Hírek

Fókuszban a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

A kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek. A záró szentmisét szeptember 20-án, a Hősök terén mutatják be.

A kereszténység a magyarság számára a Kárpát-medencében államalkotó és nemzetmegtartó erő több mint ezer éve – hangzott el a Parlamentben csütörtökön a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeivel kapcsolatban.

hirdetés

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszönti a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosokat és a püspöki konferenciák képviselőit a Parlamentben. (MTI/Bruzák Noémi)

A házelnök a Parlamentben tartott rendezvényen a magyarság elmúlt ezer éves történelme lényegének mondta, hogy az állam és a nemzet mindig együtt fejlődött vagy hanyatlott, remélt vagy aggódott a keresztény világgal és gondolattal.

“Minden forrásom belőled fakad”

A magyarok számára lelkileg és történelmileg is olyan forrást jelent a kereszténység, amiből mindenük fakad. Kövér László emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei honfoglalást Szent István király teljesítette be a keresztény magyar állam megalapításával. Felidézte azt is, hogy a magyar állam érdemelte ki XII. Gergely pápától „a kereszténység védőbástyája” elismerő megnevezést, és áldozta fel magát a korabeli keresztény Európa védelmében. 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszönti a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosokat és a püspöki konferenciák képviselőit a Parlamentben 2019. május 9-én. (MTI/Bruzák Noémi)

Több mint ezer év történelmi tapasztalatán alapul azon meggyőződésünk, hogy államunk és nemzetünk sorsközösségben létezik a kereszténységgel – tette hozzá a házelnök mintegy hetven országból érkezett egyházi vezető előtt. 

 

Forrás: MTI (fotó: iec2020.hu)

Még nem érkezett hozzászólás