A Kettőskereszt podcast legújabb adásának témája a párválasztás volt: Bese Gergő római katolikus pap és Bedekovics Péter református lelkész saját példájukat említve beszéltek arról, hogy vajon hogyan lehet felhasználni az egyedül töltött időt, milyen értékeket érdemes keresni a másikban – és hogy létezik-e a Nagy Ő?
Megoszlott a véleménye Bese Gergőnek és Bedekovics Péternek arról a kérdésről, hogy vajon Isten teremtett-e nekünk egy konkrét társat vagy nem. A katolikus pap úgy gondolja, hogy igen:
„Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy az Istennek terve és álma van az emberrel: amikor megteremtette, akkor azt is tudta, hogy ki az akit mellérendelt. De ott van természetesen a szabad akarat is. Ha valaki szeretne jó párkapcsolatot és házasságot, akkor nem hagyhatja ki belőle sem az imádságot, sem Istent.”
Bedekovics Péter így látja a kérdést:
hirdetés„Habár tudok azonosulni ezzel a gondolattal is, ugyanakkor mégsem vagyok abban biztos, hogy Isten elrendelt volna nekünk egy fiút vagy egy lányt, mert nem mindenki találja meg a nagy Ő-t. Ha Isten mindenkinek rendelne egy nagy Ő-t, akkor a többség meg is találná. Egyetértek azzal, hogy Istenre figyelve kell párt keresni. Akinek fontos az, hogy Isten mit gondol az életéről, az ilyen fontos témát nem hagyhatja ki az imádságból és a párbeszédből. Szerintem Isten több lehetőségnek is örülne, ezek közül szerencsés megtalálni a társunkat.”
Bese Gergő atya szerint a pártalálásnál a legfontosabb, hogy hasonló gondolkodásúak közül próbálkozzunk:
„Olyan közösségekbe kell a fiataloknak menniük, ahol hasonló gondolkodásúak vannak: Budapest olyan mint a svédasztal, mindegyikbe belekóstolhatsz és azt választhatod, amelyik hozzád legközelebb áll. Nem mindenkinek lesz hivatása a házasság – mint ahogy nekem sem lett az – de ezt az útkeresést egy közösségben érdemes megtenni.”
A Kettőskereszt mindkét állandó vendége egyetértett abban, hogy az egyedülállóként eltöltött idő rendkívül fontos. Bedekovics Péter egy nagyon érdekes szempontra világított rá:
„Az egyedüllétet érdemes önismerettel is tölteni, ne csak az legyen a fejemben, hogy keressem azt, aki a párom lesz, hanem hogy magamat készítsem fel a páromnak. Vajon nem azért nem találtam-e meg még a páromat, mert én még nem álltam még rá készen? Ajánlanám-e magamat a mostani állapotomban a leendő házastársamnak? Az önismeretet úgy képzelem el, mint amikor a tükörbenézést. Hiába szeretném minden reggel a tükörben az Insta – és a Facebook profilképemet látni, mégsem azt fogom. Van, hogy boldogsággal tölt el a látvány, máskor viszont nem. Az önismeretnek része az önvizsgálat, szembenézés saját magammal: szeretném hinni, hogy tökéletes vagyok, de rá kell jönnöm a tökéletlenségemre.”
Bese Gergőnek a szemináriumba való jelentkezése előtt több párkapcsolata is volt. A Jánoshalmán káplánként szolgáló pap szerint az alapértékek egyezése kulcskérdés egy kapcsolatnál:
„Ma leginkább azt sulykolják, hogy a külső kell hogy számítson igazán a párválasztásnál, míg a belső csak egy hetedrangú dolog. Az én korábbi párkapcsolataimnál nagyon fontos volt, hogy az alapértékek azonosak legyenek, ilyen például a vallás – és szerintem a felekezeti hovatartozás is. A családról alkotott kép is feltétlenül ilyen kategória, a gyermekvállalás kérdése, illetve az otthonról hozott értékek. Ezeket egyértelműen tisztázni kell, mert olyan nincsen hogy majd a másik teljesen megváltozik miattam.”
A beszélgetés második felében több személyes példát is említettek a vendégek, Bedekovics Péter például nagyon szerelmes volt egy olyan lányba, aki nem volt hívő:
„Én nem mindig voltam határozott abban, hogy az értékek számítanak. Már teológiára jártam – nálunk nem kell a szentelésig házasodni, de egyértelmű hogy előtte sokkal könnyebb párt találni. Nagyon szerelmes voltam egy lányba, gyönyörű volt. Nem volt vallásos, de azt gondoltam, hogy ki mellett változna azzá, ha nem egy lelkész mellett. De tévedtem, nem sikerült és most már én is azt gondolom, hogy nem lehet úgy belemenni egy kapcsolatba, hogy majd a másikat megváltoztatom. „
De vajon Isten miért engedi meg, hogy szerelmesek legyünk olyan emberbe, aki nem visz közelebb hozzá? Többek között még erről a kérdésről is beszélgettek az adásban:
hirdetés
2 hozzászólás
„Ha valaki szeretne jó párkapcsolatot és házasságot, akkor nem hagyhatja ki belőle sem az imádságot, sem Istent.” Mit is jelent e mondat, ha megfordítjuk? Azt, hogy ha kihagyod Istent és az imádságot, akkor nem lehet jó házasságod. Nos, ha elmegyünk más vallású párokhoz, ez az állítás rögtön megbukik. Ugyan is morál, Biblia nélkül is létezik, más kérdés, hogy milyen. Nézzük a keresztényeket (illetve azokat, akik annak tartják magukat). (Neurotikus) bűntudat, azaz nagyon sok mindent bűnnek tartunk, ami nem is az. Vagy azt, mikor Isten megbünteti az ellene vétkezőket vagy mikor mindenáron Isten útját akarjuk járni. A legtöbb nép a szeretetet tartja a legfontosabbnak és ezt neki sokféle isten mondja sokféleképpen és rengeteg kivétellel. Nálunk pl. teljesen elfogadott, hogy a szeretet istene bosszúból megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban. Ez az elképzelés tudat alatt hatalmas károkat okoz. Szerintem a jó párkapcsolathoz egy egészséges önismeret és sok sok bölcsességre van szükség rengeteg dologban.
Itt gondolom a keresztény Istenre gondolnak, de csodálkoznék, ha csak a keresztény istenhitűek lennének képesek jó párkapcsolatra. Vajon ehhez a kijelentéshez mit szólnának a muszlimok, buddhisták, taoisták? Megfordíthatjuk, te mit szólnál, ha egy buddhista jelentené ki ezt? De ha mindenki a maga istenére vonatkoztatja is, még mindig ott vannak az ateisták. Ezek szerint ők nem képesek jó házasságban élni?
Azzal egyet értek, hogy a keresztények nagyon jó és hasznos dolgot gyakorolnak, melyhez (mivel önmaguk bizonytalanok a jóban) elengedhetetlenül szükségük van Istenre. Ám ahhoz, hogy segítse a családot, közösséget, viszonozza a szívességet, bátor legyen, igazságos, tisztelet tudó és tisztelje mások tulajdonát, nem kell Isten csupán józan ész. (bár az is igaz, hogy egy egészséges istenkép hatalmasat tud lendíteni rajtunk, HA egészséges)
„Egyetértek azzal, hogy Istenre figyelve kell párt keresni.” Gondolom nem leplek meg, hogy én pedig nem értek egyet. Először is mert Istent tökéletesnek hisszük, mi pedig sosem leszünk azok azaz ha egy tökéletesre figyelve keresünk párt, akkor esélyünk a nullával egyenlő (más kérdés,hogy Isten mindig a mi tökéletességről alkotott véleményünkben tökéletes). Mindenkinek egyedi élet útja van, ebből kifolyólag mindenki máshogyan tökéletlen, és az ehhez (legjobban) passzoló társat kell megkeresni. Isten nagyszerűsége abban (is) rejlik, hogy ezt (is) ránk bízza. Nem sok értelmét látom annak, hogy Isten beleavatkozzon ily módon az életünkbe, hisz akkor tökéletesnek kellene lenni minden párnak, és teljesen le kellene mondanunk az irányításról magunk felett, alárendelve mindenünket Istennek. Valószínű mindent meg szeretnénk tenni azért, hogy Istennek tetsző dolgot csináljunk, csupán azt felejtjük el, hogy „Isten azért szeret, aki vagyok” (Szilágyi Anna 20/11/12)
„ne csak az legyen a fejemben, hogy keressem azt, aki a párom lesz, hanem hogy magamat készítsem fel a páromnak” Csodálatos gondolat. Észre kell vennünk, hogy nem a társ fogja vonzani a boldogságot hanem a boldogságunk vonz egy társat.
„azt gondolom, hogy nem lehet úgy belemenni egy kapcsolatba, hogy majd a másikat megváltoztatom.” Ez fél igazság. Mivel az alapok, a tudat alattinkban vannak, azokat sem mi sem más nem tudja megváltoztatni (egykönnyen). Ám rengeteg ragadvány (ideiglenes) tulajdonságaink vannak amikre hatnak az ész érvek. Ugyanis az is hozzá tartozik az élethez, hogy képesek legyünk változni, és a legtöbbünknek ez sikerül is, hisz ki gondolja azt,hogy ifjú korában olyan volt, mint amilyen ma.