2022. 06. 09.

„A házasság és a szex nem arról szól, hogy a másikat megszerzem, hanem hogy önmagamat ajándékba adom” – Riesz Domonkos katolikus pap az egyház és a szexualitás viszonyáról

Mit tanít a katolikus egyház a szexualitásról? Melyek a legnagyobb tévhitek a nemi élet és a katolicizmus kapcsán? Valóban minden a bűnről szól? És egyáltalán miért beszél minderről olyasvalaki, aki cölibátusban él? Riesz Domonkos római katolikus pap ezekről is beszélt az Axióma ‘Szex és vallás’ című sorozatában. Szemlénk.

Ha a Bibliát felcsapjuk, akkor látható: egyből a férfi és a nő a megteremtésével kezdődik.  A férfi és a nő kapcsolata végigkíséri a Biblia lapjait, újra és újra előkerül, és aztán a legvégén is egy esküvős képpel zárul.

A férfi és a nő kapcsolatán keresztül Isten el akarja mondani, hogy ki Ő, hogy kik vagyunk mi, és hogy mi az, amire meghív minket, mi az életünknek az értelme.

Az van a testünkbe írva, hogy a mi életünk egy ajándék, amely önátadásra, szeretetre szól. Hogyha a katolikus egyház és a szexualitás kapcsolata felmerül, akkor nagyon sokaknak a tiltások vagy szigorú szabályok jutnak eszébe. Valójában az Isten és a katolikus egyház nem kevesebbet gondol a szexualitásról, nem arra gondol, hogy a test, a szexualitás az bűnös dolog.  Épp ellenkezőleg, sokkal többet gondolunk erről.

A test és a szexualitás egy rendkívül szent dolog, mert arról beszél, hogy:

  • kik vagyunk mi: az Istennek a szeretett gyermekei, akik szeretetre vagyunk meghívva,
  • mi a mi életünknek az értelme: az önátadó szeretet,
  • ki az Isten: aki maga is szeretetközösség.

A szexualitás a személyünk legmélyét érinti. Egy nagyon mély, intim kapcsolat valakivel, és közben azért önmagunkkal is.

Amikor arról beszél a Biblia, hogy valamilyen út bűnös, vagy az egyház azt mondja, hogy ezt az utat nem javasoljuk, akkor sohasem a kirekesztés a célja. Sosem az a lényeg, hogy valakiket megbélyegezzünk, és azt mondjuk, hogy ők nem valók közénk. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy-egy döntéssel nem értünk egyet. Az embernek a legmélyebb identitása az, hogy az Istennek a szeretett gyermeke; az a személy, akiért az Isten önmagát is feláldozza, ennyire szereti. És ezen belül az emberben vannak nagyon mély vágyak, az egyik legerősebb vágy a nemekhez való vonzódás. Ez is egy olyan dolog, ami sok tekintetben adottság.

Nem a mi döntésünk: az a mi döntésünk, hogy erre hogyan reagálunk.

Egy-egy döntéssel a katolikus egyház nem ért egyet, mert nem erre hív meg minket az Isten. Minden ilyen döntés, minden ilyen állásfoglalás mögött az van, hogy bízunk az Istenben. Bízunk abban, hogy Ő az, aki minket meghív egy útra, és hogyha az Ő útján járunk, akkor nem veszítünk el semmit.

A bűnnek igazából nem az a lényege, hogy valami olyat csinálunk, ami valakinek nem tetszik, hogy a püspökök összeráncolják a szemöldöküket, vagy az Isten szomorkodik vagy haragszik valahol. Az összes szent, például Szent Ágoston élete azt mutatja – ő aztán tényleg nagyvilági életet élt, és mindenfajta szexuális kapcsolatban volt része, aztán ma mégis szentként ismerjük –, hogy bár minden szentnek van múltja, minden embernek van jövője az Istenben.

A szexualitás célja, hogy a másikat mindenestül elfogadva szeresse, és önmagát mindenestül átadja. Ezek között az alapelvek között ott van a gyengédség, a tisztelet, a másik személynek az olyan módon való szeretete, hogy az ne birtoklás legyen, ne elvétel, hanem az igazi szeretet. Nagyon sok szexuális szélsőségben ez nem feltétlenül jelenik meg.

A férfinak és a nőnek az egysége arra az egységre mutat rá, ami a Szentháromságban benne van, egy olyan tiszta, önajándékozó szeretet, amellyel a Szentháromság személyei egymáshoz kapcsolódnak, és amellyel Isten minket is szeret.

A valódi, teljes önátadás az, amire meg vagyunk hívva.

A különböző extrémebbnek, nem hagyományosnak mondható szexuális kapcsolódásokban az a nehézség gyakran, hogy egyrészt ebben nem feltétlenül jelenik meg a másik személynek a tisztelete. Másrészt pedig az, hogy gyakran ez egy olyan gondolkodásnak az eredménye, hogy mi az, ami még belefér, mi az, amit még elvisel a kapcsolatunk?

Az egyház és az Isten nem kompromisszumokra hív meg minket, hanem egy olyan gondolkodásmódra, hogy mi az, ami a másik személynek jó. Mi az, amivel a másikat őszintén szeretem, igazán mély tisztelettel, igazán mély gyengédséggel, amiben a másik személynek az értékei és a méltósága igazán megmutatkozik.

Az emberben nagyon mély vágy van az elfogadás iránt, az értékességnek a tudata, az, hogy szerethessünk, és hogy szeretve legyünk – és egy ilyen nagyon mély emberi vágy a nemi vonzalom is. Az, hogy melyik nemhez vonzódik valaki, egy olyan dolog, amiről alapvetően senki sem tehet.  Viszont az egyház, bár nem kirekeszt, azt mondja, hogy bizonyos döntésekkel nem értünk egyet. Így van a homoszexualitással is. Azt mondjuk, hogy ez nem az Isten által számunkra felkínált boldogságra vezet. Ez nem a teljességnek az útja. Nem az a probléma a homoszexualitással, hogy abból nem születhet gyermek – hiszen a szexualitásnak sem az a célja kizárólag –, hanem hogy nem azt az isteni szeretetet tükrözi, ami a teremtésben megjelenik, ami a testünkben van írva, az önajándékozó, önátadó szeretetet .

Végső soron az a kérdés, hogy bízom-e én Istenben? Bízom-e abban, hogy Ő az, aki engem meghív a teljességre, Ő az, aki engem boldoggá tud tenni?

A bűnnek az a lényege, hogy célt téveszt, hogy nem adja meg azt, amit ígér, nem adja meg azt, amire mi igazán vágyunk a szívünk mélyén. Minden olyan szeretet céltévesztés lehet, amely nem az Isten szeretetét tükrözi. Amely szabad, teljes, hűséges és gyümölcsöző, amely a másik szeretetére irányul.

Ennek van egy fontos pontja, a házasságkötés pillanata, amikor két személy az Isten előtt, a barátaik, a családtagjaik előtt kimondják, hogy ők valóban elkötelezettek a másik mellett. Az örök elköteleződés nem azt jelenti, hogy onnantól a házasságon belül bármit lehet. Nem azt jelenti, hogy onnantól a másik az enyém.

Hiszen nem arról szól, hogy a másikat megszerzem, hanem hogy önmagamat ajándékba adom.

És ez egy nagyon nagy különbség: nem a megszerzés, hanem az elfogadás logikája az, amire meg vagyunk hívva.

Amikor valaki felé testileg azt kommunikáljuk, hogy teljesen a tiéd vagyok, akkor nagyon fontos, hogy ha nem előzi meg egy teljes lelki önátadás, akkor az egy hazugság. Ez a teljes lelki önátadás a házasságnak a pillanata, amikor nyilvánosan kimondjuk, hogy én teljesen a tied vagyok, és utána ez az, amit a házastársak a nászéjszakán egymás felé testileg is kommunikálnak.

 

Borítókép - Fotó: Methaphum Thongbun | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás