• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Mióta nyíltan megvallom a hitem, sokkal könnyebbnek érzem magam” – interjú Dolhai Attilával

Dolhai Attila neve az én generációmban a legtöbbünknek nagyon is ismerős, hiszen sok izgalmas szerepben – például Rómeóként, Mozartként, János vitézként vagy Jekyll és Hyde-ként – láthattuk az Operettszínházban és más produkciókban. Néhány éve a hitéről is örömmel tesz tanúságot, felvállalva minden emberi gyengeséget és hibát, ami lehetővé teszi, hogy megmutatkozzon Isten irgalmas szeretete. A 777-nek adott interjúban beszélt a hivatása és a hite közti kontraszt oldódásáról, a konfliktushelyzetek tanulságairól, a Karitásszal közös akcióiról és arról, hogy szerinte miért van égető szükségünk példaképekre.

Egy karácsonyi novella, ahogy még nem hallottad – Fábry Kornél püspök olvassa fel

Fekete István Roráte című novelláját Fábry Kornél püspök olvassa fel a Kardinális YouTube-csatornáján, ahol adventi kalendáriumként minden nap más olvas fel egy-egy történetet. A novella szövegét leírva is megtaláljátok a cikkben.

Mit jelent az, hogy Jézus az Emberfia?

Ha azt hitted, hogy a „Krisztus” Jézusnak a vezetékneve, vagy valamilyen saját magának adott megszólítása volt, hát rosszul hitted! Jézus amúgy is leggyakrabban az Emberfiaként emlegeti magát. De mi a jelentősége ennek a névnek? 
A Bible Project magyarra fordított, remek animációs videóját szemlézzük.

5+1 mondat, amelyet nem mondhatsz elégszer a házasságban

A házasságban könnyű megszokni a másik társaságát, és természetesnek venni, hogy az életünk része. De sokat jelent, ha mégis figyelünk arra, hogy a házastársunk értékesnek, szeretettnek érezze magát otthon. Íme 5 nagyon egyszerű mondat, amelyeket a saját tapasztalatom szerint nem lehet elégszer mondani egymásnak.

Apám azért iszik, mert én rossz gyerek vagyok – Benkovics Péter tanúságtétele

Benkovics Péter háromgyermekes édesapa, egy egészségügyi vállalkozás tulajdonosa és vezetője, író, tartalomgyártó, de mindenekelőtt: Krisztusban szabad, kereső ember.  Legutóbb több ezer fiatal előtt tett tanúságot hitéről, a BOK Csarnokban az idei Forrásponton. Péter mesélt nehéz gyerekkoráról, lázadó fiatalkori énjéről, és megtéréséről. A Szentírás szeretete Jézussal való személyes barátságához, ez a barátság pedig a Katolikus Egyházba való hazatéréséhez vezetett. Alább olvashatjátok Péter tanúságtételét.

Mik voltak ezek a furcsa színes ruhák a Notre Dame újranyitásán?

Egy híres francia tervező, Jean-Charles de Castelbajac készítette az új, színes miseruháket a Notre Dame számára – azt mindenki döntse el, hogy megfelelő viseletnek találja-e a székesegyházban.

Hol találhatunk rá a békére?

Békesség – ezt keressük, különösen advent és karácsony idején. De hol találjuk meg ma, amikor olyan távolinak tűnik?
Pécsi Rita írása a korábbi Hétről hétre naplónkban jelent meg.

A szex nem egy egészséges párkapcsolatba való, hanem egy egészséges házasságba – Andrásfalvy Mirjám tanúságtétele

Andrásfalvy Mirjám három imacsoportot alapított, nagyon büszke a Youtube missziójára és arra, hogy több mint 170 ifjú zarándokot pakolt le eddig a Szűzanya elé. Hivatása az építészet, életcélja pedig csupán, hogy szent legyen, illetve az, hogy egyszer megépítse Jézusnak azt a templomot, amit már kisgyerekkorában megígért Neki. Az idei Forrásponton a BOK Csarnokban több, mint 3300 fiatal előtt tett tanúságot hitéről. Alább olvashatjátok Mirjám csodálatos és egyben felemelő tanúságtételét. 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története

    Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története

    2025. 07. 10.
  • Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    2025. 07. 09.
  • Egy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és interjú Véssey Miklós íróval

    Egy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és interjú Véssey Miklós íróval

Hirdetés

Könyveink

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

Elmúlt hét legolvasottabb írásai

  • IMG_4655Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története 2025.07.10.
  • medium-shot-suffering-teenager-being-cyberbulliedÖngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában 2025.07.09.
  • 375578576_633469195435809_4454379298006500873_nEgy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és… 2025.07.09.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • Isten
  • hit
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • Biblia
  • tanúságtétel
  • párkapcsolat
  • koronavírus
  • blog
  • Ferenc pápa
  • advent
  • keresztény
  • karácsony
  • imádság
  • interjú
  • A Papp válaszol!
  • család
  • egyház
  • kereszténység
  • abortusz
  • zene
  • szerelem
  • katolikus
  • dicsőítés
  • vers
  • járvány
  • szexualitás
  • életvédelem
  • fiatalok
  • Böjte Csaba
  • kapcsolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére