásnak és imádkozzunk az ellenségeinkért. Ha ezt komolyan vennénk, esélyünk lenne a gyorsabb kibékülésre. Az első a bűnbánat, Istenhez másképp nem közeledhetünk. De akik a bajban is bíznak Istenben, mernek hálát adni előre és dicsőítik Őt, azok megtapasztalják a csodát.

 

A teljes interjút megnézhetitek itt:

Borítókép - Fotó: Karpatalja.ma
Interjú

Még nem érkezett hozzászólás