Tanúságtétel

Engem váltott meg?

Elképesztő tanúságtétel egy evangélikus doktornő tollából a második világháború megpróbáltatásairól, reménységről, megtérésről.

Két bátyám mellett sok izgalmas, fiús játékkal együtt boldog gyermekkorom volt. Csodálatos, melegszívű védőnő édesanyám elmondása alapján lelkész-hitoktató édesapámmal, akit kilencévesen vesztettem el, komoly teológiai beszélgetéseim voltak. Arra jól emlékszem, hogy jártunk a templomba, vasárnapi iskolába, sok aranymondást (bibliai idézetet), éneket tudtunk fejből.

Élénken él az emlékezetemben, mikor édesapám távollétében dolgozószobájában térden állva imádkoztam, hogy legyen kistestvérem.

Az Úr tudta, hogy miért nem adta, jött a második világháború.

Szőnyegbombázást éltünk át Kispesten, majd a bombázás elől balatonvilágosi nyaralónkba vitt édesapám. Amikor a front közeledett, eljött értünk, de már nem tudtunk Kispestre hazatérni, és szörnyű harcok és menekülés hónapjait éltük át. A nagy nyomorúságban is éreztük az Isten gondoskodását, az imádság és ének erejét. Mikor lehetővé vált, 1945 áprilisában vonattal indultunk haza. A marhavagonban, ahová beszállhattunk, egy szegény, deportálásból szabadult, beteg ember volt, akit édesapám istápolt. Megkaptuk a kiütéses tífuszt tőle, és édesapám három hét múlva meghalt. Édesanyám harminckilenc évesen özvegy lett, hármunkat kellett eltartania, taníttatnia.

Továbbra is tapasztaltuk Isten gondoskodását, imádságaink meghallgatását.

Tízévesen bekerülhettem a vágyott Deák Téri Evangélikus Leánygimnáziumba, persze akkor már az alsó osztályok általános iskolaként működtek. A következő évben négy osztálytársam is készült a konfirmációra Keken András lelkész vezetésével. Ezek a lányok teljesen megváltoztak, aranyosak, közvetlenek, szelídek lettek. Bátran mondták el, hogy ők milyen boldogok, mert megtértek. Teológiai vitát kezdtünk, minek megtérni annak, aki amúgy is hisz. Azután látva az ő tartós örömüket, én is kezdtem imádkozni, hogy bárcsak én is megtérnék. 1947 nyarán Tahiban, egy konferencián a bibliakör vezetőjével való beszélgetés közben csoda történt. Megelevenedett számomra Ézsaiás könyvének 43,1 verse.

Egész valómat átjárta, hogy Isten pontosan nekem mondja: Ne félj, mert megváltottalak.

Nevemen szólított. Megváltott, ezért az Övé vagyok! Micsoda örök életre szóló ajándék! Személyes, örök szövetség az Istennel! Korábban többször fordult elő, hogy magyarázhatatlanul „árvasági érzés” – ahogy én neveztem – fogott el, valami megmagyarázhatatlan elveszettségi érzés. Az Isten szeretetével való személyes találkozás után ennek nyoma sem volt. Voltak nehéz események az életünkben, de még a halál árnyékának völgyében is éreztem, hogy az Úr velem van. Kérjük bátran, hogy minél előbb adja meg nekünk a Vele való találkozás, személyes szövetség ajándékát!

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése

A Rembrandt-képen látható tékozló fiút magához ölelő Atya kezeit figyelve kifejeződik az Ő gyengéd és erős (női és férfi kéz), személyesen átölelő, megbocsátó szeretete. Az, hogy Isten megváltott, sajátjának vall engem, „olyan örömöt ad, mint a forrás”, szüntelen, tiszta, bőséges, így tudjuk Istent szeretni teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és minden erőnkből. Ez a hovatartozás segít döntéseinkben, mások igazi és helyes szeretetében, és Isten Krisztusban megjelent megváltásának hiteles tanúsításában is.

Dr. Győri Józsefné Dr. Drenyovszky Irén

Az írás eredetileg megjelent a Híd magazin 2013. I. számában. 

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás