• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Felfüggesztették Bese Gergőt a papi szolgálat alól

A döntés azonnali hatállyal lép érvénybe, azaz a mai naptól – derült ki a Válasz Online-nak írt levélből.

„Az emberek szomjazzák a szakralitást” – több mint 400 előadással és koncerttel vár szeptemberben az Ars Sacra Fesztivál!

Előadások, kiállítások, koncertek, szakrális séták és lelki programok – idén szeptember 14. és 22. között rendezik meg az Ars Sacra Fesztivált, melynek fő helyszíne Budapest, de országszerte, sőt, a határon túl is várják ingyenes programokkal az érdeklődőket. A közel 400 programot felsorakoztató fesztivál fővédnökei Nagy Zsuzsanna asszony, a köztársasági elnök felesége és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. A keresztény művészeti fesztivál immár 18 éve hirdeti, hogy a kultúra emberi életünk egyik fontos forrása, amely képes felmutatni a hit, a remény és a szeretet üzenetét minden korosztály számára. A fesztivál elindulásáról és a gazdag programkínálatról Kolek Ildikóval és Toroczkay Ilonával, az Ars Sacra Alapítvány kurátoraival beszélgettünk.

Nyomokban Teréz anyát tartalmaz – avagy ezt tanulhatjuk a törékeny szent apácától

Huszonhét évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Kalkuttai Szent Teréz, vagy ahogy mindenki ismeri, Teréz anya. Hiába telt el azonban ennyi idő, az emléke nem halványul. Sőt! A mai napig olvashatunk idézeteket, gondolatokat, imádságokat tőle! Élete és munkássága olyan példaértékkel bír, amire a XXI. század emberének nagyon is szüksége van.

“Összerogyok vagy kitárt kezekkel áldom az Urat?” – tanúságtétel a nehézségekben is kitartó hitről

Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor a nehézségek nem fogynak, sőt, egyre inkább halmazódnak. A kereszthordozásunk csúcspontján döntés elé kerülünk: belemerülünk a fájdalmunkba vagy Istenben bízva haladunk előre?  Szabó Veronika őszinte, szívhez szóló tanúságtétele a mindennapi életből.

Tudtad? Régészek felfedezték Szodoma és Gomora egykori városokat!

Szodoma és Gomora története sokak számára úgy tűnik, mintha csak mitológia lenne. Vannak, akik azt sem hiszik el, hogy a szóban forgó városok egyáltalán léteztek, az pedig végképp hihetetlenül hangzik, hogy Isten égből jövő tűzzel eltörölte volna a településeket – lakóival együtt – a föld felszínéről. Azonban régészek egy csoportja Dr. Steven Collins vezetésével (aki felfedezéséről könyvet is írt) egyértelmű bizonyítékokra bukkantak.

“A dicsőítés összeköt minket” – Sikula Gábor, a Crux zenekar gitárosa

A nyár, főleg akkor, ha egy zenekar tagja vagy a megfeszített tempójú koncertezések és utazások évszaka. Nem kivétel ez alól a felvidéki Crux zenekar sem. A modern keresztény dalokkal dicsőítő csapat gitárosával Sikula Gáborral beszélgettünk múltról, jelenről és a Crux jövőbeli terveiről.

“A Messiásra hivatkozva meg tudjuk ölni a Messiást” – Pál Feri atya felrázó erejű prédikációja!

Tegnap a vasárnapi szentmisén Márk evangéliumából hallhattunk egy részletet, mikor is a farizeusok – látszólag a szent hagyományok tiszteletének képviseletében – felháborodással fordulnak Jézus felé. Ez az evangéliumi szakasz nem csupán kortörténeti leírás, hanem a mai korunkra, ránk, hívő emberekre is jól vonatkoztatható, hiszen, ahogy Feri atya fogalmazott, ma is találkozunk azzal egyéni, csoportos és társadalmi szinten (így az Egyházban is), hogy Istent embertelenül képviseljük. Pál Feri atya felrázó szentbeszéde!

“Imádkozunk” – a mennyországról is szól a Coldplay legújabb slágere

A Coldplay legújabb slágere egy keresztény dal is lehetne akár. “We pray”, azaz “Imádkozunk” – ezt hirdeti a világhírű zenekar.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Üres kútból nem lehet meríteni – a nyári megállás lelki ereje

    Üres kútból nem lehet meríteni – a nyári megállás lelki ereje

    2025. 07. 11.
  • Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története

    Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története

    2025. 07. 10.
  • Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    2025. 07. 09.

Hirdetés

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • Isten
  • hit
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • Biblia
  • tanúságtétel
  • párkapcsolat
  • koronavírus
  • blog
  • Ferenc pápa
  • advent
  • keresztény
  • karácsony
  • imádság
  • interjú
  • A Papp válaszol!
  • egyház
  • család
  • kereszténység
  • zene
  • szerelem
  • abortusz
  • katolikus
  • dicsőítés
  • vers
  • szexualitás
  • járvány
  • életvédelem
  • fiatalok
  • Böjte Csaba
  • kapcsolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére