Ma véget ért a tokiói olimpia, amelyen számtalan szép sikerrel örvendeztettek meg minket a magyar sportolók. A rengeteg érmen túl jó volt látni a szép helyezéseket is, amelyeknek, én úgy látom, hogy itthon is megtanultunk örülni.
Korábbi olimpiák alatt többször előfordult olyan beszélgetés az ismerőseimmel, amikor egy-egy magyar 4-6. helyezésnél azt a választ kaptam, hogy „jó-jó, de nem érem…”. Sportújságíróként ilyenkor próbáltam elmagyarázni, hogy azért nem csupán érmekben mérik ezeket az eredményeket, és a világ legjobb hat sportolója közé bekerülni egy adott sportágban igenis szép eredmény. Azonban ez az indok nem mindig volt túl meggyőző. Valóban, itt, Magyarországon köztudott, hogy mennyire érem-, sőt aranyérem-centrikusak vagyunk egy olimpián. Ha valaki ezüstöt ér el, az már csalódás, mert mégsem arany. Pedig lehet, hogy az adott sportolónak az az ezüst éppen arannyal ér fel.
Aztán elérkeztünk az idei olimpiához, amelyet elhalasztottak tavalyról, továbbá nézők nélkül, nagyon szigorú járványügyi szabályok között rendeztek meg. Bár a tokiói játékok első napjaiban valóban nehéz volt megszokni a hangulattalan csarnokokat, aztán a sportolók mégis hangulatot varázsoltak ezekre a helyszínekre az eredményeikkel. Tudtunk szurkolni a mieinknek és együtt örülni velük, vagy éppen bánkódni, ha éppen nem sikerült elérni a céljukat. Szerencsére utóbbiból volt kevesebb. Ugyanis az már kijelenthető, hogy sikeres olimpiát zárt a magyar csapat, hiszen 1996 óta nem szerzett a küldöttségünk ennyi érmet.
Azonban ezeken a szép dobogós helyezéseken túl jó volt ezúttal olyan beszélgetéseknek részese lenni, amikor arról volt szó, hogy „de szépen csillog egy magyar vitorlázó nyakában az az ezüstérem” vagy „milyen jó, hogy meglett öttusában, karatéban a bronz”! Ezeken túl pedig egyre többször hallottam az érmeken túli helyezésekről is. Például, hogy mekkora siker egy hegyikerékpáros negyedik hely, vagy triatlonban az eddigi legjobb magyar eredmény, ami a hetedik pozíciót jelenti. De olyan is akadt, aki azt mondta, hogy számára az olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, hogy Németh Nándor 100 méter gyorson döntőt úszhatott.
Valóban érdekes, nem a megszokott olimpia volt.
hirdetésA magyar sportolók megtanítottak minket újból örülni valaminek.
Talán olyan eredményeknek is, amelyekre korábban nem kaptuk fel a fejünket. Az öröm mellett pedig büszkévé is tett minket, hogy egy ilyen kis ország, mint a miénk, ekkora sikereket ért el, ráadásul az éremtáblázaton is rendkívül előkelő helyet foglaltunk el.
Az olimpiának vége, Tokióban kialszik ma a láng. A szívünkben viszont vigyük tovább az utóbbi két hétben megtanult örömet és büszkeséget a hétköznapokba is!
Merjünk és tudjunk örülni a mindennapi apró sikereknek is!
Lehet, hogy ez nem egy olimpiai érem vagy helyezés lesz, de a mi életünkben vagy a másikéban fontos pillanatról lehet szó, amely mögött sok munka állhat. Az utóbbi másfél évben nem az öröm állt sajnos életünk középpontjában. Ez az olimpia viszont talán visszacsempészett valamit, hogy újra megtanuljuk ezt az érzést kezelni.
Hortobágyi Tibor
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás