Merj nagyot lépni! – Gondolatok a nagyböjthöz

Egy különlegesen kegyelemteli időszak kezdődött hamvazószerdával, de vajon hogyan viszonyulunk hozzá? Merünk nagyobb teret adni Istennek, hogy munkálkodjon bennünk a nagyböjti elhatározásainkon keresztül, vagy megelégszünk a minimális erőfeszítéssel?

Évről évre azt tapasztalom, hogy a nagyböjt egy sajátosan kegyelemteli időszak, amikor valahogy könnyebb olyan elhatározásokat hozni, amelyek által közelebb érezzük magunkat Istenhez, és talán könnyebb is kitartani ezekben az elhatározásokban, mint az évnek más időszakában. Természetesen Isten minden egyes nap ugyanúgy munkálkodik az életünkben és mi is bármikor máskor is tehetünk lépéseket Felé, nem kell ehhez nagyböjtnek lennie, de ilyenkor talán fogékonyabbak vagyunk a változásra és talán könnyebben el tudjuk határozni magunkat. Hiszen eleve az egész nagyböjt egy közösségi élmény is, tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a böjtöléssel, és valahogy minden a befelé fordulásra ösztönöz: a templomok lilába öltöztetésén és a díszítések eltávolításán át, a sajátosan elmélyülésre, bűnbánatra késztető nagyböjti egyházi énekek, az egyház által meghatározott böjti előírások, a templomi olvasmányok, nagyböjti prédikációk, keresztútvégzések, gyónásra buzdítások és még folytathatnám a sort…

Ez mind arra késztet, hogy a figyelmünk fókuszába Isten kerüljön,

és merjünk nemet mondani azokra a dolgokra, káros szokásokra, bűnökre, amelyek elveszik az Őt megillető helyet a szívünkben. De vajon mit tudunk kezdeni ezzel az időszakkal, hogyan tudunk viszonyulni hozzá?

Egyik elhatározás sem könnyű, amelyet ilyenkor fontolgatunk, még akár az egyházi nagyböjti előírások megtartásában is nehézségünk akadhat. Lehet, hogy most éppen úgy érezzük magunkat, hogy ez valahogy nem megy, nincs erőnk hozzá, hiszen annyi más nehézséggel szembesülünk a mindennapjaink során és

hirdetés

talán magunknak és Istennek sem merjük beismerni, de tehernek érezzük a nagyböjtöt.

Ezek is őszinte emberi érzések, amelyek az emberi mivoltunkat érzékeltetik, hogy esendők vagyunk és nem biztos, hogy annyira könnyen meg tudunk birkózni azzal, hogy meghaladjuk az alapvető emberi szükségleteinket egy magasabb cél érdekében. Nem biztos, hogy éppen most érzünk lelkierőt ahhoz, hogy hatalmas elhatározásokat tegyünk és kilépjünk a komfortzónánkból. De ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen nem is lennénk rá képesek.

Az is lehet, hogy nagy lendülettel indulunk a böjtnek, majd nem sokkal később azon kapjuk magunkat, hogy ezt és ezt nem éppen úgy sikerült megvalósítani, ahogy elterveztük, vagy akár – legyünk őszinték magunkhoz – egyáltalán nem sikerült valamit megvalósítani. Keresztény közegben gyakori, hogy megosztjuk egymással, ki mit vállalt, ki hogyan készül a böjtre, és ennek lehet motiváló, segítő, támogató hatása, de az is könnyen előfordulhat, hogy más keresztény barátunkhoz, közösségi tagunkhoz, ismerősünkhöz kezdjük el hasonlítgatni a saját böjtünket, hogy ő többet vállal, többet tud megvalósítani, kitartóbb tud lenni. Ilyen esetben könnyen lekerülhet a figyelmünk fókusza Istenről és a böjt valódi céljáról: akár tudatosan, akár nem tudatosan, de előfordulhat, hogy nem arra figyelünk, hogy magunkhoz képest miben tudunk lépést tenni Isten felé, a saját határainkat miben tudjuk átlépni, milyen tettekkel tudjuk Istennek megmutatni a szeretetünket, hanem sokkal inkább arra figyelünk, hogy másokhoz képest hogyan böjtölünk. Vagy ha éppen nem sikerül annyira erősnek lenni a nagyobb elhatározásainkban, talán elönt a csalódottság érzése vagy a bűntudat, hogy „már megint nem sikerült”, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé lenne értékes a böjtünk, vagy éppen Isten haragudna ránk a gyengeségeink miatt, épp ellenkezőleg: Ő minden egyes megtett lépésnek örül, amely szívünk szeretetéből fakad.

Isten pontosan ismeri az élethelyzetünket, körülményeinket és azt, hogy aktuálisan mire vagyunk képesek, mit tudunk kihozni magunkból: mi az, amiben tudunk egy kicsit többet vállalni, és miben nem. Sosem vár el olyat, ami túlságosan meghaladja a képességeinket, ami szorongással tölt el, mert az talán inkább eltávolít Tőle. De bízik bennünk és velünk együtt örül, ha éppen egy kicsit nagyobb erőfeszítést sikerül tennünk valamelyik elhatározásunkban, kísértés legyőzésében és ezáltal közelebb érezzük magunkat Hozzá.

Mert az egész nagyböjti időszaknak ez a lényege, hogy közelebb érezzük magunkat Istenhez.

Ő mindig ugyanolyan közel van, de ha a szívünkben más dolgok, esetleg bálványok, bűnök, káros szokások veszik át az Istent megillető helyet, akkor kevésbé vagyunk fogékonyak arra, hogy megérezzük, hogy tulajdonképpen mennyire közel van hozzánk.

A nagyböjt egy sajátosan kegyelemteli időszak, annak az időszaka, hogy egy kicsit elmélyedjünk és végiggondoljuk, mi az, ami közelebb visz Istenhez és mi az, ami közénk áll pillanatnyilag. Valószínűleg mindannyiunk életében van olyan terület, ami változást igényelne, és miért is ne akarnánk tenni pont ennek érdekében? Miért is ne akarnánk pont ott rendet tenni, ahol a legnagyobb a rendetlenség?

Merjünk egy kicsit nagyobbat lépni: egy olyan életterületünket Isten elé vinni, amellyel a leginkább küzdünk vagy amelyről valahogy mindig is éreztük, hogy nem jó ez így, talán túl sok a kompromisszum! Merjünk ezen a területen egy konkrét lépést tenni és abban hűségesek lenni.  Meglátjuk majd, hogy Isten kegyelme bőségesen elárasztja ezt a döntésünket! Ha bátran, őszintén oda tudjuk vinni Elé ezt a területet és egy lépést megtenni az irányába, Isten sokszorosan annyi lépést fog megtenni. Tedd fel magadnak őszintén a kérdést: melyik ez a területed az életedben és hogyan tudnád átadni Istennek? Milyen döntések, elhatározások kellenének ehhez, mi az, amit meg tudnál tenni ennek érdekében és mihez kéred Isten kegyelmét?

A nagyböjt nem a búslakodásról szól, hanem arról, hogy még inkább megérezzük és megértsük, hogy

Isten mennyire szeret minket és mennyire értékesek vagyunk számára, mennyire értékes Neki a lelkünk és az életünk.

A nagyböjt arról szól, hogy az elmélyüléseink, áldozatvállalásaink, jó cselekedeteink, bűnökből való megtérésünk által még közelebb érezzük magunkat Istenhez! Ne elégedjünk meg a minimális erőfeszítéssel: minél nagyobb teret tudunk Istennek adni az életünkből, Ő annál nagyobb területet tud betölteni! Ha őszinte a szívünk szándéka, őszintén keresni akarjuk Őt, őszintén megteszünk egy lépést Felé, akkor olyan kegyelmekkel is elhalmoz, amelyekről álmodni sem mertünk volna. Ne feledjük, hogy Isten minden egyes pillanatban lépéseket tesz felénk… de az már rajtunk múlik, hogy tudunk-e mi is egy lépést tenni Felé!

Merj nagyot lépni idén nagyböjtben: lépj ki a komfortzónádból és add át egy konkrét döntéssel és elhatározással azt az életterületed Istennek, amivel a leginkább küzdesz és ahol a leginkább szükséged van a kegyelmére! Elsőre lehet, hogy nehéznek tűnik, de megéri!

Nagy Barbara

hirdetés