Ami eljut a szívedhez, az nem lehet hazugság – vallja Dánielfy Gergő, aki 22 évesen már bejutott az Eurovíziós dalfesztivál hazai elődöntőjének legjobbjai közé, saját zenekara van és hamarosan végez a kaposvári színművészeti egyetemen. Megdöbbentően őszinte és érett fiatal, aki fel meri vállalni: hisz Istenben és az Ő vezetésében. Ahogy az interjúból kiderül, hite nem egyházi keretek között, hanem egy személyes krízisén keresztül erősödött meg. A szeptember 21-i Forrásponton vele is találkozhattok.
Hogy tekintesz magadra elsősorban? Színész, énekes, előadóművész?
Mindkettőt iszonyatosan szeretem, úgyhogy nem tudom megmondani. Harmadéves hallgató vagyok a Kaposvári Egyetem színművészeti szakán, de közben ott a zenekarom is (Dánielfy Gergő és az Utazók – a szerk.), ami most indul be igazán. Egyéves a banda, de már idén nyáron több mint harminc koncertünk volt. Nem volt könnyű Kaposvárra kerülni, mert egyébként debreceni vagyok, az összes barátom ott él, vagy Budapesten. Hirtelen ötszáz kilométerre kerültem az otthonomtól és csak 4-5 havonta tudtam hazajárni. Nagy ürességet éreztem. Monotonitást. A színművészeti egyetem első két éve ráadásul kimondottan arról szól, hogy letörjék a nagy egónkat, ami szerintem a legtöbbünkben benne van, akik ezt a pályát választjuk.
Elérték ezt a tanárok, tényleg?
Én megtörtem, igen. Olyan volt, mintha besoroztak volna katonának. Szeretem, amit csinálok, de ez felért egy kőkemény kiképzéssel. Folyamatosan szembesítettek a hibáimmal, amiért egyébként hálás vagyok. Azóta újraépítettem magam és még közelebb került hozzám a színház. Itt sokkal jobban meg tudom élni a pillanataimat, mint a valós életben. Érdekes, hogyha betegen, 40 fokos lázzal kell színpadra lépnem, ott egy csapásra elmúlik minden bajom. Rájöttem, hogy azért is szeretek belebújni valaki bőrébe egy szerepen keresztül, mert félek a saját magánéletemtől, például attól, hogy egyedül maradok. A színpadon sokkal nagyobb biztonságban érzem magam.
A legtöbben talán A Dal című műsornak köszönhetően ismernek. Milyen gondolatok, motivációk voltak benned, amikor megírtad az Azt mondtad című számot, majd ezzel elindultál a versenyen?
A dallam már a verseny előtt megvolt. Szövegeket akkor még nem írtam, ezért amikor láttam a felhívást A Dalba, ahol eldől, melyik számot küldi ki Magyarország az Eurovíziós dalfesztiválra, megkértem egy barátom, hogy készítsen hozzá szöveget ő, miután elmondtam, hogy miről szóljon. Mindez néhány nap leforgása alatt történt. Megkaptam a szöveget és a második szónál elsírtam magam, azt éreztem, hogy ezt muszáj megcsinálnom.
Senkinek nem mondtam el, hogy kiről szól ez a dal, azóta sem.
De el fogom, csak egy kisfilm formájában. Egy olyan életérzést közvetít, amit tényleg átéltem.
A versenyen készült videóhoz az egyik kommentelő azt írta, „mintha ez a dal valami földöntúli magasságból jönne”. Valóban így van?
Van ebben valami. Olyan, hogy jólesik a lelkednek közel kerülni hozzá, de túl sok van ebből az érzésből, attól nagyon depis leszel. Egész más, mint amikkel az Euróvízión indulni szoktak. Az egyik oldalam ilyen, elmélyülős. Van a Ghymes együttesnek egy száma, a Tánc a hóban, amit végigbőgök minden alkalommal, amikor meghallom. Hogy lehet valami ilyen szép?
A másik, a zenekarbeli énem viszont bulizós, pörgős. Ott kiélem a fiatalságomat. Októberben kijön egy olyan számunk, ami polgárpukkasztó lesz, teljes mértékben társadalomkritika.
Elárulod, miről szól?
Sok mindent bele lehet látni, de leginkább arról a hamis gépezetről szól, amiben élünk. Hányan posztolnak úgy, hogy közben nincs életük? Mennyire irányít a telefonod? A klip olyan jellegű lesz, mint egy új rész Black Mirror sorozatból. Sokan fognak róla beszélni.
A komolyabb, mélyebb és a bulizósabb, lazább oldalad össze tudod egyeztetni?
Volt már, aki azt mondta, hogy becsapás, amit csinálok: magammal és a közönséggel szemben is. Annyi volt rá a válaszom: ami eljut a szívedhez, az nem lehet hazugság. Egyébként is sok minden vonz: az is, hogy odamondjak egy kemény mondatot a társadalomról, az is, hogy szomorú dalokat írjak vagy éppen elmenjek Jézust hirdetni.
Ettől rengetegen félnek, cikinek gondolják felvállalni, hogy hisznek Istenben.
Miért döntöttél úgy, hogy te a rejtőzködés helyett elvállalod a Forrásponton való fellépést?
Soha nem féltem kimondani, hogy hiszek. De sokat segített A Dalban lévő mentorom Mező Misi is, akit nagyon szeretek. Ő is hisz Istenben és ezt nyíltan vállalja is. Elmesélte azt a sztorit, ami meghatározó a hite szempontjából.
Neked is van ilyen történeted?
Nem tudtam elköszönni a nagymamámtól, mielőtt meghalt. Számtalanszor jut eszembe az, hogy mindig éljem meg a pillanatokat. Soha nem tudhatod, hogy mikor lesz vége valaminek, de azt sem tudhatod, hogy mikor kezdődik. Ő volt az, aki megszerettette velem a színházat, ő volt, aki kisgyerekkoromtól templomba vitt és megmutatta a Bibliát. Fontos része volt az életemnek és a mai napig is az, szoktam hozzá beszélni, mert tudom, hogy hall. Van olyan, aki félelemből hisz, – „csak ne a pokolra kerüljek!” felkiáltással – sokáig én is így voltam. De Mama halála után már nem. Valami átfordult bennem akkor: tanított valamit, én pedig tudtam, hogy cselekednem kell.
Van olyan dalod, amelyet az Istennel való kapcsolatod ihletett?
Épp hallgattam egy dalt a rádióban, Szép Ernő Csak a szívem érzi című versének megzenésítése volt, ami úgy kezdődik, hogy „Nem érzi a halott veréb/ ha a ló a begyére lép,/ csak a szívem érzi.” Pont ennél a versszaknál átmentem egy hídon, amire egy madár volt festve. Akkor még csak legyintettem, mondom, vannak véletlenek. Nem telt el tíz perc és elütöttem egy madarat. Kiszálltam, láttam, hogy még eszméleténél van, próbált felrepülni. Oda akartam menni valahogy segíteni rajta, de a szemem láttára elütötte egy kamion – az egész jelenetet úgymond páholyból néztem végig. Azt éreztem, hogy ez a madár azért halt meg, hogy a mamámhoz repüljön. Utána leültem egy gitárral és öt perc alatt írtam egy dalt, annyira intenzív érzések kavarogtak bennem. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megmagyarázni. Én ezért is hiszek. Hiszem, hogy Isten ezzel üzenni akart – nekem és a dalomon keresztül sok más embernek is. Az egyik leghallgatottabb szám lett a lemezen.
Mivel készülsz a Forráspontra? Mire számíthat, aki eljön meghallgatni, megnézni téged?
Énekelni fogok két dalt és egy beszélgetés formájában tanúságot teszek a hitemről. Szerettem volna interaktívvá tenni a dolgot és beszélgetni az emberekkel, de mivel nagyjából ötezren lesznek ott, ezt nem megvalósítható. Ugyanakkor lelkesít is, hogy ennyi fiatal eljön: szeretnék úgy üzenetet átadni nekik, hogy ne legyen unalmas. Ez a mai generációnál már nehéz, mert folyamatosan a kezünk ügyében van az okostelefon. Én már tudatosan próbálok lejönni róla.
Ha a következő évekre előretekintesz, miket szeretnél elérni?
A zenekart csak akkor van értelme csinálni, ha elhiszem, hogy a legjobbak leszünk: így is gondolom. A még idén megjelenő új album nagyot fog ütni és benne az a dal is, amit említettem. Két-három évet adok és a Budapest Parkban fogunk koncertezni. Nagyon maximalista vagyok. Nem szoktam megállni, ha elérek valamit, már a következő cél felé megyek. Most épp tanítom magam, hogy örülni tudjak.
Mit jelent a legjobbnak lenni?
Összetett. Benne van az őszinteség, maga a zene és az érzés, amit átadsz. A kérdés az, mennyire tudok hiteles lenni. Mindeközben pedig hinni és szeretni – ebből árad minden.
Szilágyi Anna
Fotó: Hegedüs Márton
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás