Pletykálásnak számít, ha megosztom más problémáit a házastársammal?

Izgalmas témát dolgoz fel az Aleteia írása: szabad-e pletykálnia egy házaspárnak? Hol van a határ, mikor számít már bűnnek, miket mesélhetek el a másik felemnek?

Gyermekkoromban mindig is zavart a szüleimnek az a szokása, hogy mindent megosztottak egymással. Ha valamit az egyikükkel bizalmasan megbeszéltem, elmondta a másiknak. Még akkor is, ha könyörögtem nekik, hogy ne. Most, hogy már én is házas vagyok, megértettem és nagyra tudom becsülni, ha a házastársak mindent meg tudnak osztani egymással főleg, ha a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekről esik szó. Megerősíti a szülőket, ha mindketten tisztában vannak azzal, mi történik a gyerekeikkel, és együtt hozzák meg a szükséges döntéseket.

De mi a helyzet abban az esetben, ha barátokat, családtagokat érintő dolgokról van szó? Rendben van, ha ezeket is megbeszélem a házastársammal, vagy ez már pletykálásnak minősül?

Egészen a közelmúltig azt gondoltam, ártatlan dolog, ha a férjemmel való beszélgetéseim közben szó esik más emberek hibáiról és problémáiról is. Amíg az információk kettőnk között maradnak, nem ítélkezve és nem büszkeségtől eltelve osztjuk meg egymással, addig ez csak a napi ártalmatlan beszélgetésekhez tartozik.

hirdetés

Aquinói Szent Tamás így vélekedett: „Habár igaz információk ezek, nem szükséges, hogy másokkal megosszuk őket, mert káros lehet az illető jó hírnevére mások előtt.”

Mielőtt megszólalsz, vizsgáld meg az indítékaidat!

Mielőtt mások dolgairól kezdek beszélni, fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy szükséges-e, hogy ezt az információt megosszam a párommal? Milyen indítékból teszem? Milyen hatással lesz rá és rám, ha elmondom?

„Két olyan ember van, akit nagyon jól kell ismerned, mégpedig saját magadat és a házastársadat” – mondta John Piper lelkész. Továbbá azt is elmagyarázta, hogy bár mások problémáinak és hibáinak megvitatása lehet erkölcsös, de saját hozzáállásunk bűnössé is teheti. Ne beszéljünk mások dolgairól, ha nem tiszták a szándékaink, ha féltékenynek, haragosnak érezzük magunkat, vagy ha bennünk van az a bizonyos kis örömérzet, hogy megoszthatjuk egymással a híreket – főleg a rossz híreket!

Néha megállok, és végig gondolom az indítékaimat, mielőtt bármit is mondanék valaki másról a férjemnek. Kétségtelen, hogy bűnös vagyok, ha egyszerűen csak elmondom neki a dolgokat, abból a kis csintalan izgalomból, ami a pletykálás csírája. De mérlegelnem kell, hogy az adott információ megosztása gyümölcsöző lenne-e, vagy csak én érzek késztetést az elmondására. „Ismerd meg önmagad! Minden önző szándékot irts ki magadból, mielőtt beszélnél róla a házastársadnak!” – tanácsolta John Piper.

Ismernünk kell házastársunkat is, hiszen azt is meg kell fontolnunk, hogy rá milyen hatással lesz az információ. Kísérteni fogom őt, hogy haragot, neheztelést, félelmet érezzen? Sokszor elkövettem azt a hibát, hogy nemcsak feleslegesen mondtam el másokkal kapcsolatos dolgokat a férjemnek, de neheztelést is tápláltam benne az érintettek iránt.

Rendben van, ha mások rossz tulajdonságairól beszélek?

Igen, vannak olyan esetek, amikor teljesen helyénvaló.

„Ha az információ nagy terhet jelent számodra, aggaszt téged, akkor érdemes lelki támogatást kérned a házastársadtól.” – írta egy kommentelő a Grace Centered nevű keresztény fórumon. Egy másik hozzászólótól ezt olvashatjuk: „A feleségem a másik felem, amikor szomorú, leterhelt vagyok, ő is ugyanígy érez. Megnyugtató, hogy egymás imádkozó partnerei és lelkitársai vagyunk.” Ez esetben a beszélgetés nem minősül pletykálásnak, hanem a házastársak egymás iránti bizalmát jelenti, gyakran annak érdekében, hogy bölcsességet szerezzenek egymástól, hogyan lehet megközelíteni egy bizonyos problémát.

„Tapasztalataim szerint a pletykálás sokszor nem a ‘bölcsesség szerzés céljából’ történik, hanem dühből” – mondta William Shierer, a virginiai Szent Timóteus Katolikus Templom plébánosa, majd így folytatta: „Ez – még a házastársak között is – hátrányos az erényre és a szeretetre.” Tehát, nem csak azoknak okozunk kárt, akiről pletykálunk, hanem magunkat is lehúzzuk és a házasságunkat is terheljük vele.

Végső soron a pletykálás egyike azoknak a furfangos bűnöknek, melyeket nehéz hajszálpontosan meghatározni. Gyakran előfordul, hogy más valakiről folytatott beszélgetés után azon kapom magam, hogy pletykáltam. A legjobb, ha a biztonságos oldalon maradsz, és másokról, illetve a bukásaikról a lehető legegyszerűbb módon beszélsz. Eleanor Roosevelt szavait idézve: „A nagy elmék az ötleteket, az átlagos elmék az eseményeket és a kis elmék az embereket vitatják meg”.

Fordította: Nagy Barbara

Forrás: Aleteia
Fotó: thelifelist.fr

hirdetés