• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Jézus nem erre hívott minket! – 5 dolog, amit a világ tanácsol, de félrevezető

5 dolog, amit a világ állít, sőt gyakorta még a keresztény tanításhoz is kapcsolják őket, helytelenül. Hangzatos, nagyívű mondatok, elcsépelt szavak, amik majd „jót tesznek”, amiket „érdemes” követni. De valóban hasznunkra válnak ezek?

„Semmivel nem dicsekedhetünk, csak hogy Isten kegyelmének részesei vagyunk” – az élő Ige volt a református egyház fókuszában idén

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” – a Zsidókhoz írt levélnek ez a szakasza volt az idei évben a Magyarországi Református Egyház mottója. Az Élő Ige Éve keretében nemcsak a közösségeket erősítették, hanem az egyház falain kívülre is igyekeztek impulzusokat adni Krisztus szeretetéről. Az élő Ige napján ezt a tematikus évet zárták le, összegezve azokat a tapasztalatokat, amelyeket gyakorlatba kell ültetnünk, ha az egyház „feltámadására” vágyunk.

„Ez egy kicsit olyan, mintha már a mennyországban lennénk” – a közösségi ima ereje saját otthonunkban, és együtt imádkozó férfiak a városok terein

A rózsafüzérről szóló sorozat korábbi részeiben tanúságtételeket olvashattatok a rózsafüzér erejéről, és fiatalokat kérdeztem arról, miért imádkozzák naponta és mik a tapasztalataik. Eddig a rózsafüzérnek az egyéni térben tetten érhető kegyelmi hatásairól beszéltünk, most viszont kilépünk a belső ima világából a közösségi színtérre. A cikk-sorozat befejező részében az otthonunk kényelméből, mégis közösen végzett imádság lelkeket összekapcsoló erejéről olvashattok, valamint utánajártunk annak a  jelenségnek, hogy miért látni több város közterületein imádkozó férfiakat rózsafüzérrel a kezükben.

7 ige, amelyet segítségül hívhatsz, ha halálfélelem gyötör

Most, hogy közeledik Mindenszentek és Halottak napja, illetve egyre korábban sötétedik, érthető, ha többször eszünkbe jut nemcsak egy-egy elhunyt szerettünk, de maga a halál gondolata is. Időnként hívőként is megkísérthet a haláltól való félelem. Íme 7 erőteljes ige, amely ilyenkor a támaszunk lehet!

Hogyan gondolkodik Isten a nőkről? – avagy létezik-e keresztény feminizmus?

A keresztényeket sokszor jellemzik az antifeminista jelzővel, pedig a női egyenjogúság kérdése nem idegen a krisztusi tanítástól. Mit mond a nőkről a Biblia? Honnan indult a feminizmus és hol tart a női egyenjogúságért folytatott harc? Mit tanulhatunk a Biblia női karaktereitől?

Mert megérdemli!

,,Sokat hallunk manapság az öngondoskodásról. Keresztény nőként engem is foglalkoztat – főleg az egyensúlykeresés. Mit mond Isten igéje?”
A 777 határidőnaplójának, a Hétről hétre naplónak az egyik írását osztjuk meg most veletek, amelyet Budai Evódia írt.

Lemondott Tóth Tamás, az MKPK titkára

Elfogadta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Tóth Tamás lemondását a titkári tisztségről – írta meg az MKPK sajtóközleményében, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Ismerkedés keresztény körökben – lehetetlen küldetés?

Hol lehet párt találni manapság? Miért engedi meg Isten, hogy nehéz terheink legyenek? Hogyan él bennünk a Szentlélek? 3 nézői kérdés és 3 válasz Nyári Attila lelkipásztortól, a Biblia elvitelre podcast házigazdájától.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    2025. 07. 09.
  • Egy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és interjú Véssey Miklós íróval

    Egy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és interjú Véssey Miklós íróval

  • “Szolgálni megyek Csíksomlyóra” – az áthelyezett Böjte Csaba testvér a 777-nek

    “Szolgálni megyek Csíksomlyóra” – az áthelyezett Böjte Csaba testvér a 777-nek

    2025. 07. 08.

Hirdetés

Könyveink

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

Elmúlt hét legolvasottabb írásai

  • medium-shot-suffering-teenager-being-cyberbulliedÖngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában 2025.07.09.
  • 375578576_633469195435809_4454379298006500873_nEgy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és… 2025.07.09.
  • Böjte Csaba“Szolgálni megyek Csíksomlyóra” – az áthelyezett Böjte Csaba testvér a 777-nek 2025.07.08.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • Isten
  • hit
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • Biblia
  • tanúságtétel
  • párkapcsolat
  • koronavírus
  • blog
  • Ferenc pápa
  • advent
  • keresztény
  • karácsony
  • imádság
  • interjú
  • A Papp válaszol!
  • egyház
  • család
  • kereszténység
  • zene
  • szerelem
  • abortusz
  • katolikus
  • dicsőítés
  • vers
  • szexualitás
  • járvány
  • életvédelem
  • fiatalok
  • Böjte Csaba
  • kapcsolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére