Mi történik, ha elültetünk egy apró magot, aztán sokáig nem történik semmi? Mi történik, ha Isten ugyanezt teszi bennünk és sok-sok szívben? A látható síkon nem történik semmi, de közben elindul az élet. Egy erről szóló, megindító bejegyzést szemlézünk.
Kertészként, az év első néhány hónapjában ez a kifejezés nagyon is értelmet nyer a számomra. Hiszen ez a magvetés ideje. Néhány hét, hónap alkalmas rá, utána már hiába akarnám bepótolni, nem lehet. Hozzánk hermetikusan lezárt kis csomagokban érkeznek a magok, de természetesen valaki a megfelelő időpontban, amikor kellőképpen érett volt a mag, begyűjtötte őket, és annak rendje és módja szerint bánt vele, hogy sértetlenül megőrizze.
Éppen ma fognak hozzánk érkezni a csomagok. A súlyuk elhanyagolható, ahogy a méretük is – az egész éves adag elfér egy cipősdobozban. Nem kérnek sem enni, sem inni, simán berúghatom a dobozt az ágy alá. Nincs nagy eszmei értékük, nem olyan szépek, hogy kitegyük a vitrinbe. Olyan semmilyenek.
Amikor elvetjük őket, élettelen kis pöttyöknek tűnnek a föld tetején. De ha jó minőségű talajba tesszük, megadjuk a szükséges hőmérsékletet és kellő mennyiségű vizet, akkor sem történik semmi. Napokig semmi. Fűtött helyen tartjuk, óvjuk a nedves tőzeggel tele tálcákat, amiben nincs „semmi”.
De közben elindul az élet.
Az élettelennek látszó magból kibújik az első hajszálvékony gyökér, és az első leheletvékony hajtás. Ha hozzáérnék, még a legóvatosabb mozdulattal is elszakítanám. Ezért inkább csak gyönyörködök benne. Élvezem, hogy a munkám gyümölcse kibontakozik. Élvezem, hogy egy-egy hétvégén, amikor másfél napig nem látom a növényeket, szemmel látható a különbség, mekkorát nőttek most is!
Bár élvezem mindezeket, volt egy időszak, amikor fel akartam adni, ki akartam dobni mindezt a tudást, tapasztalatot a kukába. De Aki magot ad a magvetőnek, nem adta fel velem kapcsolatban, nem dobott ki a kukába. Nem hagyott el akkor sem, amikor hisztiztem, amikor panaszkodtam, amikor haragudtam Rá, amikor elegem volt az életből, amikor rossz döntéseket hoztam és nyafogtam a következmények miatt.
Inkább úgy döntött, elkezdi gyógyítani a fájó pontokat az életemben, és megint ad magot, hogy legyen mit elvetni.
Ha egy kis növény magja ilyen erőt, lehetőséget, gyakorlatilag egy jövőt rejt magában, vajon milyen lehet az a mag, amiről Jézus beszélt, ami szerinte az Isten beszéde? Vajon lehet erő egy többezer éves írásban, amiben sok krimibe illő történet, sok nehezen érthető rész, szokatlan gondolat van? Ami egy állítólag létező Isten állítólagos üzenete? Szinte mindenhol van Biblia, mi olyan nagy szám ebben?! Hiszen a súlya elhanyagolható, ahogy a mérete is – elfér egy cipősdobozban. Nem kér sem enni, sem inni, simán berúghatom az ágy alá. Nincs nagy eszmei értéke, nem olyan szép, hogy kitegyük a vitrinbe. Olyan semmilyen.
De ha elkezdem olvasni, próbálom megérteni; úgy olvasom, hogy kíváncsi vagyok, van-e ehhez az egészhez közöm, van-e ebben erő, élet, akkor is lehet, hogy nem történik semmi. Napokig. De közben elindul az élet.
Mert ez az állítólag létező Isten állítólag ezt üzente ezzel kapcsolatban:
„Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs. 55:10-11.)
Forrás: Boros Ildikó Facebook-oldala
hirdetés
1 Komment
„De Aki magot ad a magvetőnek, nem adta fel velem kapcsolatban” Mert Ő nem közönséges magvető,nehezen is értjük.
„Inkább úgy döntött, elkezdi gyógyítani a fájó pontokat az életemben” Ezen a szinten is lebeghetsz de nem árt figyelembe venni magadat és a környezetedet is. E három együtt működik.
„vajon milyen lehet az a mag, amiről Jézus beszélt, ami szerinte az Isten beszéde” Hasonlatnak nagyon szép,de pontatlan. Feltételezi ugyanis, hogy a mag Istentől van. Minden korban előszeretettel adunk Isten kezébe olyan magokat,amiket valójában mi termesztettünk. Abban a pillanatban mikor ezt tesszük ( Istenre hivatkozunk) máris muszáj,hogy igazunk legyen,hisz Isten mondat (illetve így gondoljuk). Itt is azt kell megvizsgálni,hogy mi lehet a motiváció és hová vezet a gondolat. Árt e nekünk vagy használ.Észre vesz e bennünket?
Isten megcsinálta azt a trükköt (vagy kegyetlenséget?) ,hogy nem személy szerint beszél hozzánk,hanem mindig valami által. Az a valami pedig sosem az eredeti,mindig valami más. Ezt a mást aztán mi értelmezzük a tapasztalataink alapján és mikor elmondjuk másnak,már teljesen más,amit ő is értelmez és így tovább.
Ilyen a mag is. Nem mindegy milyen talaj várja. A talajért pedig mi vagyunk a felelősek.(befejeztem ezt a képet).
A példában szerepel Isten,szerepelnek magok,és szerepel az ember. De az ember mint elhanyagolható „lény” szerepel. Én sokkal de sokkal több szerepet tennék az ember vállára,mert nagyon egyoldalúvá vált már ez a történet. Figyelünk Istenre,arra amit mond, de nagyon keveset figyelünk magunkra. Gyakran Szilágyi Anna megpendít valami emberit, a többiek is néha de magunkról legtöbbször elfeledkezünk. Mintha mi alig számítanánk,lényegtelenek lennénk. Mindent az Isten és annak szava jelent,ami nagy baj,mert nagyon megfeledkezünk magunkról. Holott pontosan a lényeg lenne,hogy alkalmassá tegyük MI,MAGUNKAT Isten szavára. Évezredek óta ugyan azt csináljuk,kifelé figyelünk állandóan és tartunk ahol tartunk. Mélyedjünk el jobban magunkban is.(nem azt írtam csak magunkban,hanem magunkban is)