2018. 10. 12.

A száraz évem tanulságai

Mindig hadilábon álltam a böjttel, pláne evangélikusként. Nálunk egyetlen megtartott böjti nap van: a nagypéntek. Azonban mégis kialakult a környezetemben az egész nagyböjt megtartása, ami véleményem szerint átcsapott egyfajta versengésbe. Mivel nem kötelező, ezért nagyobb csodálat övezte azokat a személyeket, akik belevágtak. Akarva, akaratlanul ez az elismerés okoz a böjtölő emberben egyfajta elégedettséget, és könnyen átcsaphat saját magunk vállának a veregetésébe. De akkor miért is böjtölünk? Ez a kérdés égette a lelkemet és elhatároztam, hogy saját akcióba kezdek.

Sokáig gondolkoztam rajta, hogy névvel vagy anélkül jelenjen meg ez a cikk. Név nélkül talán kevésbé hiteles, azonban úgy érzem a nevem idebiggyesztésével én is dicsekvő ember leszek, aki a saját böjtjének kikürtölésével szeretné bezsebelni az elismeréseket. Így inkább maradok az anonimitásban, mert a lényeg abban a tapasztalatban rejlik, amit ezalatt az egy év alatt szereztem.

 

Miről mondjak le és meddig?

Tudtam, hogy van itt egy fontos dolog, amiről Jézus is sokat beszél, sőt, saját negyven napos böjtölésével példát is állít elénk.

„Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett” (Lk 4,1-2)

Meg akartam érteni a böjtöt. Azt a böjtöt, amit nem kötelezően teszek, ami nem a versengésről szól, és elég hosszú ahhoz, hogy kihívást jelentsen. Felfedeztem, hogy az alkoholról való lemondás kellően fájdalmas lenne, így megfogadtam ezt. Nincs több csipegetés a sajttálból egy pohár rozé mellett, koccintás a barátokkal, vagy sörözés apuval a meccs előtt. Igen ám, de meddig? Először nagyvonalúan azt mondtam: ameddig el nem érem a célomat! De tudtam, hogy egy bizonytalan keretet könnyebben alakít az ember a saját kedvére, így döntöttem végül az egy év mellett. Akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom…

Miért, kiért böjtölök?

Azt tudtam, hogy egyrészt magamért böjtölök, a megértésért és az Istenkapcsolatom mélyüléséért. Azonban azt is hallottam, hogy a böjtöt fel lehet ajánlani valami célért, vagy valakikért. Ez számomra kellően érthetetlen volt ahhoz, hogy kihívást lássak a megfejtésében, így elhatároztam, hogy bizonyos emberek megtéréséért ajánlom fel a böjtömet. Bár még nem tudtam, hogy az én szenvedésem hogyan fog másokon segíteni, de bíztam abban, hogy Isten megválaszolja a kérdéseimet.

 

A másokért való böjt ereje

És elkezdődött. Folyamatosan döbbentem rá, hogy mennyi mindenről kell lemondanom! Először is, rengeteg esemény, baráti találkozás az alkohol köré épül. Mint egy szociális ragasztó! Jön a tél és az ünnepek? Menjünk forraltborozni! Jön a nyár? Fröccs! Beköszönt az ősz? Menjünk szüretre! És akkor még nem is beszéltem a szülinapokról, a szilveszterről, a nyaralásokról vagy a sima baráti találkozásokról. Mindent egybeköt az alkohol, és nem feltétlenül rossz módon, lehet ezt kulturáltan is csinálni, de észre kellett vennem, hogy hamar kívülállónak éreztem magamat. Sokszor el is szomorodtam, mert jól esett volna a melegben egy fröccs a Balaton parton, jó lett volna részesének lenni az élménynek. De minden egyes alkalommal, amikor lemondtam az italról, eszembe jutott, hogy miért is csinálom. Eszembe jutottak az emberek, akiknek a megtérése annyira fontos lett nekem, hogy felajánlottam értük – mondjuk ki – a szociális imidzsemet. Ekkor döbbentem rá, hogy nem maga a böjt cselekedete a lényeg, hanem az imádság, amit minden lemondással elmondok értük. Valahányszor elutasítottam az alkoholt, ezek az emberek az eszembe jutottak és tudtam imádkozni értük. Sokkal intenzívebben hordoztam a szívemben az ügyüket, mint azt egyébként tettem volna. És Isten munkálkodni kezdett bennük…

Az alkohol szerepe

A lemondás nem volt zökkenőmentes. Észre kellett vennem, hogy sokszor azért mondtam le egy programot, mert tudtam, hogy nem szeretnék kísértésbe esni. Szembesültem az alkohol szerepével az életemben. Kaptam egyfajta belső biztonságot, hiszen nem kellett attól tartanom, hogy nem tudom esetleg megvédeni magamat, hiszen minden esetben a toppon volt az éberségem. Ugyanakkor elszomorított, hogy nem tudok koccintani a számomra fontos emberekkel egy-egy szülinapon, vagy esküvőn. Ahogyan teltek a hónapok, és az egy év végéhez közeledtem, egyre nehezebb lett minden. Kíváncsian vártam, hogyan fogadom majd újdonsült „szabadságomat”. A kísértések egyre intenzívebbek lettek, mintha minden fontos társasági esemény arra az utolsó pár hétre zsúfolódott volna be! Bevallom, már nagyon vártam a böjt végét, ugyanakkor nagyon furcsa volt, amikor ez bekövetkezett. Szinte bűntudatot éreztem, amiért örültem az egy év végének. Ráeszméltem, hogy az alkohol, mint lehetőség teljesen eltűnt az életemből, és az első hetekben eszembe sem jutott, hogy már ihatok. Nem kívántam, nem tartottam fontosnak. 

Végső tanulság

Nem állítom, hogy most már tökéletesen értem a böjtöt, és a tökéletes változás sem következett be a szívemben hordozott emberek életében. De azt tudom, hogy nem volt hiábavaló ez az egy év! Sokkal többet imádkoztam másokért, és felfedeztem Isten megtartó erejét! Sokkal könnyebb úgy áldozatot hozni, hogy azt nem magunkért tesszük. Ha mások boldogsága lebeg a szemünk előtt, akkor a saját kényelmünk már másodlagos szempont. És nem ez a szeretet vezérelte Jézust is, amikor áldozatot hozott értünk a saját halálával?

Semmi sem volt neki elég drága, mert a mi boldogságunk, a mi üdvösségünk lebegett a szeme előtt!

Hatalmas cél volt ez, amit nem lehetett feladni, nem lehetett kilépni belőle! Értünk megtette, mert tudta, hogy milyen következményei vannak, ha lemond rólunk…

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás