Bese Gergő, Blog

A jó pásztor – aki könnyen kiéghet

Húsvét negyedik vasárnapján a római katolikus egyház a papi hivatások fontosságára hívja fel a figyelmet. Bese Gergő atya – aki egy fiatal pap – azonban fontos dologra hívja fel a figyelmet blogjában: őket sem kerülheti el a kiégés, főleg ha olyan szolgálatot kell végezniük, amely nem illik a személyiségükhöz.

Ma, húsvét negyedik vasárnapján Jézus a Jó Pásztort állítja elénk példaképként az evangéliumban. Milyen is a jó pásztor? Juhait néven szólítja, vezeti őket, előttük jár és mutatja a biztonságos utat, a rábízottak pedig számíthatnak rá, megbízhatnak benne.

A pásztor képe ma szorosan összekapcsolódik a papi, lelkészi szolgálatot végző személyekkel, hiszen a mai vasárnapon különösen is könyörgünk jó lelkipásztorokért, szerzetesekért. De milyennek is kell lennie a ma papjainak? A hívők és kevésbé hívők között számtalan választ tudunk erre a kérdésre kapni: modern, fiatalos, rugalmas, tradíció követő, megújító, ráérős, állandóan online, bármikor leakasztható és így tovább…

A felsorolások között számos ellentétet is felfedezünk, mert ha valaki modern, az nehezen tradicionalista, aki mindig leakasztható az nem tud állandóan a hívek között lenni. Akkor most kinek kell megfelelni? A válasz egyszerű: még mi papok sem tudunk kibújni a bőrünkből. Mi is a társadalom gyermekei vagyunk, a 20. és 21. század jó és rossz tulajdonságait egyaránt birtokoljuk. Azonban még ránk is vonatkozik Szent Pál apostolnak a korinthusi híveknek írt első levelében találtak: A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. (1.Kor 12, 4 – 11).

Ha ez így van, – már pedig Szent Pál miért mondana sületlenségeket – akkor miért nem értjük egymást? Miért nem fogadjuk el, hogy különbözőek vagyunk? Egy pap nem lehet tökéletes (az ember alapvetően tökéletlen), nem lehet minden karizma birtokában. Viszont nagyon fontos, hogy használjuk azt a talentumot, amivel rendelkezik.

Meglátásom azonban az, hogy általában a felsővezetés döntéshozatalában az egyik legkevesebbet számít a karizma. Nem feladatot kapunk, hanem munkát. Ami között nagy különbség van, mert a feladatot annak adják, aki képes azt megoldani, munkát pedig bárkinek, csak ne legyen elvégezetlen. A papi kiégés egyik nagy veszélye ebben áll. A munka, amit végzel nem boldogítja a szíved. Hiányzik belőle az innováció, a kihívás, a gondolkodás, hiányzok belőle ÉN magam. Úgy szoktuk mondani ilyenkor, hogy: nem vagyok a helyemen. Fut a dolgai után, nem leli örömét a munkájában, eltűnik a lelkesedés, a mosoly, kialszik a tűz. Lassan megközelíthetetlen sündisznóvá válik és persze ebből a hívek csak annyit látnak, hogy valami nincs rendjén.

Ahol pedig lelkileg beteg a pásztor, ott a nyáj már nem hallja meg a hangját és nem követi őt. Pedig a Lélek őt sem hagyta cserben, csak meg kell találni azt a feladatot, melyben újra kiteljesedik.

De jó lenne, ha ez így tudna működni és minden szolgálatban lévő pap/lelkipásztor a helyén lenne! A mosolygós, kiegyensúlyozott ember példa, a varázsa pedig másokat is indít a szolgálatra, ez a papi utánpótlás egyik kulcskérdése. Vonzó ma papnak lenni?

Bese Gergő atya

Fotó: Unsplash

 

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás