Párkapcsolatban hogyan érdemes a másik szüleihez viszonyulni? Mit érdemes tenni, ha az egyik fél nem igazán kedveli a másik szüleit? Mit lehezt kezdeni azzal, ha egy komoly párkapcsolatban az egyik fél katolikus, a másik pedig református? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Kozma-Vízkeleti Dániel pár-és családterapeuta a Válaszkeresők podcast legújabb adásában.
Párkapcsolatban hogyan érdemes a másik szüleihez viszonyulni? Mit érdemes együttjárás, illetve házasság esetén tenni, ha az egyik fél nem igazán kedveli a másik szüleit?
Minél inkább az elköteleződés felé megy a kapcsolat, annál nagyobb a tétje ennek a kérdésnek. Még ha számunkra először furcsa is az anyós vagy az após, más életstílusban élnek, kevésbé a szerethető arcukat mutatják, érdemes megkeresni, mi az, ami összeköt bennünket.
hirdetésMi az, ami közös? Miben tudok felnézni rájuk? – ha ezekre választ találunk, annak mindenképpen nagy hozadéka lesz.
Ugyanakkor mint minden kapcsolat, az anyós-após-vő-meny kapcsolat is kölcsönösen alakított. Az igében azt olvassuk: „Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek.” (Mk. 10:7-8) Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban érdemes elsősorban a párom iránti lojalitást megnöveszteni, persze úgy, hogy a szülők iránti tisztelet is megmarad.
A házasság egyik kovásza, hogy kiállunk egymás mellett a legkritikusabb helyzetekben is, hogy számíthatunk egymásra, hogy a társam mellém fog állni. Ezzel együtt érdemes szellemi erőfeszítést tenni, hogy minél inkább jó kapcsolatba kerüljek a párom szüleivel, hogy lehetőség szerint minimalizáljuk az összeütközések területét.
Felmerülhet, hogy a pár anyagi okok miatt összeköltözik egy időre a szülőkkel, de érdemes tudatosítani, hogy ez csak ideiglenes megoldás, ahogy azt is, hogy ez fokozott kitettséget jelent az összezördülésekre. Néha nem könnyű bízni az anyósban és az apósban, de ha mi kezdjük, ha felcsiholjuk magunkban a bizalmat irántuk, akkor könnyebb lesz ezt megkapni felőlük is, akkor is ha más életstílusban élünk.
Van egy viszonylag gyakori jelenség, amellyel találkozom a praxisomban, és amelytől óva intenék mindenkit. Amikor összeházasodunk, összeköltözünk a párunkkal, akkor elkezdjük – finom vagy kevésbé finom eszközökkel – leválasztani a párunkról a korábbi kapcsolatait, legyen szó a szüleiről vagy a barátairól. Ez viszont sehová nem vezet: ha valakit megfosztunk az eddigi kapcsolati hálójától, akkor ne lepődjünk meg, ha összezuhan, szomorú lesz. A legteljesebb házasságban is szüksége van arra a feleknek, hogy legyenek a párjukon kívül is fontos kapcsolódásai – így nem sodorjuk lojalitáskonfliktusba a társunkat.
Mit érdemes tenni, ha egy komoly párkapcsolatban az egyik fél katolikus, a másik pedig református?
Ha a pár két tagja különböző, de keresztény hitrendszerben él, akkor érdemes azt keresni, ami összeköt, ami közös, amiben meg tudnak egyezni. Ennek a talaján könnyebb lesz megtalálni azokat a metszeteket, hogy például felváltva járunk misére és istentiszteletre vagy az egyik gyerekünket katolikusnak, a másikat reformátusnak kereszteljük. Ha látjuk a közös értékeket – Krisztus követése, a szeretet, az üdvösségre törekvés és még sok egyéb – akkor ezekre fogunk tudni építeni.
A sokszínűség, a többirányú válasz lehetősége „a hitem hogyan érték az életemben?” kérdésre a válasz megtalálásához is közelebb vihet. Én nem félteném a vegyes házasságokban felnövő gyerekeket attól, hogy a különbségek megtapasztalása miatt sérülnének vagy gyengülne a hitük.
A Válaszkeresők podcast 2. évadjában is az olvasóink által feltett kérdésekre válaszol Kozma-Vízkeleti Dániel pár-és családterapeuta, klinikai szakpszichológus, akinek te is felteheted kérdéseidet Youtube-kommentben!
hirdetés
