Szemle

Magányosan őrlöd magad, hogy a vetélésed a te hibád volt?

Ez a félelem minden nőben benne van, aki akár egyszer is elvesztette a magzatját, a csontjaiba ivódik ez az érzés. Mi lesz ha elvetélek? Ez önmagában is elég szörnyű, de még tovább fokozódik a kérdés:  Mi lesz ha elvetélek és ez az én hibám?

Még nem is vagyok újra várandós, és ez a félelem még mindig eszembe jut, miközben örömmel várom azt a napot, amikor újra elkezdhetünk próbálkozni. Az én félelmeim sötéten láttatják a jövőt és megint visszarepítenek a múltba.

Két évvel ezelőtt volt egy vetélésem, ami jóval az első trimeszter vége előtt történt. Még mindig nem tudom, hogy vajon magamat kell-e okolnom, a történtek miatt. Ezerszer is végiggondoltam már minden percét annak a hétnek: valami nem megfelelőt ettem? Túl stresszes voltam? Vallásosabban kellett volna hozzáállnom a várandós időszakhoz? Elfelejtettem valamit? Talán túl hamar továbbgörgettem néhány erőszakos figyelemfelkeltő cikket „13 mérgező vegyi anyag van a saját házadban!” „Nyolc hétköznapi tevékenység, amit minden várandós nőnek meg kell szüntetnie, azonnal!” Valamit másképp tettem volna, ha rákattintok?

Orvosok szerint a vetélés roppant gyakori és általában nem megelőzhető, ugyanakkor kaptam ellenkező tartalmú üzeneteket is. Ahogy mi mindannyian. Hetekig semmi mást nem hallasz, hogy minden döntésed jelentősen befolyásolja gyermeked életét és fejlődését. És ez így megy egészen addig a napig, amíg elvetélsz, és akkor hirtelen felmentenek a felelősség alól, és azt mondják: „Nem a Te hibád! Az kizárt!”

Hogyan kezeljük ezt? Különböző megközelítések szerint „minden apróság számít”, hogy mi vagyunk felelősek azért, hogy elkerüljünk minden vetéléshez vezető kockázatot, aztán amikor bekövetkezik a tragédia, ez hirtelen semmissé válik, mivel valaki abban a hitben ringat bennünket, hogy ez nem a mi hibánk?

Ez a szégyenérzés meglehetősen gyakori.

Ha segíteni szeretnénk a nőknek, hogy a vetélést ne szégyenként éljék meg, akkor fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, amit várandóság idején közvetítünk feléjük. Többé ne mondjuk azt, hogy ha mindent jól csinálnak, akkor, minden rendben lesz. Szokjunk le arról, hogy úgy teszünk, mintha lehetséges lenne mindig mindent jól csinálni.

Természetes, hogy a várandós nők igyekeznek a lehető legjobban dönteni. Törődnek a testükkel. Készek minden áldozatot meghozni, hogy a magzat biztonságban legyen. Ez nem kérdés. A világnak kell úgy megváltoznia, hogy ne hitesse el a várandós nőkkel, hogy ha minden lehetséges kockázatot minimalizálnak, minden lehetséges elővigyázatosságot megtesznek, tanulmányozzák az összes rendelkezésre álló szakirodalmat, mérlegelik az összes lehetőséget, felkészülnek minden esetre… akkor garantált, hogy kihordhatják a szívük alatt fejlődő magzatot.

Mikor egy gyermek megszületik, egy pillanat alatt megtanuljuk, hogy olyan, hogy tökéletes anya, nem létezik. Rá kell jöjjünk, nem számít mennyit gyötrődünk egy kérdésen, csak ki kell választanunk azt, ami az adott pillanatban a  legjobbnak tűnik és ezt kövessük, majd ugyanezt a módszert alkalmazzuk később is. Ha ezt a bölcsességet alkalmaznánk a várandóság alatt is, és nem csak amikor már szülővé válunk, sok szívfájdalomtól megkímélhetnénk magunkat.

Forrás: Aleteia 

Fordította: Tábori Veronika

Fotó: Babaszoba

Még nem érkezett hozzászólás