Szemle

“Ez nem csak kihívás, hanem hatalmas lehetőség is” – Tapolyai Emőke a járványról

Tapolyai Emőke pszichológus több iskolában is előadást tartott a Covid-19 és az iskolakezdés kérdéseiről. Legújabb videójában gyakorlati tanácsokat kínált azoknak, akik pedagógusként tudatosabban szeretnék a 2020-2021 tanévet elkezdeni, de mondanivalója mindannyiunknak szól.

Ez az év különleges kihívás a pedagógusok számára: de nem csak próbatétel, hanem egy hatalmas lehetőség is. 

Lehetőség arra, hogy ebben a nagyon különleges és nehéz időszakban a gyerekek mellett úgy tudjunk lenni, hogy az élet- és jellemformáló legyen számukra. Ezek a gyerekek rengeteg változáson mentek át – csakúgy, mint mi. Az ő lelkük azonban jóval felkészületlenebb volt ezekre, mint a miénk. Egyik napról a másikra azt látták, hogy nem szabad iskolába, boltba, nagyiékhoz menni. Hogy takarni kell az arcukat,  távolságot kell tartaniuk, nem találkozhatnak a barátaikkal. Rengeteg bizonytalanságot élték át, közben szemlélve azt, hogy mit csinálnak a felnőttek. Azt látták, hogy mi is bizonytalanok vagyunk, hiszen mi sem tudjuk, hogy hogyan kell ezt jól csinálni.

hirdetés

Történelmet írunk abban, hogy hogyan tudunk egy ilyen kihívás során embernek megmaradni, és emberként odaállni a fiatalok mellé.

A másik küzdelmes érzés a magány: nem játszhattak a barátaikkal, nem cikizhették egymást, nem szemezhettek egymással. Nem egy-két napig nem tehették meg, hanem hónapokig. Növelni kell a gyermekeinkben a biztonságérzetet, a közösségeiket és a baráti kapcsolataikat erősítenünk kell. Eddig a küzdelmeik ellenére is a világ egy biztonságos hely volt számukra, ahol a szülők tudták hogy merre kell menni, a pedagógusok is irányt mutattak, ki voltak téve a “jelzőtáblák”. Persze tiltakoztak ellenük, megpróbálták ezeket a táblákat kiforgatni, de azért mertek kísérletezni, mert tudták, hogy ha már nem biztonságos, akkor nem fogják nekik megengedni hogy továbbmenjenek. 

Most viszont egy felborult világ- és jövőkép van előttük. Meddig járhatnak iskolába? Meddig lehetnek együtt a barátaikkal? Mit hoz a holnap a nagyszüleimre? Mi van akkor ha mi sem tudunk úgy érettségizni, ahogy a tavalyiak sem? Mi van akkor, ha nem mehetek ki ösztöndíjjal külföldre? A gyermekekben ilyenkor rengeteg kérdés felmerül Istennel kapcsolatban is. Hol van Isten? Hogyan viszonyul hozzám a küzdelemben? 

A biztonságot úgy tudjuk megadni a gyermekeinknek, ha engedjük, hogy beszéljenek az érzelmeikről, mert azok kifejezése felszabadító. Amíg magukban kell tartaniuk őket, addig nem csak az érzelmeikkel viaskodnak, hanem azzal is, hogy ez mind tabu. Ha viszont tudnak róla őszintén beszélni, akkor ez egy hatalmas megkönnyebbülés, valamint látják, hogy mások hogyan viszonyulnak a kérdéshez. Amikor azt látják, hogy mások is izgulnak, akkor megnyugodnak. És ha reményeket is látnak, akkor elkezdenek ezekbe kapaszkodni! 

Fontos, hogy a gyermekek információkat kapjanak a világról, de ezzel mértékkel kell bánnunk, mert ha túl sok hírt kapnak, az növeli a feszültségüket. Nekünk sem ártana mértékletességet gyakorolnunk, nem  kellene bújnunk az internetet a legújabb hírek és statisztikák után. Ezek meg tudnak bennünket rémíteni, amire nincsen szükségünk. 

A 18. zsoltárban van egy mondat, amely különösen tetszik: “Ha Isten segít, a falon is átugrom!”. Mennyire csodálatos lenne, ha ez lenne a mottónk erre a tanévkezdésre, ha erre tudnánk tanítani a gyermekeinket! Ebben benne van a saját erőm, a képességeim, a stratégiáim és az önmagamba vetett bizalmam – és az is, hogy ahol az én erőm véget ér, ott Isten közbelép. Van egy nálam hatalmasabb erő, amely reményt tud adni az elviselhetetlenhez és az elképzelhetetlenhez! 

Egy üres kancsóból nehéz egy üres poharat feltölteni: nagyon fontos hogy ápoljuk magunkat, erősödjünk, legyen egy jövőképünk. Hogy biztonságban érezzük magunkat az otthonunkban, a környezetünkben, a szeretteink között.

Ha valaki mást fel akar tölteni, annak magának is töltekeznie kell.

A felnőttek között is szükség van a közösségre: nem lehetünk egyedül, nem küzdhetünk meg a magánnyal egyedül. Az egyedüllét fizikai állapot, a magány viszont egy lelki viszonyulás. 

Ha a nagyszüleink és szüleink meg tudtak küzdeni világháborúval, elnyomással, forradalommal, börtönökkel, meghurcoltatással, akkor mi is átugrunk ezen a falon. Meg tudjuk csinálni, de ehhez le kell csendesednünk, fel kell töltekeznünk. Tegyük fel a kérdéseinket Istennek, mert olyan válaszokat fogunk kapni, amelyek feltöltenek. 

És akkor már másokat is fel tudunk tölteni.

Borítókép - Fotó: Dreamstime
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás