Interjú, Martí Zoltán

“Kötelességem megvédeni a hívő emberek becsületét” – Veres András

Tavaly újabb öt esztendőre választották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé Veres András győri megyéspüspököt, akivel többek között a püspökök összetartásáról, a lombik kérdéséről, valamint az Egyház és a kormány kapcsolatáról beszélgettünk. Az interjú végén az is kiderül, hogy mit üzen az MKPK elnöke a 777 olvasóinak!

A 2020-as esztendő az egész világ számára különleges év volt, ha jól sejtem, akkor az Ön számára a legnehezebb is, amióta Ön az MKPK elnöke. Vagy tévedek?

Legnehezebbnek nem nevezném, a legkülönlegesebbnek annál inkább, hiszen például az országos és az egyházmegyei rendezvények többségét le kellett mondanunk. Nem csak az elmaradt események miatt kerültünk nehéz helyzetbe, hanem a járvány miatti félelem a közösségekre is rossz hatással van. Az internet, a televízió és a rádió nem tudja azt a közösségi élményt kielégíteni, ami pedig minden vallásos ember természetes igénye. Krisztus közösségbe hívott meg bennünket, nem magányos farkasokat akart összegyűjteni, hiszen közösségi lénynek lettünk teremtve. Természetes, hogy sokunk számára hiányzik a közösség.

Októberben a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „a médiában sugárzott liturgia csak látszat, tud érzelmeket ébreszteni, de nem hasonlítható ahhoz, mint amikor szentségekhez tudunk járulni”. Ha ez így van, akkor miért volt akkora különbség a tavaszi és őszi járványügyi rendelkezések között? Hiszen előbbi esetben gyakorlatilag a hívők nem vehettek részt személyesen liturgián, míg ősszel meghagyták a választás lehetőségét.

Tavasszal sem volt minden egyházmegyében „kizárva” a személyes jelenlét, legfeljebb azokon a helyeken, ahol úgy érezték, hogy nem merik nyitva hagyni a templomot a liturgia idejére az esetlegesen megjelenő sok ember miatt. Ez a veszély leginkább csak a nagyvárosokban állhatott fenn. A mi Egyházmegyénk például nem hozott ilyen rendelkezést, hiszen baj esetén, járvány idején még nagyobb szüksége van az embereknek az Istennel való kapcsolatra.

Hiába tudunk otthon és bárhol imádkozni, az mégis más, mint a templom.

A szentségi találkozás pedig Krisztussal megvalósíthatatlan más formában, minden más csak placebo, hiszen az áldozáskor nemcsak látom és hallom, hanem meg is tapasztalom ezt az egészen közvetlen, személyes találkozást.

Mennyire volt nehéz meghozni ezeket a járványügyi intézkedéseket – például a nyelvre áldozás szüneteltetését – és mennyire voltak egységesek a püspökök ebben a kérdésben?

Fájdalmas döntések voltak ezek, de az Istentiszteleti Kongregációtól kaptunk instrukciókat. Nem volt semmilyen rendkívüli nézeteltérés közöttünk, mert mindnyájan felmértük, hogy ha a világviszonylatban is fontosnak érzik, hogy legyen egy szabályozás, akkor az ránk nézve is elengedhetetlen. Örültünk annak, hogy a Kongregáció útmutatásokat adott, ahogyan a hamvazószerdával kapcsolatban is kijött már az instrukció, hogy hogyan történjen a hamvazkodás.

Hogyan fog történni?

Egyszer fogjuk csak elmondani az imádságot, a hívek pedig ugyanúgy sorban jönnek majd, a hamut pedig a hajukra szórjuk, nem érintjük meg a homlokukat.

Ha már szóba került a Püspöki Konferencia, akkor semmiképpen se menjünk el amellett, hogy tavaly újraválasztották, így újabb öt évig Ön az MKPK elnöke. Hallottunk olyan pletykákat, hogy nem volt biztos abban, hogy folytatni szeretné ezt a szolgálatot, ez igaz?

Elmondhatom őszintén, hogy én valóban nem erre készültem. Szerettem volna az Egyházmegyémre több energiát és időt fordítani, mert vidékről ezt a feladatot nem könnyű ellátni. Így készültem, de jó néhányan a püspök atyák közül annyira kérték, hogy fogadjam el újabb öt évre a megbízatást, hogy úgy éreztem eleget kell tennem a kérésüknek. Amikor fiatal pap voltam, akkor a lelkivezetőm egy örökérvényű tanítást adott számomra, amely egész életem során vezet: ha az Egyház kér tőlem egy feladatot vagy szolgálatot, akkor azt teljesítenem kell. Most is erről volt szó, ezért nem vonakodtam a püspök atyák kérésének eleget tenni.

Mennyire nehéz feladat az MKPK elnökének lenni? Az „átlagos” katolikus ritkán lát bele az Ön napi teendői közé, mi a pontos feladata?

A Püspöki Konferencia elnökének nem „kormányzati” szerepe van, azt minden püspök a saját egyházmegyéjében elvégzi. Az elnök feladata a püspökök közös munkájának koordinálása, liturgikus és pasztorális kérdések összehangolása, sőt mivel intézményfenntartók is vagyunk, még az Egyház gazdasági kérdései is feladatkörünkhöz tartoznak. Ez nagyon sok adminisztrációs feladattal is jár, de ebben nagy segítséget kapunk az MKPK Titkárságától, ők készítik elő és hajtják végre az elnök és a Konferencia döntéseit.

A Püspöki Konferencia állandó változásban van, hiszen jönnek az új püspökök, közülük az elmúlt években többen fiatalon lettek felszentelve: Marton Zsolt váci püspök vagy Mohos Gábor segédpüspök. Hogyan látja a mostani összetételét a Konferenciának?

Ez valóban egy állandó folyamat, hiszen többen nyugdíjba mentek az elmúlt években – és egyesek már meg is haltak. Az idősek képviselték számunkra a stabilitást, a kommunizmusból való átmenetet a szabadságba, amely sok próbatétellel és megpróbáltatással járt. A fiatalabb püspökök már egy másfajta mentalitást hoznak, ebből pedig egy nagyon pozitív és sokszínű közösség jön létre. A régi alapokra új módon is lehet építeni, ez az Egyház legtermészetesebb sajátossága. A járvány miatt hiányoznak most a személyes találkozások, hiszen az ülések alkalmával nemcsak a konferencia napirendi pontjait beszéljük át, hanem a püspökök az egyéb dolgaikat is megbeszélik egymás között.

Nagy kihívásnak és izgalmas feladatnak tűnik egységet teremteni egy olyan „csapatban”, amelynek tagjai különböző életkorú püspökök, más-más lelkiséggel, habitussal. Ebből a szempontból az Ön feladata kicsit olyan, mint egy politikusé?

Abból a szempontból jó a hasonlat, hogy eltérő mentalitásúak a tagok, de azért a politikának más a természete. Úgy gondolom, a mi helyzetünk sokkal könnyebb. Mi ugyanannak a Krisztusnak az Egyházát építjük, közös az értékrendünk, mindenki a saját karizmáját teszi hozzá ehhez a munkához. Nagy tisztelettel és bizalommal vagyunk egymás iránt, még akkor is, ha vannak árnyalatnyi különbségek, magától értetődő: a cél ugyanaz, de a megoldási javaslatok néha eltérnek egymástól.

Fotó: NEK

Ha már szóba került az MKPK egysége: három évvel ezelőtt az augusztus huszadikai beszédében közjogi méltóságok előtt a lombikprogram ellen emelt szót, ám ezt követően a püspökök nem „árasztották el” hasonló gondolatokkal a médiát. Tudatos volt, hogy Ön viszi ezt a témát, vagy más oka volt ennek a csendnek?

Nem volt kiosztva rám ez a téma, sokkal inkább az történt, hogy a média kiragadta az ünnepi beszédemből a lombikkal kapcsolatos gondolatomat. Úgy maradt ez rajtam, mint szamáron a fül, később pedig ismét elővették a témát és próbálták az Egyház véleményét relativizálni. Az hogy a többi püspök nem szólalt fel, az nem jelenti azt, hogy más véleményen lennének. Hiszen ez nem Veres András véleménye, hanem a Katolikus Egyházé, elég csak fellapozni a Katolikus Egyház Katekizmusát vagy elolvasni a pápai megnyilatkozásokat.

Nem kell egyszerre mindenkinek „harcba szállni”.

Sőt, én egyenesen azt a bizalmat éreztem a püspök atyák részéről, hogy elég erősnek tartanak engem ahhoz, hogy ezt a csatát egyedül is megvívjam.

A már korábban idézett Magyar Hírlap-interjúban is kérdezték erről, ahogy így fogalmazott: „[…] de virágzik a számomra még mindig nagyon fájdalmas lombikprogram. Ezt teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele”. Ezt követően sem mondta senki Önnek, hogy próbálja inkább „jegelni” a témát?

Olyannyira nem, hogy több püspök atya fel is hívott, hogy megköszönje a megszólalásomat, és további helytállásra bátorítottak. Ez számomra fontos volt, hogy bírjam a gyűrődést, hiszen ez után az interjú után hideget-meleget egyaránt kaptam, igazságtalan és galád módon támadtak. De Isten mindig megadja az erőt, ha egy nagy feladatot bíz az emberre. Az élet védelme pedig számomra nagyon fontos, papként és egyszerű keresztény emberként is. Ezért is bízom benne, hogy a szavaim sokak számára megerősítésként szolgáltak, hiszen fontos, hogy a hívek lássák, a püspök akkor is kiáll a katolikus tanítás mellett, ha ezért támadják, lejáratják. Jézus mondta: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért.”

Azt tapasztaljuk a 777-en, hogy ez az egyik legérzékenyebb téma, rengeteg sebbel, fájdalommal és nehéz döntéssel. Hogyan lehet megtalálni azt a vékony ösvényt, amely kiáll a tanítás mellett, ugyanakkor irgalmas tud maradni?

A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt, mindkettőre egyidejűleg nagy szükség van. Én soha nem ítélkeztem senki fölött, bár voltak, akik ezt próbálták állítani. Egyetlen embert sem ítéltem meg, akinek lombikból született gyermeke. Csak kifejtettem, hogy a katolikus értékrend szerint ez nem járható út. Ahogy Szent Ágoston is mondja, a bűnt el kell ítélnünk, de a bűnöst szeretnünk kell. Papként nemcsak lehetőségem, hanem kötelességem is irgalmasnak lennem. Teljesen átérzem, hogy utólag egy ilyen cselekedet mekkora teher lehet. Sok olyan emberrel találkoztam, akik akár abortusz vagy akár lombik után nagy bűnbánattal kerestek meg. Ilyenkor megpróbálok lelki segítséget nyújtani. Papként a magam eszközeivel – legfőképpen a szentségi feloldozással – minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy segítsem őket.

Nyilván nem szerencsés rangsorolni, de az abortusz és a lombik különböző súlyú cselekedet, nem?

Bizonyos szempontból hasonló, hiszen az abortusznál is kioltják az emberi életet, és a lombiknál is elpusztítják a felesleget. Mindkét esetben az élet kioltása valósul meg.

Ez utóbbival viszont nagyon kevesen vannak tisztában…

Ezt magam is lépten-nyomon tapasztalom, még sokszor az abortusz esetében is. Nem voltak tisztában azzal, hogy mi történik, az eljárás megkezdése előtt el sem magyarázzák a pároknak, hogy milyen folyamatok részesei lesznek. Teljesen megdöbbentett, hogy olyan értelmiségi házaspárok kerestek meg, akik csak utólag értették meg, hogy mit tettek valójában. Ezen mindenképpen változtatni kellene.

A lombik kapcsán különbözik az álláspontja az MKPK-nak és a kormánynak, ugyanakkor az elmúlt időszakban többször érte az a kritika a Katolikus Egyházat, hogy túlságosan közel engedte magához a politikát. Mit gondol erről?

Ez ellen én mindig is tiltakoztam, és ez a jövőben is így lesz. Feltételezem, hogy akik ezt állítják azok nincsenek tisztában a valósággal. Bizonyos kérdésekben lehetnek egyezések, de különbözőségek is az adott kormány értékrendjével kapcsolatban. Kétségtelen, hogy egyes kormányok értékrendje nagyon különbözhet, másoké pedig közelebb állhat a miénkhez. Az említett vádak azért érnek bennünket, mert az elmúlt időszakban több egyházi beruházás és templomfelújítás történik állami támogatással. De ez a legnormálisabb dolog, hiszen az épített örökségek a nemzetnek az értékei! A magyar katolikus emberek is ugyanolyan adófizető állampolgárok, mint bárki más. Minden állami beruházás is az adófizető polgárok befizetéseiből valósul meg, így az egyházi fenntartású intézmények, épületek is ebből újulnak meg. Ráadásul ezek is a magyar állampolgárok javát szolgálják.

Nem beszélve arról, hogy az Egyháznak nincsen saját forrása, nincsenek gyáraink és üzemeink, amelyek termelői tevékenységet tudnának folytatni.  A háború előtt úgy működött, hogy voltak birtokaink, erdeink, gyáraink, abból tudtuk építeni az egyházi intézményeket és templomokat, amelyek az egész magyar nemzet javát szolgálták és szolgálják. Ma már teljesen más a helyzet.

Azt milyen módon mérlegeli a Püspöki Konferencia – vagy személy szerint Ön –, hogy melyik közéleti esemény kapcsán szólal meg? A napokban egy karikatúrával kapcsolatos bírósági döntés miatt fejezte ki aggodalmát.

A karikatúra kapcsán azért kellett elítélnem a cselekedetet, mert az bántja a hívő embert – nem csak Müller Cecíliát. A keresztet használták fel egy vallásos ember kigúnyolására. Ez nem „jópofa” karikatúra. Így indult el a nácizmus is, ezt ne engedjük meg magunknak. Egymás hitbeli meggyőződését és személyiségi jogait tisztelnünk kell, ez nem játék.

Ahogyan egy ateista is elvárja, hogy tiszteljem a meggyőződését – meg is teszem –, úgy mi is elvárjuk, hogy bennünket tiszteljenek.

Ezt a tiszteletet várom el magam számára és minden keresztény számára. Annak idején azért nem reagáltunk a karikatúrára, mert nem akartuk Húsvét ünnepét megterhelni, illetve nem akartunk reklámot csinálni ennek az ízléstelen alkotásnak. Most viszont a bírósági döntés ezt újra felszínre hozta.

Fotó: NEK

Mit gondol azokról a véleményekről, amelyek szerint az MKPK keményebben bánik az ellenzéki ügyekkel, mint a kormánypártiakkal?

Alaptalan és igazságtalan. Nekem, a katolikus közösség tagjának és egyik vezetőjének, kötelességem felszólalni olyan ügyekben, amikor bennünket és az értékrendszerünket durva támadás ér, ilyen volt Niedermüller Péter megszólalása is. Egy egyéni bűn elkövetését pedig – amely tehát nem a keresztény vagy a katolikus közösség ellen szól –, nem kell kommentálnunk, hacsak nem magát a cselekedetet utasítjuk el. Nem politikai szempontok vezetik a megszólalásainkat, hanem megvédjük magunkat és az értékeinket, amikor támadás ér bennünket – akárhonnan.  Mint püspöknek kötelességem a hívő emberek becsületét és jogait megvédeni.

Mennyi ideje marad a saját lelki életére figyelni az MKPK elnökeként – és a Győri Egyházmegye püspökeként?

Erre nagyon tudatosan törekszem, mert ha nem figyelnék az Istennel való személyes kapcsolatomra, akkor a munkám során sok lelki sérülést szenvednék.  Néha előfordul, ahogy mondani szokták, bennem is felmegy a pumpa, de nem szoktam kibillenni a lelki egyensúlyomból. Ehhez nélkülözhetetlen a napi szentmise és ima, valamint hogy a cselekedeteimet is Isten jelenlétében igyekszem naponta mérlegelni. Nagyon fontosak a reggeli órák az imádságban, illetve az esték is, amikor számot vetek önmagammal. Azáltal hogy nincsen családom, lehetőségem van arra, hogy ezeket az órákat Istennel töltsem.

Soha nem szokta magányosnak érezni magát?

Egyáltalán nem, semmi időm nincsen rá! Sőt, akkor van igazán hiányérzetem, ha egy zsúfolt nap miatt nem tudom az előbb említett csöndet átélni.

Korábban úgy fogalmazott, hogy amikor belépett a szemináriumba akkor nem püspök és MKPK-elnök akart lenni, hanem csak egy káplán majd plébános. Nem sajnálja néha, hogy a legtöbb paptól eltérően nem egy plébánián szolgál, hanem „célkeresztben” van?

Nem szoktam azon gondolkodni, hogy „mi lett volna, ha…”, mert fontosabbnak tartom, hogy azt tegyem, ami a feladatom, hogy az Egyházat szolgáljam. Néha jön a kísértés, hogy ha nem lennék püspök, akkor egyszerűbb életem lenne, de gyakran látom, hogy a plébánosainknak is milyen nagy küzdelmeik vannak. Az élet minden területén vannak örömteli és nehéz dolgok, a legfontosabb, hogy jó lelkiismerettel és hozzáállással végezzük a munkánkat, bármilyen körülmények között.

A többi már nem a mi dolgunk, Isten segíteni fog.

Záró kérdésként: mit üzenne a 777 olvasóinak?

Azt kívánom, hogy akik olvassák az oldalt, azok bátorítást nyerjenek ahhoz, hogy krisztusi mértékkel mérve is jól tudjanak szolgálni az élet minden területén, és bátran próbáljanak helytállni. Akik pedig az írásaikkal szolgálják az olvasókat, azok mindig tartsák szem előtt azt a meghívásukat, hogy másokat segíthetnek az Istenhez vezető út és értékrend megtalálásában!

Martí Zoltán

 

 

Borítókép - Fotó: NEK
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Dr Bakonyi László 2021. 04. 24. 07:59

    „Mit gondol azokról a véleményekről, amelyek szerint az MKPK keményebben bánik az ellenzéki ügyekkel, mint a kormánypártiakkal?
    Alaptalan és igazságtalan. Nekem, a katolikus közösség tagjának és egyik vezetőjének, kötelességem felszólalni olyan ügyekben, amikor bennünket és az értékrendszerünket durva támadás ér, ilyen volt Niedermüller Péter megszólalása is. Egy egyéni bűn elkövetését pedig – amely tehát nem a keresztény vagy a katolikus közösség ellen szól –, nem kell kommentálnunk, hacsak nem magát a cselekedetet utasítjuk el. Nem politikai szempontok vezetik a megszólalásainkat, hanem megvédjük magunkat és az értékeinket, amikor támadás ér bennünket – akárhonnan. Mint püspöknek kötelességem a hívő emberek becsületét és jogait megvédeni.”

    Bizony a Niedermüller Péter elég sarkítottan fogalmazta meg a véleményét.
    Ez ellen minden kereszténynek fel kell emelnie a hangját.
    Jól tette a MKPK, hogy mindenki megtudja a keresztények, ilyen esetekben összezárnak, s a véleményüket felszínre is hozzák.
    Jól tette a MKPK.
    Viszont milyen érdekes, sőt bosszantó, hogy a Bayer Zsolt a Ferenc pápát gyalázó mondatait a MKPK egy árva szóval sem véleményezte.
    Hogy engedheti meg magának a Magyar katolikusokat is képviselő püspöki kar, hogy hagyja a katolikus egyház fejét, szapuló, „demensnek-vénembernek,-gazembernek,- „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.”
    Erre se a MKPK, se a Veres András püspök úr, de még a Dr. Erdő Péter bíboros úr, se reagált.
    Mélyen hallgattak, mert féltették a kormánytól elvárható Júdás filléreket.
    S a Bayer Zsolthoz képest a Niedermüller Péter kijelentése, csak egy pötty volt az ablakon.
    Azt szóvá tették a Bayer Zsoltét lenyelték.