„Egy család mindennél nagyobb kincs” – Sillye Jenő mesélt az életéről

A zeneszerző nehéz gyermekkoráról részletesen beszámolt, valamint arról is, felnőtt szemmel hogyan tekint vissza erre az időszakra és szerinte miért lett belőle a nehézségek után egészséges lelkületű ember.

„Valójában nagyon későn kezdtem zenével foglalkozni. Egy családi tragédia után édesapám otthagyott minket, beleszeretett egy tanítványába, szegény édesanyám szép, drága fiatalasszony volt két kisfiúval.”

Ezek után a két gyermek a nagyanyjukhoz került, aki hatalmas szívvel megáldott igazi szent életű asszony volt. Bár 9 apróságot nevelt, mégis befogadta őket és ez a szeretet volt az, ami miatt egészséges emberekké váltak elmondása szerint.

Édesapja nem szeretett volna visszatérni, azonban édesanyja nem hajlott a válás felé, ezért kérte két fiát, hogy imádkozzanak a családfőért, hogy jó útra térjen, a Jóisten megbocsásson neki.

hirdetés

„Így kezdtem én az egyházba belenőni, kisgyerekkoromtól. Később, már felnőtt emberként mondtam hálát az Úristennek, hogy

lehet, hogy nehéz volt akkor, kisgyerekként, de végül is ez egy kegyelem volt,

apám mellett ki tudta volna, milyen irányt vesz az életünk. Nekünk meg a példa édesanyám és nagyanyám voltak. (…) Belénk ivódott kőkeményen a katolikus-keresztény életszemlélet.”

A problémák ellenére a könnyűzenész mégis látja helyzetének gyümölcsét, hiszen édesanyja sokszor bízta őt papokra, akik szeretettel foglalkoztak vele. Később a bátyjával azt is megtanulták, hogy ők hűségesek szeretnének lenni, feleséget és gyerekeket szeretnének, mert

egy család mindennél nagyobb kincs.

Sillye Jenő arról is mesélt, milyen zenei élmények kapcsolódnak gyermekkorához, fiatalkorához:

„Középiskolában a Béke téri templom mellé kerültünk, ott rendszeresen ministráltunk.” A kántor pedig megszólította őket, hogy nincs-e kedvük csatlakozni a kórushoz. Gyermekként ez hatalmas élmény volt számára: jó közösség, közös éneklések, kirándulások is kötődnek ehhez az időszakhoz. Többek között feleségét és jó barátait is ebben az időszakban ismerte meg. Ez a kórus végül esküvőjükön is énekelt és pár általa írt dalt is előadtak.  

Ezek után egyetem helyett katonaságba kellett mennie, mivel nem vették fel tanárképzőbe – mindezt azért, mert felvállalta vallásosságát. Miután leszerelt, teljesen biztos pontnak érezte életében a kórust, de még nem tudta, mit is szeretne kezdeni életével, végül beadta felvételijét Szegedre, levelező tagozatra a jogi karra.

Ilyenkor jövőbeli feleségével már dolgoztak mindketten, közben pedig Jenő az egyetemet is elkezdte. Julcsinak (a házastársa) nagy családja volt, és mindig nagyon jó volt látnia Jenőnek, milyen szeretettel fordulnak egymás felé a testvérek. Később pedig ők lettek a zenei csoportjának első tagjai.

„A házasságunk így indult: nagyon sokat együtt voltunk, énekelgettünk, gitároztunk. Sőt, megkért a karnagyunk, hogy az esküvőnk után egy vidéki templomban énekeljünk. (…) 1971 nyarán Nagymarosra hívtak minket, hogy lépjünk fel. Így kezdtük el, ezután hol az egyik, hol a másik templomba mentünk.”

A zeneszerző vallásos elkötelezettsége több dologhoz kötődik: onnan kapott szeretetet, a kórus és a karnagyok védőhálót adtak köréjük, az atyák szerették őket, ők pedig otthon érezték magukat. Fontos még, hogy ilyenkor döbbent rá dalíró képességeire: a kórusban volt egy pályázat, és azt találta ki, hogy a szentmise tételeiről szeretne írni, arról, hogy neki mit jelenteknek ezek a részek.

„Az Uram, irgalmazz!-ban fogalmaztam meg azt, hogy az apám bűneiért vezeklek és sokszor úgy érzem, hogy amit ő elrontott, azt nekem helyre kell tennem, hogy majd az utánam jövők nehogy elhibázzák.”

A Kisfiam című dalhoz (ami még Erdélybe is eljutott) pedig a Szent vagy…  című tételből merített, valamint azt is kifejezte, hogy kinek köszönhette azt, hogy a kereszténységet ilyen komolyan veszi: a nagyanyjának.

Később már nagyszerű zenész barátai is lettek, akik sokat segítettek neki. Ő nem végzett zeneakadémiát sem, nem ő találta ki, hogy ezt az utat járja elmondása szerint. Ezek után több helyre is kapott meghívást és számára ez sokkal fontosabb volt, mint a jogi diploma megszerzése, így abbahagyta az egyetemet.

„Nagyszerű papok jöttek-mentek, ha nem álltak volna oda és nem bátorítottak volna, azt mondják nekem, hogy „nem vagy normális, neked el kell tartani egy családot!” … De nem, ők biztattak. Ez van,

ne félj, az Isten gondoskodik!”

Ahogy családjukban a gyermekek száma, úgy az ifjúsági találkozóké is egyre csak nőtt, amelyekre már csak a zeneszerző tudott elmenni. Kismaroson és Nagymaroson is rendeztek ilyen összejöveteleket, később már évente kétszer. Sillye Jenő szerint a fiatalokat az elköteleződés vonzotta oda, Jézus szolgálata és követése.

Később, a rendszerváltás korában lehetőséget látott arra, hogy ne csak zenéljen, hanem templomokat is építsen, építtessen.

Ezek után óriási erőt kapott, beutazta az egész Kárpát-medencét, dolgozott. Egy átlagos, egyszerű embernek tartja magát, aki mellett mindig ott volt a Jóisten az útja során. 60 éves korában pedig jött a meglepetés: megkapta a Pro Ecclesia Hungariae díjat.

„A Múlnak az évek című dalomat a gyermekeimnek írtam, a rendszerváltáskor. Jugoszláviában dörögtek a fegyverek, mi meg itt templomot akartunk építeni,

próbáltunk lábra állni és elindulni az életben.”

Forrás: Kossuth Rádió – Sillye Jenő interjú

Ujhelyi Dóra

hirdetés