2017. 06. 14.

“Az állami vezetők feladata, hogy kiálljanak a hit mellett”- Soltész Miklós

Az állami vezetők feladata az egyházzal együttműködve, hogy kiálljanak a hit mellett, így kitöltve a terjedő liberalizmus által okozott űrt – jelentette ki az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a tihanyi apátságban tartott vallásközi konferencián.

Soltész Miklós a Közös gondolkodás a jövőnkről című, az ember és környezete kulturális és morális egységéről szóló kétnapos tanácskozás első napján azt hangsúlyozta, “azok, akik az életüket zsidó-keresztény alapokra helyezik”, jól kitöltik azt az űrt, amely a hit hiányából fakad.  A vallásos hit követendő, hiszen a hit képes arra, hogy megerősítsen, jó irányba fordítson dolgokat, a vallásból fakadó radikalizmus azonban, amely a vallás nevében üldöz valakit, elfogadhatatlan – húzta alá.

Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele köszöntőjében kiemelte: “az életnek nem urai, hanem felelősei vagyunk”.  Felidézte, hogy a közelmúltban belecsapott a villám a tihanyi templom tornyába, ezért az épület rögtön a médiaérdeklődés középpontjába került.  Fontos, hogy a konferencián elhangzott gondolatok is eljussanak az emberekhez, hiszen így lesz esélyünk arra, hogy életben maradjon a Föld és az emberiség – mondta.

hirdetés

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia  elnöke a japán püspöki konferencia egyik megnyilatkozását idézte, miszerint “minden teremtmény saját létezésének himnuszát énekli”. Hozzátette: korunk emberét segíteni kell ezen gondolat felé. Szerinte a mai ember értékrendje eltorzult, elutasítja az alapvető erkölcsi normákat, elhárítja magától a felelősséget.
Nem szabad várni a “nagy fordulatra” az emberiség gondolkodásában, a változtatást magunkon kell kezdeni. Közös cselekvésre és egymás tiszteletére van szükség, “ezáltal megmenthetjük a világot a pusztulástól, és elindulhat újra a fejlődés irányába” – fűzte hozzá az MKPK elnöke.

Fekete Károly tiszántúli református püspök azt mondta, úgy kell cselekedni, mintha tőlünk függne a jövő, majd cselekvési javaslatait vázolta fel. Hangsúlyozta, kerülni kell az egymás iránti közömbösséget, a természet pusztítását.  Követendő lenne, hogy Krisztushoz hasonlóan a mai ember is “magához ölelje a világot”, hiszen ma ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk, kitaszítottakká váltunk – tette hozzá.  A püspök a puritán életszemlélet újbóli felvállalását, a teljes, vallásos emberkép követését sürgette, hozzátéve, hogy csupán “józan észből” nem leszünk képesek a változásra, csak a Szentlélekkel együtt.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szólt arról, hogy a bábeli történet arra mutat rá, amitől a mai ember is szenved.  A bibliai történet azt üzeni, hogy az ember egy technológiai forradalmat élt át, ami egy “morális rövidzárlattal kapcsolódott össze” – mondta.  Az ember magának épített házat, elfeledve közben az Istennel való kapcsolatát – fogalmazott, hozzátéve: Isten azonban nem hagyta magára az embert, hanem leszállt hozzá, és kommunikációs zavarral állította meg teremtményét, hogy felhívja figyelmét a kapcsolatuk megszakadására.
Ahhoz, hogy a kapcsolat helyreálljon, az embernek is felelősen jelen kell lenni a folyamatban, mint “Isten munkatársának” – fogalmazott.

(MTI)
Fotó: Balaton Travel

Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Benkő Mária 2017. 06. 15. 06:47

    “azok, akik az életüket zsidó-keresztény alapokra helyezik” ?