2023. 03. 14.

Hívő és nem hívő párkapcsolata – működhet?

„A hit melletti elköteleződés nagyon hasonlít a párunk melletti elköteleződéshez, amennyiben ez nem egyszeri, hanem majdnem minden életciklusban egy újra és újra megerősítendő döntés. Hogy igen, kiállok a párom mellett, igen, kiállok a hitem mellett, igen, kiállok más értékeim mellett.” Kozma-Vízkeleti Dániel pár- és családterapeuta, klinikai szakpszichológus a Válaszkeresők legújabb adásában azokról a párkapcsolatokról beszélt, amelyekben csak az egyik fél keresztény – ismét a Ti kérdéseitek alapján.

Mit gondolsz arról a kapcsolatról, ahol az egyik fél keresztény, a másik viszont nem? Mennyire működőképes hosszú távon?

A párkapcsolatra vonatkozó egyik legfontosabb elvárásunk, hogy biztonságban szeretnénk érezni magunkat benne, hogy számíthassunk a párunkra, hogy úgy gondolhassunk rá, hogy igen, ő minden helyzetben ki fog állni mellettem, én is mellette, és életünk végéig fog tartani a kapcsolat. A biztonságérzet egyik forrása a párom egyetértése. Tehát azok a dolgok, amelyeket  hasonlóan látunk, amelyeket azonosan értelmezünk, amelyeket azonosan élünk meg, vagy amelyekkel kapcsolatban azonos szándékaink születnek. Keressük is ezeket a helyzeteket, hiszen nagyon megerősítőek számunkra. Természetesen fakad ebből, hogyha keresztényként önazonosságunk központi magvának határozzuk meg a hitünket, akkor várjuk a párunktól, hogy ez az ő számára is legalább ekkora jelentőségű legyen.

Ha ez hiányzik, az egy nagyon markáns különbség a kapcsolatban, de azt hiszem, hogy kettőnk döntésén múlik, hogy ezt olyan sarkalatos különbségnek érezzük, amely szétválaszt bennünket, vagy csak észleljük mindketten, hogy ez tényleg különbség. Pontosan tisztában vagyunk vele, hogy ez nemcsak a kapcsolat elején, hanem a további időszakban is fog akár vitákat, konfliktusokat, indulatokat, nehéz érzéseket szülni, de azt mondjuk, hogy a kapcsolatot olyan fontosnak érezzük, hogy ezzel együtt vállaljuk egymást.

Láttam ilyen kapcsolatokat működni, azzal együtt, hogy sokkal könnyebb úgy működtetni egy házasságot, hogy a legfontosabb értékeink azonosak. Ezzel együtt láttam olyan eltérő kultúrából származó fiatalokat, akik amikor megismerkedtek, mind a kettejük családja sikítófrászt kapott, hogy ebből nem lehet kapcsolat. Ezek a fiatalok azt mondták, hogy de, nekünk ez fontosabb. Nagyon jó volt ezt megtapasztalni, hogy ilyen nagyon markáns különbségek ellenére létrejöhet egy elkötelezett kapcsolat, de nagy munka kell hozzá. Hasonlít ez ahhoz, amikor egy keresztény hitben élő személy megismerkedik valakivel, akitől ez teljesen távol van, korábban nem találkozott vele.

hirdetés

Amit érdemes ilyenkor elkerülni, hogy egy misszióra épüljön a párkapcsolat, hogy majd miattam megtér,

majd miattam fog járni templomba. Ez olyan elbillentséget hoz a kapcsolatba, ami nem szerencsés. De ha hitelesen meg tudom mutatni, hogy nekem mit ad a hitem, hogy engem hogyan tesz teljesebbé, önazonosabbá, akkor lehet, hogy kedvet csinálok neki, és akkor néhány év múlva, az összecsiszolódás után, ez a különbség már nem is lesz ekkora különbség.

Tehát mindig a saját magunk döntése, hogy egy észlelt különbséget a kapcsolat megszakításának alapjául választunk, vagy azt mondjuk, hogy tudjuk, hogy kemény lesz, de megdolgozzuk, és utánajárunk, érdeklődéssel, kíváncsisággal és tisztelettel fordulunk egymás felé.

A tapasztalatod szerint melyik a gyakoribb, a hívő távolodik el általában a hitétől, vagy a nem hívő tesz lépéseket Isten felé?

Mind a kettőre láttam példát, és ez részben a házasfeleken múlt, részben pedig azon a hitgyakorló közösségen, akivel kapcsolatba kerültek. Egy olyan közösség, ahol hiteles hitélet zajlik, ahol a résztvevők jelenlétében nap mint nap megtapasztalható a szeretet, a támogatás, az elfogadás, az ítélkezésmentesség, ott – azt hiszem – könnyebb valakit bevinni ebbe.

És olyat is látunk, hogy egy teljes életút során, amelyben átélünk jó néhány krízist, a hitéletünk is alakul, érik, gazdagodik, fejlődik. Vannak olyan életszakaszaink, amikor közelebb tudunk kerülni a hitünkhöz, illetve Istenhez. És az is teljesen természetes, hogy vannak olyan életszakaszok, ahol esetleg távolodunk. Az is izgalmas szerintem egy házasságban, hogy hogyan kísérjük egymást, hogy amikor én mondjuk éppen erősödöm hitben, a párom meg éppen távolodik, ezt hogyan kezelem. Segítek neki, kísérem, vagy elkezdem őt kárhoztatni, elkezdek neki példabeszédeket mondani, amelyekkel valószínűleg csinálok kedvet neki.

Ez örök dilemma, hogy amikor a párunk változik – márpedig egy hosszú távú elkötelezett kapcsolatban változni fog, nemcsak a teste, nemcsak a hozzáállása, nemcsak a véleménye, nemcsak a hobbija, hanem a hite is –, akkor ehhez hogyan alkalmazkodunk, mit kezdünk vele.

Mi a tapasztalatod egy olyan házasságnál, ahol van egy hívő meg egy nem hívő fél, ott a gyerekek melyik út felé erősödnek, vagy mi alapján dől ez el?

Itt sem ismerek ilyen általános szabályt vagy trendet, mert tényleg láttam mindenfélét. Láttam olyat is, hogy nem hitben élő, de ezt nagyon tiszteletben tartó személy a legteljesebb mértékig hozzájárult, hogy a gyerekek egyházi iskolába, hittanra járjanak, növekedjenek a hitben.

És hát persze olyan példát is láttam, hogy a hitgyakorlás szépen lassan laposodott egy család életében. Az elején az esküvőnél még nagyon fontos volt, eljártak jegyesoktatásra, minden alkalommal ott voltak, nagyon komolyan vették. Aztán eltelt néhány életciklus, és együtt eltávolodtak.

Azt hiszem, hogy

a hit melletti elköteleződés nagyon hasonlít a párunk melletti elköteleződéshez,

amennyiben ez nem egyszeri döntés, hanem minden életciklusban egy újra és újra megerősítendő döntés. Hogy igen, kiállok a párom mellett, kiállok a hitem mellett, kiállok más értékeim mellett. Lehet, hogy néhány év, néhány meghatározó életesemény után ezen újra el fogok gondolkodni, és újra kell egy döntést hoznom, hogy igen, újra hitelesen, belső szándékomból kiállok mellette, hogy ez fontos nekem.

Hogyan lehet elmélyíteni a közös hitet a párkapcsolatban, házasságban?

Az egyik módszer, amelyben képződtem, a pszichodráma, amely egy nagyon izgalmas lélektani beavatkozási lehetőség. Ott például egy szakmai irányelv, hogy semmi nem pótolhatja a dolgok csinálását. Vagyis azt gondolom, hogy

a hit erősítése az hitbéli élmények keresésén, és utána az erről való párbeszéden múlik.

Hogy ez pontosan mi lesz, hogy együtt elmegyünk lelkigyakorlatra, házas hétvégére, vagy csoportos alkalomra, az mindegy.

Hazánk egyik híres pszichológusa, Mérei Ferenc alkotta meg az együttes élmény fogalmát. Ez az irányelv azt mondja, hogy minden együtt átélt élmény érzelmi többlete nagyobb lesz azáltal, hogy azt együtt éljük át. Ez kiterjeszthető a hitbeli élmények közös megélésére is. Keressünk minél több közös élményt! Ehhez nem kellenek nagy események vagy kéthetes zarándoklat, hanem olyan akár apró, a hitünket építő helyzetek, amelyek megerősödnek bennünk azáltal, hogy közösen éltük meg őket és megbeszéltük utána. Az együtt átélt élmény ugyanis akkor válik teljessé, ha utána megosztjuk egymással, hogy ez nekünk hogyan volt értékes.

A következő adás témáit Ti alakítjátok – írjatok bátran kérdéseket, amit továbbra is anonim módon tehettek. Ide kattintva tudsz kérdést írni, szavazni a már meglévő kérdésekre!

A teljes adást itt meghallgathatod:

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
777 PODCAST Válaszkeresők
hirdetés

3 hozzászólás

  • Válasz Gesztes László 2023. 03. 15. 17:48

    Nem szeretnék senkit elriasztani attól, hogy belevágjon egy ilyenfajta vegyesházasságba. Érintettként szeretnék rávilágítani néhány nehézségre, amelyet személyesen, vagy sorstársaim példájából megtapasztaltam.
    Még ha a házasság kezdetén nem is zavar valakit, hogy a párja nem hívő, ez idővel, vagy pedig bizonyos élethelyzetekben megváltozhat. Általában, ahogy idősödünk, egyre inkább az Isten felé fordulunk. (Talán ezért is tűnik úgy a nem hívők számára, hogy templomba csupa öregember jár.) A hit egyre fontosabbá válhat még egy korábban sekélyes hitű ember számára is, egy mélyen hívő de a szerelemtől elvakult embernek pedig különösen. Azok a viselkedési, vagy gondolkodási formák, amelyek felett korábban átsiklott, vagy nem vett róluk tudomást, idővel zavarhatják és akár el is hidegíthetik a házastársától. Ez egy időzített bomba, ami bármikor felrobbanhat.
    A nézetkülönbségek felett nem lehet egyszerűen átsiklani azzal, hogy azok sok munkával, kölcsönös megértéssel áthidalhatók, hiszen olyan kérdésekben is lehet alapvető egyet nem értés, amelyekből egy hívő ember nem engedhet. Gondoljunk csak az élet védelmére, a gyermekek hitre való nevelésére, de még a hit gyakorlását is ide sorolnám. A hívő fél ezért újra és újra védekezésre kényszerül a házastársával szemben, a házasság nem nyújt számára teljes biztonságot. Ez próbára teheti az egymás iránt legelkötelezettebb házastársakat is. Szélsőséges esetben csatatérré változik a házasság és végleg megromlik.
    Végül fontoljuk meg, hogy alapvetően különbözik egy hívő és egy nem hívő ember életfelfogása. A végletekig leegyszerűsítve a mélyen hívő ember arra törekszik, hogy szeretetével mindenkit szolgáljon, míg a nem hívő ember hajlamos az önzésre. A hívő emberek ezért könnyen kerülhetnek csapdába, kiszolgáltatott helyzetbe, ha nem megfelelő párt választanak maguknak. A házasság kezdetén még minkét fél a másik kedvében akar járni, mindent megtesz a másikért. A hívő embernek ez természetes viselkedése, a nem hívőt jobb esetben a szerelem hajtja, rosszabb esetben az önös érdekei. Idővel a nem hívő ember lelkesedése alább hagyhat, vagy egyszerűen csak nyeregben érzi magát, és szinte észrevétlenül, jelentősen eltolódhatnak az arányok. A nem hívő fél egyre inkább kiszolgáltatja magát a házastársával, valódi, önző énje kerül újra az előtérbe. Sok hívő ezt úgy éli meg, hogy kiteljesedhet a szolgálatban, ezért nem is látja a házasságára leselkedő veszélyeket. Könnyen odáig fajulhatnak a dolgok, hogy a nem hívő fél teljesen kihasználja és túlterheli a házastársát. Mindemellett még meg is veti őt, mert a társa szolgálatát nem, hogy értéknek, de szégyelnivaló gyengeségnek tartja! A nem hívő fél egy ilyen kapcsolatban idővel ráun a házastársára, a házasságon kívül keresi a kiteljesedést, a kalandot.
    Legyünk tisztában ezekkel a dolgokkal is! Ahhoz, hogy sikeres és boldog legyen egy ilyenfajta vegyesházasság, azt tanácsolom, hogy fordítsunk különösen nagy gondot a párválasztásra, a leendő házastárs alapos megismerésére! Ne szégyelljük igénybe venni szakpszichológus segítségét és bátran kérjük ki a családtagok és környezetünk véleményét a párunkról, a kapcsolatunkról! Jó előre tisztázni azokat az alapvető nézetkülönbségeket, amelyek később elválaszthatnak! Végezetül nagyon fontos, hogy hagyjunk elég időt az elköteleződésre, amennyire csak lehet, tiszta fejjel tudjuk meghozni a végső döntést!

  • Válasz anonimusz 2023. 03. 16. 15:32

    A személyes tapasztalatomból kiindulva, a saját szűkebb és tágabb környezetemben megfigyeltem néhány jelenséget. Amit ilyen kapcsolatok esetében érdemes meggondolnia a hívő félnek:

    A nem hívő fél (szinte) soha nem tér meg a hívő fél hatására.

    Gyakrabban a hívő fél vagy eltávolodik a hittől, vagy a párjától („úgy érzi magát a közösségben mint egy özvegy, elveszti a kedvét hogy odamenjen”).

    Aki arra számít hogy megtér a másik, szite mindig csalódik.

    Ha a másik tolerálja is a társa hitét, a nevelés esetében még ebben az alkategóriában is nagyon gyakran konfliktusokat okoz a külöbség (akár ez miatt következik be válás, szétköltözés).

    Az utódók számára nagyon ritkán lesz fontos a vallás. (A hívő fél házasságkötéskor megfogadja, hogy igyekezni fogja a hitre nevelni gyermekeit. A realitásokat megnézve, sajnos egy ilyen házasságra való lépéssel erősen szabotálja ezen igyekezetét).

    Ezen okok miatt is fontos házasság előtt minden ilyen kérdést letisztázni (ami fura módon elég gyakran föl sem merül ilyen párok között).

    A közösséget megfigyelve, sok fiatal akkor távolodik el teljesen a hittől, amikor ilyen kapcsolatba lép.

    Ha valakinek fontos a vallása, és ilyen kapcsolatot fontolgat, elgondolkozhat ezen az allegórián: orosz rulett teli tárral, ahol a sok töltényből csak nagyon kevés vak és egy üres.

    Mindíg előkerülnek az ellenkező példák, de szerintem ha őszinték vagyunk magunkkal, látjuk hogy azok nem jellemzőek, sőt… (ha pozitív ellenpéldának is tűnik egy eset, érdemes a nagyobb képet is megnézni: hogyan alakul a családi élet hosszú távon, merre mennek az utódok)
    Ajánlom Papp Miklós atya gondolatait a témával kapcsolatban, látszik hogy sok tapasztalattal és tudással rendelkezik ebben a témában (is). Még ha egy jelentéktelen anonimusz szavait nem is mérlegelnénk, Miklós atya szavain érdemes minimum elgondolkodni, szerintem…

  • Válasz anonimusz 2023. 03. 16. 16:49

    Az eszmefuttatásommal természetesen nem szeretnék semmit Miklós atya gondolataként prezentálni, ami nem az. Csakis a saját véleményem írtam le. Azért említettem csak Papp Mikós atyát, mert úgy gondolom hogy hitelesebb nálam (ha valaki megütközne az általam leírt gondolatokon, olyan valakitől olvashat, aki tapaszt és szeretetteljesen valamint elfogultság nélkül ír a párkapcsolati témákról is).