Sokszor elfeledkezünk Isten nagyságáról, irgalmáról, és megijedünk, hogy a jelen helyzetben vagy a jövőben, ha valami rossz ér minket, nem fog segíteni. Meg kell tanulnunk bízni Benne, meg kell tanulnunk belelátni Őt a jövőnkbe, és tudni, hogy Rá mindig számíthatunk. Révész Szilvi író reménykeltő posztját szemlézzük.
Bevallom, sokszor megítéltem a pusztában vándorló Izraelt, hogy hogy voltak képesek olyan hamar megfeledkezni Isten csodáiról. Saját szemükkel látták Egyiptomban a csodákat, a felhőt, a tűzoszlopot, a falként tornyosuló Vörös-tengert, a kősziklából felfakadó forrást… és pár hét vagy év múlva azon zúgolódtak, hogy mi nincs, mi miért van, mi lesz ha…
Amikor a hit ideje volt, nem tudták hosszabb távon Istenbe vetni a bizalmukat. Nem tudták a korábbi megtapasztalásaikat a jelen kihívásai közé vagy a jövőképükbe integrálni.
„Ezért (Isten) hiábavalóságban hagyta telni a napjaikat, esztendeiket rémületben.” (78. Zsolt.33) – írja az ige.
Mostanában sokszor kapom magam bizonytalankodáson, és magamra ismertem, reggel a 78. zsoltár olvasása közben. Isten azzal szembesített, hogy mennyire ott vannak bennem is most ezek a kétségek. Ahogy a 19.20-as vers írja: „Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában? A sziklára ugyan ráütött…, de tud-e kenyeret is adni?…” Ezt és azt ugyan megtette az életemben, láttam a csodát, de tud-e majd segíteni a következő korszak kihívásaiban is, akkor is ott lesz-e hatalmas, teremtő jobbja? Ma ezek az igék azzal szembesítettek, hogy
amikor teret adok a gondolataiban a kétségeknek, akkor tulajdonképpen úgy képzelem el a jövőt, hogy abban az Isten passzív lesz,
hogy másként viszonyul majd, hogy tétlenül nézi a nehézségeimet, elfordítja a fülét a kéréseimtől.
Szenczy Sándor (baptista lelkész, misszionárius, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója – a szerk.) életéről írok most egy interjúkötetet, és a napokban sokat forgott bennem, amit Kati, a felesége mondott róla, hogy „Sanyi számára mindig kairosz volt”. S valóban, mindig megtalálta, hogy mit tehetne Istenért, az emberért, hogy mit szeretne Isten aktuálisan tenni. S most Izraelről azt olvasom, hogy a hitetlenkedésük gyümölcseként „Isten hiábavalóságban hagyta telni a napjaikat, esztendeiket rémületben.” (33.) Sanyi tudta Istennel látni a jövőt. nemcsak a veszélyeket, a kockázatot, a szükségeket, a forráshiányt látni, de azt a hatalmas Istent, aki átvezet a tengeren – a jövőben is.
Most megkövetem az izraelieket, mert én is ugyanolyan esendő ember vagyok, akinek kegyelemre van szüksége még ahhoz is, hogy végigmenjen az úton. Ugyanakkor hálás vagyok Istennek, hogy szembesített azzal, hogy életem jól működő területei azok, amelyekre igaz, hogy hitben tudom látni őket, hogy belelátom a jövőbe is a Mindenhatót, aki ott lesz velem, és ugyanúgy, mint tegnap, ma és mindörökké ugyanaz marad.
Belelátni a Gondviselőt a jövőnkbe, aki „vénségünkig ugyanaz marad. Aki alkotott, hordoz, visz…”, akinél ott van minden szükséges forrás minden lehetséges helyzetre, amelybe vezet.
Belelátni a Szerető Atyát a jövőnkbe, kinek szeretetétől a jövő egyetlen fordulata sem képes elválasztani majd.
S aki nem tud nem szeretni – a jövőben sem. Ilyen fordulatra ostobaság gondolni is. Belelátni a NAGY Istent a jövőbe, akinek nagyságát nem korlátozza a világ ilyen-olyan alakulása, a korszakok váltázása, negatív szellemi erők térnyerése, de még az én esendő kis életem sem, mert bár földi szempontból csak páraként élek, de az örökkévalóság szempontjából annak az Istennek a gyermeke vagyok, aki „mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy elgondolhatnánk” (Ef.3.). Na, Őt szeretném belelátni a jövőmbe, és megélni a ma lehetőségeit, meg a holnapét is.
Révész Szilvi
hirdetés
