Sokan szigorúnak tartják, de ő inkább a következetes jelzőt használja magára: pedagógus, aki világos elképzelésekkel érkezett oda, ahonnan korábban papként elindult: Marton Zsolt váci megyéspüspökkel beszélgettünk Beer Miklós örökségéről, változásokról, cölibátusról – és még a Star Wars is szóba került!
Szinte valamennyi püspöki interjújában szóba került Beer Miklós atya, mint az Ön elődje. Mennyire nehéz egy ilyen meghatározó karakter utódjának lenni?
Mondhatnám, hogy nem könnyű, mert roppant népszerű: az ő embersége, szociális érzékenysége országosan is ismert. Mivel az új püspök óhatatlanul más személyiség, ezért bizonyos dolgokban más a felfogása is, máshogy nyúl a dolgokhoz: ez pedig ahhoz vezethet, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy szigorúbb az új püspök, mint elődje. Ugyanakkor nem ennyire drámai a helyzet, mert jó a kapcsolatunk, és ő maga is ajánlotta, hogy én legyek az utódja. Márpedig ha így tett, akkor látszódik a folyamatosság, és azt is remélhetjük, hogy nem olyan nehéz elfogadni engem.
De akkor igazak azok a hírek, hogy szigorúbb módon próbálja vezetni az egyházmegyét?
Talán nem a szigorú jelzőt használnám, inkább onnan közelíteném meg, hogy én pedagógus vagyok, ez pedig a gondolkodásomat is meghatározza. A jó pedagógus ismérve pedig, hogy bizonyos dolgokban szigorú, mégpedig azért, hogy ez gyümölcsöket teremjen. Ez kétségtelenül más gondolkodás, mint az elődömé, de ez nem azt jelenti, hogy az egyik jó és a másik rossz, hanem más.
A jót sokféle módon lehet megvalósítani.
Hogyan fogadták a hívek és a papság ezt az újfajta gondolkodást?
Nekem óriási szerencsém, hogy ennek az egyházmegyének a papja voltam: általában ismertek és szerettek. Alapvetően nem egy népszerű intézkedés, ha valaki rendet akar teremteni, de nekem nem kellett rendőr szerepben fellépnem, mert nem voltak annyira nagy problémák. Akik ismertek – szerencsére sokan voltak – tudták, hogy mire számíthatnak tőlem.
Mennyire összetett és nehéz feladat egy egész egyházmegyét áttekinteni, “felülről” rálátni, főleg egy intézmény vezetése után?
Azt a hasonlatot tudnám mondani, mintha eddig egy jó nevű fővárosi intézményt vezettem volna, majd pedig miniszternek tettek volna meg, körülbelül ekkora ez a váltás. Nagy “cég” azért az egyház (nevet), de nem vagyok megijedve, mert nem egyedül csinálom, hanem kiváló munkatársakkal. Elkötelezett és megfelelő szakembereket szeretnék alkalmazni minden területen: az ő véleményük alapján, közösen gondolkodva, imádkozva hozni meg a döntéseket, mert így sokkal könnyebb.
Tudna mondani egy-egy példát, hogy mi az, amit Miklós atyától szinte változtatás nélkül átvett, és mi az, amit teljesen más módon kezel?
Sok jó dolog indult a püspök atya keze alatt, például az állandó diakónusok intenzív képzése, ami a II. Vatikáni Zsinat buzdítása alapján elvileg már benne van az egyházban, de Magyarországon csak most indult el igazán, elsőként pedig itt a Váci Egyházmegyében. Ezt nagyszerű dolognak látom, és folytatódik is tovább.
Amit újra kell éleszteni, az a hivatásgondozás, a papi utánpótlás ügye. Nyilván Miklós atyának is fontos volt ez, de nem lehet minden területre egyaránt figyelni, én erre nagy hangsúlyt kívánok fektetni.
Mekkora a baj?
Kevés a papunk, persze ez országos probléma. Mindig egy adott társadalom adja azokat a fiatalembereket, akikből aztán papok lesznek. Ahol az általános világnézet keresztény-gondolkodású – és sok jó család van – ott sokkal esélyesebb, hogy bőven lesz hivatás. A második világháború előtt ez volt a helyzet, de most egy más világban élünk, egész Európa átalakult, missziós országgá váltunk. Az hogy minden falunak legyen papja, az nem reális, ezért arra kell koncentrálni, hogy neki leginkább a lelkiségi feladatokra kelljen figyelnie, és kiváló munkatársai legyenek, akik komolyabb felelősséget vállalnak a közösség építésében.
Ha már korábban említette a miniszteri példát: mennyire tudta megszokni azt a hatalmas változást, ami az Ön életében bekövetkezett?
Még kétségkívül szokom, de jó úton haladok! A püspök közszereplő, ez pedig számomra újdonság, a héten például a többi püspök társammal voltunk a köztársasági elnök úrnál ebéden. Ezek a programok a tisztséggel együtt járnak. Hogy egy másik hasonlattal éljek, kicsit olyan, mintha eddig egy jó minőségű személyautóm lett volna, amivel lehet gyorsan menni, most pedig mintha egy Forma-1-es versenyautóba ültettek volna, amivel csak gyorsan lehet menni, és időnként lehet kiállni a boxutcába.
Amikor kiáll a boxutcába, akkor van ideje és lehetősége átgondolni, feldolgozni, hogy püspök lett Önből?
Ez eleinte volt nagyon érdekes, de most is néha szembesülök azzal az érzéssel, hogy vajon ébren vagyok, vagy álmodok? Ez az ajándék, ez a bizalom – és ez a felelősség! Komolyan átérzem, hogy kapok természetfeletti segítséget, ez anélkül nem is mehetne. Ha csak arra gondolnék, hogy én rajtam múlik 222 plébánia 150 papjának, 50 diakónusnak, 400 akolitusnak, 300 hitoktatónak a sorsa – egy olyan egyházmegyében ahol 650 ezer katolikusnak keresztelt ember van! Megrendítő számok ezek. Óriási belső biztonságot ad, hogy én csak egy szolga vagyok, aki a megbízatást kapta.
Nem az enyém az egyházmegye, hanem Krisztusé.
Közelebb is érzi magát Istenhez, amióta püspök?
Igen, már csak azért is, mert érzem, hogy többet kell imádkoznom, és ez bensőségessé, mélyebbé tette az Isten-kapcsolatomat. Nagy szükségem van a Vele való találkozásra.
Mennyiben segítette ezt az elmélyülést az adventi időszak?
Nekem ez az időszak mindig egy örömteli újrakezdésről szól, a “szent kalandba” való újraindulás. Hetente más-más templomba járok rorátét tartani itt Vácon, egyrészt hogy találkozzak a különböző testvérekkel, másrészt hogy magam is áldozatot hozzak ebben a különleges időszakban.
Ha már találkozás a “nyájjal”: mennyire nehéz egyszerre megközelíthetőnek maradni, másfelől viszont a kellő távolságot tartani velük?
Nem könnyű, kétségtelen, hogy ezt most tanulom: ebben nagyon sokat segített a rektorságom, illetve a plébániai tapasztalatom is. Az egész egyházmegyének az atyja kell hogy legyek, a szó legnemesebb értelmében. Mint egy családban az édesapa: szeretetet, biztonságot is kell adni, de ugyanakkor a rendért is kell felelnie. A rend és a szeretetet nincsen egymással szemben, az arányokat kell jól eltalálni.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új tagjaként a papképzésért Ön lett a felelős – megörökölve Beer Miklóstól a feladatot. Mennyire tudja felkészíteni a kispapokat a szeminárium a mai kor kihívásaira?
Most egy komoly átalakulás van a szemináriumi képzésben, mert Ferenc pápa 2016-ban új papnevelői szabályzatot adott ki. Ennek a magyar változata most íródik, – én is benne vagyok a bizottságban – nagyon biztató ez az átalakulás. Szükség van változtatásokra, ezek közül is a legfontosabb, hogy egy bevezető év lesz a szeminárium előtt. Ez egy felkészítő esztendő, hogy kiderüljenek a fiatalember tulajdonságai, megismerje hivatásának szépségeit és persze nehézségeit is. Ebben az előkészítő évben van szellemi felkészítés, de fontos hangsúlyt kap az önismeret, a csönd és a fizikai munka is.
A papnevelésben négy dologra van szükség megítélésem szerint: hogy mélyen imádságos legyen aki papságra készül, szellemileg felkészült legyen, jól kommunikáljon, valamint rátermett legyen a közösségépítésre – és vezetésre.
Ha már a papnevelésről beszélünk: Beer Miklós azon vágya, hogy aktív püspökként nős férfiakat szentelhessen pappá, nem teljesült. Azt nem merem megkérdezni, hogy Önnek lesz-e erre lehetősége, helyette viszont nagyon érdekelne, hogy mit gondol a cölibátusról.
Hadd kezdjem azzal, hogy meggyőződésem, a Szentlélek műve, ahogy a papság házassága/nőtlensége alakul az Egyházban. A katolikus egyházban több rítus van, a görög katolikusoknál lehetséges a nős férfiak felszentelése. Én hiszem, hogy a Szentlélek fogja alakítani ezt a kérdést a jövőben is. A római katolikusoknál a nőtlen papságnak van nagyon komoly történelme, és ha valaki őszintén, elhivatottan készül a hivatására, akkor ezt mélyen meg tudja élni. Nem a cölibátus eltörlésében látom a fő megoldást az egyház életében, hanem a közös felelősségvállalásban, a laikusok bevonásában.
“Hűséges az Isten” – ez a püspöki jelmondata: de hogyan lehetünk mi hűségesek Istenhez, főleg ebben a különleges ünnepi időszakban?
Meg kell próbálnunk valóban megélni az evangéliumot, a mindennapok apró cselekedeteiben, és végig kitartani. Ebben látom a kulcsot, ha ezt sikerül megtennünk, akkor hűségesek tudunk lenni hozzá.
Hogyan fog alakulni az első karácsonya püspökként?
A karácsonyom döntően a kispapokkal lesz, akik beköltöznek december 22-én a püspöki palotába, és külön programokat szervezünk nekik. Lesznek lelkiségi programok is, komolyzenei koncert, személyes beszélgetés, de a könnyedebbre is odafigyelünk: december 23-án együtt fogjuk megnézni a Star Wars legújabb részét a moziban! Szentestét is együtt töltjük, majd jön az éjféli mise! Az ünnepélyes karácsonyi ebédre nemcsak őket, hanem a városi papságot is meghívom – és aznap meglátogat édesanyám is, aki az öcsémmel és családjával él együtt.
Ajándékokat megvette már?
Folyamatban vannak!
(A beszélgetés december 16-án készült.)
Martí Zoltán
Fotó: Váci Egyházmegye Facebook-oldal, vasarnap.hu, Magyar Kurír
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás