Makláry Ákos görögkatolikus pap immáron hat esztendeje vezeti a Keresztény Értelmiségiek Szövetségét. A civil szervezet – amely nevével összhangban a keresztény értelmiséget szeretné megszólítani – vezetőjével a nemrég véget ért országgyűlési választásokról, a kampány színvonaláról, a politikai árkok betemetéséről, valamint az egyház és az állam kapcsolatáról beszélgettünk.
Keresztényként és értelmiségiként hogyan élte meg az országgyűlési választásokat megelőző kampányt?
Számomra ez a kampány egy kicsit jobb volt, mint a megszokott. Ha jól emlékszem, akkor a 2002-es kampányban jelent meg – vagy akkor importálódott Magyarországra – az a negatív és személyeskedő, lejárató kampány, amely mély sebeket okozott. Ez a stílus azóta is minden kampány során előkerül. De idén mintha ez más lett volna. Én a kormányoldalról nem tapasztam gyűlöletet. A média és a holdudvar, az más világ, de vezető politikusoktól nem emlékszem gyűlöletkeltő megnyilatkozásra, és azt hiszem, hogy ezt sokan értékelték is.
Szét lehet választani Ön szerint a holdudvart és magát a kormányt?
Szét kell választani. Mert nem a holdudvar fog kormányozni és törvényeket hozni, hanem azok a személyek, akik bizalmat kaptak. A másik oldalnál viszont bőven volt jele a gyűlölködésnek. Hat olyan csoportról beszélünk, amelyek összeálltak, egymástól nagyon különböző gondolkodással, de egy dolog összekötötte őket: hogy gyűlölték a másik oldalt és annak a vezetőjét. Erre viszont nem vevő a magyar, ezzel nem lehet nyerni. A program, a vízió és az értékek felvállalását az emberek elvárják, ennek hiányában nem adnak bizalmat. Az „Isten, haza, család” hármas kellőképpen le volt már járatva, de mégis azt látni, hogy sokak számára ez a fontos mérce.
Mennyire lett megszólítva ebben a kampányban az értelmiség?
Szerintem meg lett szólítva az értelmiség, a magas részvételi arány is ezt támasztja alá. Tudatosan kell figyelni arra, hogy mi az, ami nekem szól. Ami nem nekem szól, amit én túl butának vagy egyszerűnek tartok, azt nem veszem fel.
Érdekes a gondolat, mert sokan éppen azt érzik, hogy borzasztóan leegyszerűsített, lebutított üzenetekkel árasztották el a pártok az országot.
Részben. De még egyszer mondom, hogy voltak olyan megnyilatkozások, amelyek kimondottan magas színvonalúak voltak. Egy olyan világban, ahol a média cunamija elsöpörhet bennünket, nagyon fontos arra törekednünk, hogy szelektáljunk. Mi az, amire hallgatok, ami a döntés meghozatalában segít. Nekem senki ne mondja azt, hogy ezt az arcomba tolták, mert azt tudják csak az arcomba tolni, amit megengedek. Engem a lebutított plakátok soha nem bosszantottak fel.
Értelmiségi emberként nem zavarták a plakátok? Az, hogy ilyen üzenetekkel lehet szavazatokat szerezni?
Szabad, demokratikus világban ezzel is lehet kampányolni.
Ha így is van, egy értelmiségi nem vágyik arra, hogy egy emelkedettebb szintű, igényesebb kampány legyen?
Szerintem az igény, az belülről fakad. Azzá válok, amit nézek – nagyon fontos, hogy mit veszek észre és mit fogadok be. Mindenkit arra buzdítok, hogy éljen igényesen a kampány idején is. A szemetet és a lebutított üzeneteket el kell engednünk a fülünk mellett, nem kell finnyáskodni.
Nem vagyunk egyformák, az értelmiségi embernek – akár keresztény, akár nem – a maga szintjén kell a döntést meghozni, és nem azon bosszankodni, hogy egyébként milyen a kampány minősége.
Milyen kihívásokkal néz szembe a keresztény értelmiség?
Az elvallástalanodás veszélye fenyegeti Európát: egyre kevesebben járnak templomba, ürülnek ki a templomok, és attól tartunk, hogy ez nálunk is így lesz. Minden kereszténynek óriási feladata van abban, hogy ne engedjük, hogy a gazdag ifjú elforduljon Jézustól. A jólétben élő emberek közül egyre többen azt gondolják, hogy mindenük megvan, nincsen szükségük Istenre. Ki kell találnunk, hogy hogyan tudjuk Jézus üzenetét elvinni a jólétben élő emberekhez.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége inkább egy aktív, vallását gyakorló tagokból álló szervezet, vagy a kulturális kereszténység örökségét fontosnak tartó emberek csoportja?
Mindkettő. A KÉSZ olyan, mint a három napkeleti bölcs, akik kutatták az igazságot, és nem csak lefelé néztek, hanem felfelé is, értették az idők jeleit és megtalálták a Messiást. Minden keresztény ember ilyen, az értelmiségi meg attól értelmiségi, hogy felfelé néz és észreveszi az égen lévő csillagot. A 777 olvasói gyakran találkoznak Papp Miklós atya gondolataival, aki gyakran beszél arról, hogy elitnek kell lenni. Az elitre vágyó ember soha nem lekezelő, nem tartja magát többre embertársainál, hanem mindig szolgál. Mernünk kell felfelé nézni és utat mutatni.
Évtizedek óta ijesztő megosztottság jellemzi a magyar társadalmat. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökeként mennyire érzi feladatuknak, hogy ezek az árkok betemetődjenek?
Kiemelt feladatunk van ebben. Elsőként, hogy imádkozzunk a nemzetünkért, az ország vezetőiért, a politikusokért. Másrészt a párbeszéd fontosságát kell hangsúlyozni. A KÉSZ nevében, valamint papként is azt tanácsolom, kérem és várom el az ellenzéki parlamenti képviselőktől, hogy vegyék fel a munkát, mert a szavazóik nem a munka megtagadására és utcai harcra szavaztak bizalmat. Építeni kell ezt az országot közösen, nem pedig botrányokat okozni. Nincsen diktatúra, és ne is dolgozzon senki azon, hogy az legyen.
Az árkok betemetéséről mi sokat beszélünk: megszólítottuk azokat a politikusokat és véleményvezéreket, akik kritizálták a kormányzatot az egyház támogatásáért, és akik valótlanul azt állították, hogy az állam felelőtlenül önti a pénzt a felekezetekhez. Én magam is többször kértem ezeket a kritikusokat, hogy nézzék meg, mire költjük ezeket a pénzeket: jöjjenek el az iskolákba, a kórházakba, az intézményekbe. Hogy hány ember dolgozik értük! Győződjenek meg arról, hogy jó helyre megy az adófizetők pénze. Sajnos semmilyen választ nem kaptam tőlük. Az árkok betemetését fontos szolgálni, de erre a másik oldalnak is vevőnek kell lennie.
Úgy tűnik számomra, hogy egyértelműen az egyik oldalt hibáztatja – nemcsak ebben a kérdésben, hanem több válaszában is. Ezek a kérdések Ön szerint ennyire fekete-fehérek?
A keresztény ember nem vak, és a saját értékrendszere szerint dönt és szavaz. A párbeszédhez és az árkok betemetéséhez két ember kell, kölcsönösség szükséges, és én nem láttam a másik oldalról ennek a jelét.
Nem mondom, hogy fekete-fehér a világ, de a keresztény embernek döntenie kell.
Jó is, hogy említi a keresztény embert: valószínűleg a rendszerváltás óta nem volt olyan kampány, ahol ennyire sokszor szóba került volna a kereszténység, mindkét oldal fontosnak érezte, hogy megszólítsa őket. Miért?
Egyfelől nagyon örültem neki: divat ma Magyarországra azt mondani, hogy nem keresztény ország, mert már csak 8-10 százalék jár el templomba vasárnaponként. De azt látjuk, hogy a társadalom jelentős többségének gondolkodása és értékrendszere keresztény alapokon áll. A kampány során mindkét oldal sokszor idézte a Szentírást, a keresztény értékeket – ami örvendetes. Örülök, hogy nem ciki Jézusra utalni, hiszen sok országban már az. Magyarországon lehet érvelni a hittel és szóba lehet hoznia egy politikusnak Jézust: ez is egy evangelizáció.
Másrészt bebizonyosodott, hogy a celebvilág hat az egyházra, és akarva-akaratlanul megjelentek a keresztények között is olyan emberek, akik népszerűségük feltornázása érdekében sokszor mondtak butaságokat.
Egyházi személyekre vagy civilekre gondol?
Mindkettőre. Egyházi és egyházban élőkre, akik a saját maguk féligazságait az egyház nevében hirdetik és vallják. Látjuk, hogy divattá vált a körükben az elfogadás kultúráját túlhangsúlyozni, viszont a megtérés fontosságát elhallgatják. Jézus minden bűnös embert fogadott, meggyógyította őket, megváltoztatta őket – de a megjavulás parancsával engedte útra őket. „Menj, de többet ne vétkezzél!” Az álpróféták, akik kizárólag Isten irgalmasságáról beszélnek, elfelejtenek arról beszélni, hogy habár Isten szeretete mindig felemel, egyben ki is javít. Ez utóbbiról viszont nem szeretnek beszélni, mert ez sok munkával jár, és a bűnös élet elhagyásával. Sokszor megjelent a kereszténység a kampányban, de gyakran csak félig idézték, kiválogatva belőle a nekik tetsző igazságokat.
Nemcsak a kereszténység került középpontba, hanem a papok is, akik közül – oldaltól függetlenül – néhányan valóságos kampányüzemmódba kapcsoltak. Mit gondol erről a jelenségről?
Erős kisebbségről beszélünk. Azt sulykolni, hogy a papok ne politizáljanak, szerintem rákosista megfogalmazás. Ilyet nem lehet mondani. Egy püspök, egy pap, egy lelkész ugyanúgy szavazópolgár. Én személy szerint nem szoktam politizálni a templomban, de egyedül a püspököm tilthatja meg, hogy ezt ne tegyem, vagy a templomom közössége. Senki nem veheti a bátorságot, hogy ebben a jogban korlátozza a papokat. Nem is értem, hogy egy demokratikus és szekularizált társadalomban hogyan jut eszébe valakinek ilyet mondani.
Mondok két konkrét példát: egy nyugalmazott püspök az egyik oldal szimbólumát zakójára tűzve ad interjút a kampány hetében a miniszterelnök-jelöltnek, míg egy plébános az egyik párt rendezvényén ünnepel reverendában, mintha maga is politikus lenne. Ez belefér?
Én a püspökömmel megbeszéltem, hogy mi pártpolitikában nem veszünk részt – számomra ez az irányadó. Viszont minden választás ideológiai küzdelem és harc is. Nem fogok valakit azért megvetni, mert ennyire magáénak érzi valamelyik pártot. Teheti. A magam részéről azt gondolom, hogy a nyílt pártpolitizálás nem helyénvaló, de ha ő jónak gondolja, akkor megteheti.
Nem megy az evangelizáció kárára, ha ennyire részt vesznek benne?
Egy papnak nagyon kell arra figyelnie, hogy minden szavával evangelizáljon. A határ ott van, hogy a mondanivalója Jézusról szól, vagy másról. Ha utóbbi, akkor azt a tevékenységet abba kell hagynia.
A kampányban többször elhangzott, hogy hiába támogatja a kormányzat a kereszténységet, mert sok helyen a gyönyörűen felújított templomok konganak az ürességtől. Mit gondol ezekről a kritikákról?
Itt mindenki gyorsan várja a csodát. A kommunizmus negyven éve meghozta a maga eredményét, legalább ennyi idő kell arra, hogy egyre inkább látható eredményei legyenek a kereszténység támogatásának. Nagyon nagyra értékelem azoknak az embereknek a munkáját, akik egyházi intézményekben dolgoznak, karitatív, oktatási vagy szociális területen. Annak a tevékenységalapú finanszírozásnak, amelyet a kormány a történelmi egyházak felé nyújt, megvan a létjogosultsága. Az egész nemzet jól jár azzal, hogyha az egyházak jelen vannak ezeken a területeken, nem véletlenül hívja a magyar nyelv „nővérnek” a kórházi ápolónőket. Ez egy történelmi örökség, amelynek szolgálatát az egyházak becsülettel végzik.
Adjunk időt és örüljünk annak, hogy az egyházakat engedik dolgozni, mert ez az egész társadalom javát szolgálja.
Ez a fajta támogatás mennyiben eredményezhet egy függőségi viszonyt az egyház szempontjából az államhoz?
A vatikáni szerződést Horn Gyula kormánya idején kötötték meg, amely mérvadónak számított a többi felekezet irányába is. Ez az egyezmény próbálta orvosolni mindazt, amit a történelem során az egyházakkal a kommunista rendszer művelt. Rákosiék egy nap alatt elvették az összes ingóságát az egyháznak, ez sokaknak nem fáj és belefér. De az, hogy köttetett egy ilyenfajta megállapodás a Vatikán és a magyar állam között, hogy az egyházak finanszírozást kapnak az államtól, az már fáj ezeknek az embereknek. Lehet hangulatot kelteni, negatív példákat hozni, de teljes valótlanságot állítanak azok, akik szerint az egyházak úsznak a pénzben. Nem kaviárral mosunk fogat… Az egyházi finanszírozás történelmileg indokolt, ettől még nem jön létre egy függőségi viszony az állam és a felekezetek vezetői között.
Akkor nincsen összefüggés például a támogatás növelése és aközött, hogy az abortusz szigorításáért nem lobbiznak nyilvánosan a történelmi egyházak?
A kérdésben sejtetni vélek egy hibás kiindulópontot, amely az egyházra és az államra mint különböző entitásokra tekint. Szerintem ez önmagában véve nagyon rossz felfogás. A törvényhozó emberek többsége kapcsolódik az egyházhoz, hiszen annak a tagjai. Nem elválasztható tehát a kettő, mert rengeteg az átfedés. Ha valamilyen erkölcsi kérdésben törvény születik, azt nagyon sokszor egyházhoz tartozó emberek döntik el, fogalmazzák meg, vagy szavaznak róla. Nem örülök annak, ha az egyházaktól számonkérjük azt, hogy miért nem harcolnak nagy nyilvánosság előtt bizonyos kérdésekben, mert megteszik, csak csendben. Lehet, hogy nem az első sorban, mindenki előtt, de teszik.
Ennek lesznek érzékelhető jelei Ön szerint az elkövetkező időszakban? Például az abortusz tekintetében.
Őszintén remélem, hogy igen. Már csak azért is, mert az elmúlt tíz évben harminc százalékára csökkent az abortuszok száma. Ez egy siker, még akkor is, ha egy abortusz is sok. Ezt a csökkenést keresztény embereknek és az ő politikájuknak köszönhetjük.
A kampány végeztével igazán jókor jött a nagyhét, az elcsendesedés. Mire hív minket a mostani készülődés?
Én is örülök annak, hogy túl vagyunk a választáson, bárcsak túl lennénk a háborún! Fontosnak tartom, hogy ne engedjük magunkat rezervátumba zárni: ahogy Jézus bevonult Jeruzsálembe, ugyanúgy nekünk is bátornak kell lennünk. Nekünk is be kell vonulnunk, ne legyünk bátortalanok. Bízom benne, hogy meg tudunk erősödni ezekben a napokban a hitünkben, hogy ki merünk állni az értékeink mellett, és el tudunk mélyülni Jézussal.
Martí Zoltán
6 hozzászólás
Köszönjük a fidesz reklámot! 🙂 Már úgy hiányzott… 😛
Bár az interjú tartalmából úgyis kiderül, de azért érdemes lett volna megemlíteni, hogy a KÉSZ (már csak a CÖF részeként is) egy fidesz támogatásra létrehozott szervezet, így az objektivitás nagyon messze áll attól.
Nagyon sajnálatos, ha ezek az emberek úgy tesznek, mintha ők alkotnák a keresztény értelmiséget, ha valaki ezt látja kívülről, nem csoda, hogy nem lesz vonzó számára a kereszténység…
És az is szomorú, hogy a 777-en ilyen cikk jelenik meg. Nem azzal van a problémám, hogy ez a vélemény is megjelenik, hiszen a keresztények többsége vagy elvakultan vagy “jobb híján”, de fideszes. Az hiányzik, hogy a másik oldal véleménye is megjelenjen. Például lehetne szemlézni Beer Miklós atya partizános interjúját. Nem politikai, őszinte, hiteles és tartalmas.
De akár érdekes lenne egy olyan beszélgetést olvasni/hallgatni, ahol párbeszédet folytat a két oldal. Erre nem nagyon van példa! (És az interjú alapján Makláry Ákos atya nyitott is lenne a párbeszédre – bár kicsit szkeptikus vagyok annak kapcsán, hogy képes-e, akar-e új gondolatokat befogadni, vagy abból állna a párbeszéd, hogy ő elmondja a véleményét…)
Meg kell hívni az atyát a Szemlélekre. Marky és keresztény csapata sokkal gyűlölködőbb mint a kormányból bárki. Szemérmetlenebb is a majdnem egyházügyi biztos. Lásd azt a bizonyos fedetlen a felsős fotóját L K asszonynak.
“Az elmúlt tíz évben harminc százalékára csökkent az abortuszok száma.” Hol? Merthogy nálunk biztosan nem. A KSH által jelenleg közölt 2010-es 40.449-es adattal szemben 2020-ben 23.901 abortusz szerepel, ami valóban csökkenés , csak nem 70% – os. És ez még csak a kisebb csúsztatások közül való.
https://www.valaszonline.hu/2022/04/15/hodasz-andras-katolikus-egyhaz-politika-nagypentek-interju/
Akkor kinek is van igaza?
Az interjút elolvastam, de nem értem a kérdést. Kifejted kicsit jobban, hogy mire gondolsz? Kinek van igaza, de miben? 🙂 És kik közül lehet választani? 😀 (Ha nincs választék, akkor biztos nekem.) 🙂 🙂 🙂
Szerintem arra gondol, hogy Hodász András szerint ki van tömve az egyház pénzzel, a 777 cikkében szereplő pap szerint viszont nem. Magam részéről Hodásznak hiszek, aki pedig meglepődik azon, hogy a 777 nívótlan, az nem olvasott még itt sok cikket.