Blog

Emeljük fel szívünket!

Advent második vasárnapján is folytatódik sorozatunk a 777-en, amelyben Bobek Tamás tiszakécskei plébános osztja meg gondolatait karácsonyra készülődve.

Minden szentmisében elhangzik a címben szereplő felszólítás a legszentebb áldozatot bemutató pap szájából, amelyre a hívő közösség egy emberként válaszol: „Felemeltük az Úrhoz!” Ám ez valóban így lenne? Úgy értem: nemcsak úgy mondjuk, sokszor gépiesen, anélkül, hogy bele gondolnánk mit is állítunk?

A szív, már az Ószövetségben is az emberi személy(iség) középpontja, és mint ilyen a megismerés, bölcsesség, akarat és cselekvés, illetve az érzelmi élet forrása. Lényege szerint nyitott a transzcendencia és a másik ember felé. Ismerősen csengő szentírási szakaszaink is erről tanúskodnak:

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

         (Példabeszédek 4,23.)

Ugyanitt:

 „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.”

(Példabeszédek 15,13.)

Vagy:

„Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.”                                                                                                                       (Zsoltár 33,20-21.)

A liturgiában elhangzó felszólítás egyben bátorítás is: Ember! Emeld a szívedet – s benne mindazt, ami és amilyen vagy – az Úrhoz, mert ott van a lehető legjobb helyen! S, bár azt feleljük „felemeltük”, olykor mégis megreked a szívünk a porban és a sárban. A mindennapok gondja-búja, kihívásaink és nehézségeink, mások gáncsoskodása és acsarkodása, félelmeink és kétségeink lehúzzák, elvonják Isten közeléből szívünket, s így válik sokak játékszerévé, egyesek lábtörlőjévé, ütötté és kopottá, elárulttá és összetörté.  Ugyanakkor, be kell látnunk, hogy oly sok oda nem illőt (haragot, gyűlölködést, neheztelést, sértettséget, felfuvalkodott büszkeséget) őrzünk a szívünkben, amelyekből semmi jó nem származik, s csak torzítják Isten arcának finom vonásait bennünk. Nagyképűvé tesznek, pedig Istenképűként lettünk teremtve. (vö. Ter 1,27.) A világ, amelyben élünk – meglehet, a bűnbeesés óta minden korok emberének fájdalmas tapasztalata ez – sokszor nem becsüli meg a szívességet és a szívélyességet, ezért is jellemezhetjük sokak közönyét, hálátlanságát, cinikus megnyilatkozásait és gőgös beképzeltségét úgy, hogy szívtelen, avagy kőszívű. Adventi várakozásunkban különösen fontos, hogy előkészítsük a szívünket az Úrral való találkozásra, hogy betlehemi istállócskává válva befogadhassa az Isten Fiát!

Hiszen a szívünk az Istennel való találkozás elsődleges fóruma, s egyben a legtökéletesebb ajándék, amit mi, földi zarándokok az Úrnak adhatunk!

Ezért jó szívvel bátorítok minden jóakaratú embert: porlepte szívét „pókhálózza le”, tisztítsa meg a bűnbánat fürdőjében, fényesítse buzgó imádságok és szeretetből fakadó, üdvös cselekedetek által, mert ez, a sokszor ezer sebből vérző szív arra hivatott, hogy ajándékká váljon a testté lett Istengyermek számára. Ez a legtöbb, ami adhatsz, s a legkevesebb, amit adnod kell, a legszebb és legszemélyesebb ajándék részedről, Számára.

Az advent mint „frekvenciakereső” időszak

Advent 2. vasárnapján, a reményt szimbolizáló gyertyát gyújtjuk meg az elsőről, a hit lángjáról. Emeritus szentatyánk, XVI. Benedek pápa így fogalmaz a keresztény reménnyel kapcsolatban, korunk aggasztó Istenkerülését szemlélve:

„A kétségbeesett ember nem imádkozik, mert már nem remél; a magában és hatalmában biztos ember sem, mert csak önmagában bízik. Aki imádkozik, az olyan jóságban és hatalomban reménykedik, amely meghaladja képességeit. Az ima a remény beteljesülésének folyamata. A remény egyesít az Istennel, és elvon a földitől. A remény – a hitre támaszkodva – följebb emeli tekintetünket (ld. Kol 3,1-2) és megmutatja a földi élvezetek két hiányosságát:

  1. nem tökéletesek: egy darabig érdekes, utána untat. A Végtelen utáni vágyódásunkat nem tölti be a véges. «Tápértéke» nincs, csak ideig-óráig feledteti velünk éhségünket.
  2. nem tartós: szemünk előtt pusztul és esik ki a kezünkből az anyagi világ.”

A reményteli várakozás napjait élő Testvérem! Ne essünk a földhözragadt ember notórius hibájába! Készítsük a szívünket! S így emeljük fel az Úrhoz!  

Bobek Tamás (Spagi) atya
tiszakécskei plébános

Borítókép - Fotó: Pop Nukoonrat | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás