Rózsaszín köd nélkül is működhet egy párkapcsolat?

Gyermekkori erőszak, LMBTQ-tréning, rózsaszín köd nélküli házasság – többek között ezekről beszélt Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, klinikai szakpszichológus a Válaszkeresők legújabb adásában. A kérdéseket ismét Tőletek, a 777 olvasóitól kaptuk.

Hogyan lehet feldolgozni, ha gyerek-, illetve kamaszkoromban rendszeresen vert az anyám?

Ennek a feldolgozását sokszor egy hosszabb, elmélyült, komoly önreflektív munka teszi lehetővé, pszichológussal, terápiás folyamatban. Ilyenkor végiggondolom, hogy vajon hogyan tudom megérteni anyámat; hogyan lett annyira frusztrált és indulatos, hogy bántott engem. Aztán kifejezem, hogy ez nekem nagyon rossz volt, ebben én sérültem, és érzékenységként ez a mai napig bennem van. Azért érdemes megdolgozni a korai sérüléseinket és érzékenységeinket, mert később nehezíthetik a kapcsolataink – kiemelten a párkapcsolatunk – kiegyensúlyozott működését. 

hirdetés

Szerinted szükséges a feldolgozáshoz a megbocsátás, vagy anélkül is fel lehet dolgozni?

Ha nyíltan beszélünk a múltról, és megértjük egymás nézőpontját, az megkönnyítheti a megbocsátást. De ha ez nem lehetséges, mert mondjuk az édesanyám nem nyitott vagy már évekkel ezelőtt elhunyt, akkor egy ilyen „beszélgetés” létrejöhet a fantáziámban is, erre lehetőséget nyújtanak a terápiás ülések vagy a pszichodráma módszere. A pszichológia szülősebeknek nevezi az anyánktól vagy apánktól elszenvedett sérüléseket – a sebekből szükséges gyógyulnunk, ennek pedig egy lélektani feldolgozás az útja.

Mit lehet tenni, ha a munkahelyem kötelez LMBTQ-tréningeken részt venni, de úgy érzem, hogy ez ellenkezik a vallásommal?

Mindig nagyon komoly dilemma, hogyha a munkahelyünk értékrendje ütközik a saját értékeinkkel. Egy újszövetségi igehely jut eszembe, amely persze csak részben válasz: Krisztus azt mondja, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Az érzéseimért, a gondolataimért én vagyok felelős. Ha részt kell vennem valamin, ami nem önazonos, ami ellenkezik a hitemmel, de közben tudom, hogy ezt azért teszem, mert ez az állás most fontos nekem, hogy megteremtsem a családom anyagi biztonságát, hogy megalapozzam a jövőmet, akkor ez reális kompromisszumnak hangzik. Itt is igaz, ami a párkapcsolatokra, hogy

az önazonosságom határáig érdemes elmenni, azon túl egy lépést sem.

Tehát az is egy érvényes válasz, ha jelzem a főnökömnek, hogy ez számomra nem önazonos.

Bele szabad-e menni úgy egy házasságba, ha a partnerem számomra fizikailag nem túl vonzó, de a belső tulajdonságait nagyon értékelem, úgy gondolom, más szinte a közelébe sem érhet?

A vonzalomnak három fő összetevője van: a szenvedély, a lelki intimitás és az elköteleződés. Ebből a szemszögből úgy látom, hogy a kérdező kapcsolatában nagyon magas a lélektani intimitás, nagyon erős az elköteleződés, de nincs meg a lángoló szenvedély. Vajon lehet-e erre alapozni egy hosszú távú kapcsolatot? A válaszom: igen. A párkapcsolat természetes velejárója, hogy a rajongó szerelem, a rózsaszín köd időszaka általában néhány év alatt csökken, és átadja a helyét a társ-szeretetnek. Nem tudnék pszichoterapeutaként családokkal és párokkal dolgozni, ha nem hinnék abban, hogy

bármikor a kapcsolat történetében tudunk azért tenni, hogy bármelyik összetevő, amelyről úgy érezzük, hogy kiveszett vagy alábbhagyott, újra erősödjön.

A kérdező által leírt helyzetnek az lehet a hozadéka, hogy egy lecsillapult szenvedélyben, de erős elkötelezettségben és intimitásban nagyon jól lehet összecsiszolódni, egymás felé fordulni, konfliktusokat megoldani és megdolgozni. Illetve nagyon jól lehet ebben a szakaszban az elköteleződés vállalásáról, vagyis a házasságról felelős döntést hozni.

Kérdéseidet Te is bátran felteheted, mostantól YouTube-videóink alatt kommentben! A 2. évadban egy-egy adásnak nem lesz külön tematikája, így minden adásban találhatsz olyan kérdést és választ, mely aktuálisan érint téged, legyen szó mentális egészségről, kapcsolatokról, szexualitásról, hitbeli vagy hivatásbeli kérdésekről.

hirdetés