A közelmúltban végbement lombikvitát követően az abortuszról még mindig kevés szó esik, azt viszont már most tudhatjuk, hogy egy ilyen témát rendkívüli tapintattal kell kezelni ahhoz, hogy értő fülekre találjon a közélet durva talaján.
A kérdést nehéz átfogóan megközelíteni, és még nehezebb olyan embert találni, aki nyíltan, tabuk nélkül hajlandó beszélni a saját tapasztalatairól. A Heti Válasz interjú keretében beszélgetett el Olaj-Rabóczky Anettel, az abortusz.hu elindítójával, aki országszerte tesz tanúságot azzal kapcsolatban, hogy min kellett keresztül mennie a művi terhességmegszakítás után.
Tóth Viktória, Heti Válasz
hirdetésMióta foglalkozik válságba került várandósokkal?
2012 óta. Böjte Csaba testvér segítségével országszerte elkezdtem tanúságot tenni a történetemről, és közben indítottam el az Abortusz.hu honlapot 2013-ban. Egyszer együtt mentünk valahova autóval. Én hátul ültem, az atya elől. Akkor meséltem el neki, hogy én is megtettem a legrosszabbat, kell, hogy tudja, hogy nekem van egy ilyen súlyos terhem a múltból. Amíg beszéltem, csak annyit láttam, hogy a füle és a nyaka egyre vörösödik. Azt hittem, megharagudott, és összeomlottam. Amikor hátratekintett, szeme könnyes volt a meghatottságtól – azóta jó barátok vagyunk. De az a két perc nagyon kemény volt.
Az fájt, hogy szerette volna a gyereket, vagy az, hogy súlyos bűnt követett el?
Nem szerettem volna azt a gyereket – még most is nehéz belegondolni, mi lett volna, ha megtartom. Ma már természetesen mellette döntenék. Az fájt, hogy őt és Istent megbántottam.
Pontosan mikor jelentkezett a posztabortusz szindróma (PAS)?
Amikor a már tervezett gyermekeim érkeztek. Miután a férjemmel megismerkedtem, őmiatta kezdtem templomba járni. A valódi megtérési folyamat azért hosszabb volt.
Amikor első közös gyermekünkkel a 12 hetes ultrahangon voltam, a magzat feltűnően mozgott, integetett. Ekkor érte a tőrdöfés a szívemet, és szinte képtelen voltam felkelni a vizsgálóasztalról.
Jobb lett valamikor?
A harmadik gyermekemmel voltam terhes, amikorra a gyógyulásom bekövetkezett. A férjem teljes elfogadása fontos tényező volt. De a teljes gyógyulás az egyik délután történt. Egy ágyon pihentettem a fájó derekamat, ébren voltam. Hirtelen magam előtt láttam egy hófehér ruhás kislányt, aki egy férfi kezét fogta. Életem csodálatos találkozása volt: a kislány az abortált gyermekem volt, aki elmondta, hogy már rég megbocsátott, és nagyon szeret. A férfi, azaz Jézus nem beszélt, de végtelen elfogadással és szeretettel volt irántam.
Miért gondolja, hogy az abortusz nem megoldás?
A nagy csapda éppen ez, mert akár a lányok, akár a szüleik azt hiszik, megnyomhatják a „reset” gombot, és visszamennek az időben ahhoz a ponthoz, amikor még ártatlanok voltak. Valójában ez nem következik be: a lány már akkor is anya marad, legfeljebb egy halott gyerek anyja. Ez az abortusz legnagyobb hazugsága.
Mit gondol a házasság előtti szex kérdéséről ezzel összefüggésben?
A négy évnek a legnagyobb tapasztalata ez. A krízisterhesség már nagyon nehéz helyzet, ott már szinte lehetetlen bármit tenni. Tehát a prevencióval a leghatékonyabb foglalkozni.
Mármint azzal, hogy ne legyen szex, vagy a védekezéssel?
Azzal, hogy ne legyen szex.
Ez vagy önmegtartóztató, sokak számára egészségtelen évtizedeket jelent vagy korai házasságot.
Igen, korai házasságot. Nem 12, de 20-22 éves korban. Böjte Csaba is azt szokta mondani a diszkókban, hogy fiatalok, menjetek haza, és alapítsatok családot. Ma én is így gondolom. Már 32 évesen is kicsit késő volt szülnöm, negyvenévesen, a negyedik gyermekemmel pedig már egyértelműen. Természetesen nem arról van szó, hogy 45 évesen nem lehet egy gyermek szép ajándék, bár kicsit én is borzongva gondolok bele, mit csinálnék még egy gyerekkel. De meg kell érteni: attól, hogy védekezem, még nem én irányítok. Christopher West, a téma tapasztalt szakírója II. János Pál pápa A test teológiája című műve alapján írt egy könyvet. Ez a házasság előtti szüzesség témakörét, a természetes fogamzásgátlást is körüljárja. E köré világszerte ifjúsági csoportok szerveződtek. Óriási öröm számomra, hogy nagy az érdeklődés a téma iránt. Az új nemzedék egy része már ösztönösen valami mást keres, mint amit a világban tapasztal.
Lehet másként is gondolkodni?
Én albérletbe születtem, közben anyám két diplomát szerzett, én pelenkáztam az öcsémet. Úgy érzem, ezekkel a nehézségekkel sokkal életszerűbb az élet. Persze ehhez segítség és kegyelem is kell, de fontos tudni, hogy nem lehetetlen, a gyerek nem feltétlenül gátja a női kibontakozásnak. Ha az utcán él valaki, akkor is van lehetősége, például az örökbeadás.
Ekkora baj van a férfiakkal?
Már évek óta igyekszem nem így megközelíteni a kérdést, hogy a fiatal apukákra kenjek mindent. A legfontosabbnak a felelősségvállalást tartom. Mert ők viszont azért teremttettek, hogy ha valamit egyszer tettek, legyen az szexuális aktus, a föld felszántása vagy a motorjuk beindítása,
akkor azért felelősséget vállaljanak. Ez nincs. Nem gyenge lábakon áll – nincs.
(…) A világ elnőiesedik. Mivel azt látják, hogy a nők is mindent meg tudnak csinálni, azt mondják, „oké, te vagy a jobb, csináld te”, és kiesik a kezükből a szerszám. A vásár ezért mindig kettőn áll.
A teljes interjú itt olvasható el.
Kép: Olaj-Rabóczky Anett (evangelikus.hu)
hirdetés
