Szemle

Az ózdi pap, aki együtt sír és nevet a fiatalokkal

Képi világában és tartalmában is remek kisfilmben mutatta be a NEK TV Szőke Gábor atya mindennapjait: a 47 éves ózdi pap 2015 óta szolgál a településen, ahol többek között iskolalelkészként is dolgozik. Külön imatermet és beszélgetős szobát is kialakított, ahol a fiatalok nem egyszer sírva nyílnak meg a szimpatikus papnak.

A pásztói születésű Szőke Gábor atyát 22 évvel ezelőtt szentelték pappá az egri egyházmegyében. Az elmúlt évtizedekben több helyen is szolgált, Vizsolytól Sárospatakon át, egészen Ózdig. Hivatásának egyik legfontosabb része – sőt talán lételeme – a tanítás: jelenleg a Széchenyi István Katolikus Gimnázium iskolalelkésze. A gimnazisták szeretik és megbíznak benne, ennek pedig egyetlen titka van: Gábor atya időt szakít rájuk és meghallgatja őket:

,,Amikor kikerül valaki a főiskoláról, akkor úgy van vele, hogy ,,na majd én megmutatom, hogy hogyan kell hittant tanítani” – de ez nagyon nem így van. Egy halló fülre van szükségem, hogy leüljek és meghallgassam, hogy mi van a fiatalokban. Észre kell vennem, ha valamelyiküknek a szája nem úgy áll mint ahogy szokott, vagy ha közülük valaki magányosan, egyedül ül a radiátornál. Érzékenynek kell lennem arra, hogy őbennük mi van. Nem arra vágynak, hogy teológiai bravúrral előadjak a hittanórán, hanem arra hogy emberként velük legyek:

azt várják, hogy együtt sírjak és nevessek velük. 

Amikor öt évvel ezelőtt idekerültem Ózdra, akkor úgy éreztem, hogy szükség van egy olyan terem létrehozására, amely a szíve tud lenni ennek az iskolának: egy imateremre! Emellett pedig egy másik szobát is szerettem volna, ahol négyszemközt lehet beszélgetni a fiatalokkal: ez a hely nagyon sok fájdalmat és örömöt megélt már.

Vannak itt építőkockák is, amelyeket segítségül szoktam hívni, mert a játék gyakran sokkal többet mond, mint a kimondott szó: olyan dolgokat tudnak kirakni és kipakolni a gyerekek, amelyekre nem is gondoltak. Eszembe jutnak olyan órák is, amikor nem tudtunk sírás nélkül kimenni a teremből: ilyenkor hatalmas kövek kerülnek le a fiatalokról.

Soha nem öntöm nyakon őket a vallásossággal, és azzal hogy ,,ez a tuti és a frankó”. Én nem a mindenható vagyok, csak az a személy az életükben, aki szeretné az üres poharaikat megtölteni tartalommal, értékkel. Akihez bármikor odajöhetnek, és elmondhatnak mindent. Meg akarom értetni velük, hogy nemcsak testük van, hanem lelkük is, amely ugyanannyira éhes és szomjas, mint a test. Próbálom ráéreztetni őket arra, hogy nem is olyan rossz az az étel és ital, amelyet én kínálok a számukra.”

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás