Blog, Szilágyi Anna

A várakozás mint jellempróba

„Semmi sem hozza kis úgy a legrosszabb oldalunkat, mint egy jó kis várakozás” – olvastam nemrég az idézetet Joyce Meyer keresztény író és tanítótól. Elgondolkodtatott: a várakozás tényleg a jellemünk próbája. Felfedi, hogy Istenben bízunk vagy valójában még mindig önmagunkban. Hogy merünk-e csendben várni vagy pótcselekvésekbe kapaszkodunk.

Most épp mindannyian várakozunk. Várjuk, hogy végre vége legyen a világjárványnak, várjuk, hogy legyen a koronavírus ellen oltás, várjuk, hogy újrainduljon a gazdaság, hogy legyenek új munkahelyek. Várunk a teszteredményekre és arra, hogy a rokonunk mikor jöhet haza a kórházból. Emellett a kollektív várakozás mellett még lehet, hogy az egyéni életedben is vársz valamire, egy új otthonra, egy állásra, egy társra. Nem könnyű, igaz?

Isten meg mintha elfeledkezett volna rólunk. Nem történik semmi.

Meguntuk és belefáradtunk már, hogy újra és újra könyörgünk a válaszért, a megoldásért. Ahogy az idézetben benne van, ilyenkor előjöhet a legrosszabb oldalunk is. Az önzés, az önsajnálat, a türelmetlenség, a keserűség, a neheztelés Isten felé. Nem kell elfojtanod ezeket csak azért, hogy „jó keresztény” legyél.

hirdetés

Normális, hogy negatív érzések jönnek fel a szívedben a hosszú várakozás idején, az viszont a te döntésed, hogy mit kezdesz ezekkel.

Hagyod, hogy elárasszanak és lenyomjanak vagy csak azért is felkelsz és kijelented, hogy – bár semmi reménykeltő nincs a körülményeidben – Istenre nézel és továbbra is bízol Benne. Elmondhatod Neki, hogy igen, baromi nehéz, igen, baromira eleged van, de elhiszed, hogy Ő tényleg jó és tényleg annyira szeret, hogy most sem fog cserbenhagyni.

Ez bizony küzdelem, akár hónapokig, évekig tartó harc, hullámzó érzésekkel és gondolatokkal. Hol elhiszed, hogy minden rendben lesz, hol utálod az egészet. De tudod, mi nem hullámzik ebben az időszakban sem? Isten szava. Vedd elő az igét és arra nézz – igen, újra, ötvenedszerre is.

Az állhatatosság megvan benned, így teremtett Isten.

Tarts ki és kérd minden nap, hogy Isten adjon új reményt a Szentlelke által, egészen addig, amíg meg nem jelenik a látható síkon is a győzelem vagy legalább annak az előszele.  „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn. 16:33.)

Borítókép - Fotó: Sergii Gnatiuk | Dreamstime.com
hirdetés

1 Komment

  • Válasz filipánics tibor 2020. 11. 25. 15:35

    “a várakozás tényleg a jellemünk próbája. Felfedi, hogy Istenben bízunk vagy valójában még mindig önmagunkban. ” Pontosan, a jellemünket jellemzi, mégpedig úgy, hogy megtanítottak e bennünket a szükségleteink késleltetésére. Istenben nem nagyon bízunk, ez látszik, se nagyon sokszor magunkban sem.
    “Isten meg mintha elfeledkezett volna rólunk” Érdekes istenkép, ezt kivetítjük megint.
    “Normális, hogy negatív érzések jönnek fel a szívedben …., az viszont a te döntésed, hogy mit kezdesz ezekkel.” Kérem ezt a gondolatot megjegyezni. Például azért, mert azt írja, nem az ördög az oka a rossz érzéseknek (gondolatoknak) hanem te. Ezzel nem zárjuk ki Istent,mert aki tisztában van vele,az tudja,hogy nem lehet kizárni semmiből csak nem érdemes nagy súly fektetni rá.(mert nem azzal kell foglalkozni,ami alap)
    “Ő tényleg jó és tényleg annyira szeret, hogy most sem fog cserbenhagyni” Nagyon szép gondolat,bár a cserben hagyni szó nem a legjobb arra amit Isten tesz velünk,de szép így is. Isten soha senkit nem hagy cserben,semmilyen körülmények között,de ez emberi logika és érzelem. Istennek nem létezik olyan,hogy cserbenhagyás.
    Nagyon szép cikk.