Don Meredith saját házassága és lelkigondozói munkája alapján fogalmazott meg négy nagyon fontos területet, melyekben le kell válnunk a szüleinkről, különben a házasságunkat sodorjuk veszélybe.
Gazdag szülők és egyéb társadalmi előnyök
Ez a ránk váró örökség tudatos vagy tudat alatti várása, vagy a pillanatnyi anyagi vagy társadalmi előnyöktől való függés, ami odáig mehet, hogy a házaspár nem ismeri el saját anyagi vagy társadalmi függetlenségét. A férj megengedi anyjának, hogy feleségét kritizálja, mert nem akarja veszélyeztetni szüleivel való kapcsolatát. Vannak házaspárok, akik túl sok időt töltenek szüleik otthonában társadalmi vagy anyagi előnyökért, s ez odáig fajulhat, hogy az új kapcsolat fejlődését akadályozza, és elégedetlenek lesznek saját anyagi helyzetükkel.
A szülők utánzása
Vannak házaspárok, akik – megint csak tudatosan vagy tudat alatt – házastársuk viselkedését szüleik viselkedésével hasonlítják össze. Ez az összehasonlítás végső soron elégedetlenséget okozhat. Láttam már feleségükből teljesen kiábrándult férjeket, mert az asszony nem úgy vezette a háztartást, ahogy azt a férfi az anyjától látta. Másrészt láttam feleségeket, akik nem tudták tisztelni a férjüket, mert nem törekedett olyan anyagi biztonságra, mint az apjuk. A házastársunkkal való kapcsolatunk mehet rá, ha bármilyen formában függőségben maradunk szüleinktől.
A szülők véleménye
A rendkívül erős vagy uralkodó természetű szülő általában olyan hatással van gyerekére, hogy egyes férjek vagy feleségek az új kapcsolat károsodása árán is várják szüleik jóváhagyását. Sok asszony mondta már, hogy szereti a férjét, de rájött, hogy szeretete nem őszinte, és csak az anyjának akar kedvében járni, mert igényli dicséretét. Ezek az asszonyok éppen úgy kétségbeesnek, ha anyjuknak valami kifogása van férjük ellen. Úgy takarítanak otthon, ahogy anyjuk szereti, a gyereknevelésben is anyjuk elvei szerint járnak el, és mindig azt várják, hogy anyjuk majd elismeri vagy megdicséri munkájukat.
Egy asszony elmondta, hogy ahányszor csak férjével házat vettek, mindig arra gondolt, anyjának vajon tetszene-e. Ezért nem is tudott igazán úgy dönteni, hogy férje és gyerekei érdekeit tartsa szem előtt. Ha az asszony ennyire vágyik szülei dicséretére, veszélyeztetheti vele férje döntési képességét. Ugyanebbe a hibába eshetnek azok a férfiak, akik apjuknál vagy apjukkal együtt dolgoznak. A férfi függetlenségének hiánya befolyásolhatja az asszony önbecsülését.
hirdetésA szülői kapcsolat pótléka
Semmi sem teheti jobban tönkre egy ember önbecsülését, mintha házastársa tudatosan vagy öntudatlanul érzelmileg továbbra is szüleire támaszkodik, különösen, ha ennek következtében saját érzelmi igényeit nem tudja kielégíteni. Sok férfival és nővel találkoztam már, akik életük minden nagyobb kérdésében szüleikhez szaladnak. Érzelmeikkel szüleiket ajándékozzák meg, biztonságuk nagy részét tőlük kapják, egyetértenek kritikájukkal és még személyiségüket is előttük tárják fel. Ez nemcsak hogy kizárja életükből házastársukat, hanem még rettenetes fájdalmat is okoz.
De mit lehet tenni, hogy ne károsítsuk se a házastársunkat, se a szüleinket? Hogyan tudjuk ezeket a családi kapcsolatokat egészséges mederbe terelni? Íme néhány tanács erre vonatkozóan:
1. A szülők nem ellenségek
Sohase boruljunk ki, vagy sohase nehezteljünk a szüleinkre azért, mert szeretnek, még ha a módszerük rossz is. Mindenki szeretne békességben élni a szüleivel, így kerüljük a veszekedést. Helyette házastársunkkal beszéljük meg, ha probléma támad, és közösen állapítsuk meg az okát. Ha a férj vagy a feleség megbántotta az egyik szülőt, kérjünk bocsánatot. Ha a házasság egysége érdekében döntésre van szükség, együtt döntsünk. Utána keressük a megoldást, hogyan közölhetjük döntésünket a szülőkkel.
2. Fogadjuk meg együtt, hogy a másik engedélye nélkül semmilyen kettőnket érintő igényt vagy döntést nem mondunk el egyikünk szüleinek sem.
A férj esetleg új autóról álmodozik, és a feleség megemlíti saját apjának. Az apa erre hangot ad nemtetszésének a férj előtt, aki úgy érzi, hogy felesége elárulta. A házaspár építse együtt az életét, és minden a kettőjük dolga, hacsak másként nem határoznak.
3. Sohase ítélgessük házastársunkat szüleink előtt, és ne engedjük, hogy ők kritizálják előttünk.
A legkegyetlenebb, amit a szülők vagy házastársunk ellen elkövethetünk, ha házastársunkat kibeszéljük. Miért? Mert a szülők sohasem felejtenek, és az ő szemükben az az ember sohasem változhat meg.
4. Legyünk előzékenyek a szülőkkel szemben.
Kérdezzük meg anyósunkat és apósunkat, hogy hogyan szólítsuk őket. Hozzuk tudomásukra, hogy ha akarják, örömmel nevezzük őket apának és anyának.
A gondoskodás egy másik jele, ha az anyóséknak időnként lapon vagy levélben megköszönjük házastársunk életében vállalt szerepüket, vagy azt, hogy meglátogathattuk őket. A velük szemben tanúsított udvariasság nemcsak örömet okoz nekik és nekünk, hanem a jó nagyszülő-unoka kapcsolat lehetőségét is növeli.
Forrás: Don Meredith – Lesznek ketten egy test
hirdetés
1 Komment
1. Anno jellemzően a katonaidő lejárta után házasodtak a férfiak. A kötelező szolgálat pedig 5-10 év volt….
Jellemző volt az idősebb férfi- fiatal lány házasság.
A férfi halála után a még fiatalabb asszony könnyebben ment férjhez újra.
2. A gyerekek száma: sok gyerek volt, sokat temettek is. Betegségek, háborúk, a 8-10 gyerekből 4-5 megélhette a kamaszkort, 2-4 elesett a csatákban, katonaidő alatt meghalt, tüdővész, stb. Szóval kevesen maradtak. Csak a “boldog békeidők” idején duzzadtak fel a családok. A következő háborúk meg a felnőtt férfiakat harmadolták….
3. Többgenerációs modell: még ma is működik pld. Bulgária kevésbé fejlett részein az EU-n belül is.
Előnyei: munkamegosztás, nevelés, alkalmazkodóképesség kifejlődése.
Ám anno is fontos volt, hogy ki lesz az örökös! Általában az első gyerek. Ezért lett a második tanult, a harmadik katona, a negyedik szerzetes, stb.
Kevés volt az elköltözés a szülőktől, de sokan várták hogy ők lehessenek a “ház fejei”.
Viszont: kivárták, míg azok lesznek.
3. A házastárs kiválasztásánál az önállóságra való hajlandóság fontos lett. Ugyanis a mai nagyszülői korosztály már hivatkozik arra, hogy “bezzeg az anyámék-apámék is beleszóltak és úgy kellett lennie, mert a tekintély…”, de azok azért szólhattak bele, mert náluk volt a kapukulcs.
Ha a mai szülő csak irányítani akarja a gyerekét és saját tulajdonának tekinti, akkor ne csodálkozzon, ha a gyerek fellázad és elköltözik, valamint nem veszi figyelembe a szülő gondolatait. (Főleg ha azok önzésből, birtoklásvágyból fakadnak.)
Az első házasságomban a volt após “bezzegazapám…”- árnyképét fűszerezte az “anyámígycsinálta” gondolat. (pedig az anyja elűzte otthonról a vallási hozzáállása miatt az exemet.) Mellé egy kis “agyerekazenyémIstennekemadta,tecsakazapjavagy”-hozzáállás. Gyakorlatilag hozta a neveltetést.
Második esetben az anyós mindent elkövetett hogy a maga képmására formáljon át. Feleségem pedig a sarkára állt, és megvalósította azt, amiben addig nem volt társa: Szembeszállt az anyjával és mellettem döntött, ráadásul az Őt addig befolyásolni kívánó anyja értésére adta, hogy nem diktálhat az életében. (Megtörtént a cárnő trónfosztása.)
A másik házasságban élő apóssal pedig semmi gond, tanácsol, de nem erőszakos.
Úgy gondolom, túlidealizáltan sem lenne szabad nézni a dolgokat, de remélhetően ez az életkor gyarapodásával még változik.
Evolúciót emlegetni viszont egy keresztény oldalon, kicsit erős, különösen egyházi gimnáziumi háttérrel. (Hacsak nem ott is ezt oktatták, szemben a Szent Írás világos bizonyságtételével…)