Hummel Kornél katolikus pap nevét kevesen ismerik, pedig emberek százainak megmentésében segédkezett a nyilas rémuralom idején és a szovjet ostrom alatt a fővárosban. Már fiatalon megálmodta, hogy vértanú halált fog halni, de akkor még nem gondolta, hogy az álom beteljesül.
Hummel Kornél mindössze 22 éves volt, amikor pappá szentelték – olvasható az Indexen Nyáry Krisztián, a BBC Historyban megjelent írása. Fiatal kora ellenére előljárói érettnek tartották a szolgálatra. Már a szemináriumban megmutatkozott kivételes jelleme, hiszen harmadévesen már az elsős diákok mentorává választották, negyedikben pedig a teológusok csoportjának felügyelője lett.
18 éves volt, amikor a szemináriumban elmesélte egy álmát a tanítványainak. Azt álmodta, hogy egy katona agyon fogja lőni, ő pedig a hit vértanúja lesz. „Az álomban nem kell hinni – tette hozzá – majd meglátom a végén.”
Több év szolgálat után találta meg azt a feladatot, amelyben ki tudott teljesedni. 1935-ben a Hermina úti Vakok Intézete papot keresett a zuglói plébánián, Hummel Kornél pedig azonnal jelentkezett. Először csak misézni járt a vakok közé, később lelkipásztorként is csatlakozott a közösséghez. 120 vak munkásnő és tanuló lány lelki gondozását látta el. Pénzt munkájáért nem fogadott el, sőt titokban iskolai fizetése egy részét is a vakoknak juttatta.
1944-ben egy volt tanítványa, Baranszky Tibor másodéves papnövendék azzal kereste fel, hogy segítsen neki az üldözöttek mentésében. Angelo Rotta pápai nunciusnak sikerült tizenkét pesti bérházra kiterjesztenie a Vatikán védelmét, s ezzel az itt bujtatott több ezer ember nagy többségét megmenteni a deportálástól. A házakat „felügyelő” kispapok – köztük Baranszky – további embereket is bejuttattak a védett házakba, s számukra menleveleket is szereztek a nunciatúráról. A bátor kispap évtizedekkel később egy interjúban Hummel Kornélt nevezte meg legfőbb segítőjének. A mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mit tett a Vakok Intézetének papja az üldözöttekért, de neve a budapesti Holokauszt Emlékközpontban az embermentők névsorában szerepel.
hirdetésMiután a fővárosban fokozódtak a harcok, a bátor pap nem hagyta el a vakokat, 1944 karácsonyán beköltözött az intézetbe. A bombázások idején a pincében kápolnát rendezett be, és az intézet vezetői feladatait is ellátta. A 120 vak nő teljesen magára lett volna hagyatva nélküle, így megszervezte a mindennapjaikat, gondoskodott élelemről és döntött az óvóhelyek kialakításáról. Az ostrom alatt neki köszönhetően nem történt semmi komolyabb baj az épületben. Az egyetlen kár saját fülkéjében keletkezett, melyet egy gyújtóbomba talált el, minden személyes tárgya elpusztult.
„A Jóisten gavallér, majd ezerszeresen visszafizet” – legyintett a veszteségre.
A tragédia január 17-én következett be. Egy szovjet katona erőszakoskodott az egyik fiatalabb vak lánnyal. Hummel Kornél éppen gyóntatott, amikor a segítségét kérték a katona megállításában. A bátor pap azonnal a kertbe sietett és látta, hogy a kamasz lány már a földön fekszik, fölötte pedig a szovjet katonával, aki arra készül, hogy erőszakot tegyen rajta. A pap kettejük közé lépett, mire a katona ordítani kezdett vele oroszul, amit az atya nem értett és ezt jelezte is neki. Elsőre úgy tűnt, hogy a katona távozni készül, mert hátrált két lépést, azonban elővette a fegyverét és közvetlen közelről kétszer mellkason lőtte a papot.
Hummel Kornél hátrahanyatlott, és kétszer egymás után érthetően azt mondta: „Deo gratias!” („Istennek legyen hála!”). Harmadszorra már csak a szája mozgásával ismételte meg újra.
A randalírozó katonát végül a többi szovjet katona fegyverezte le, a gyilkosság miatt tíz év szibériai kényszermunkára ítélték.
Hummel Kornél önfeláldozásának köszönhetően több szovjet katona nem tette be a lábát az épületbe.
A hosszabb történet itt olvasható.
Forrás: Index.hu
Kép: mindszentyalapitvany.hu
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás