Érzékeny témával foglalkozott a 777 ONLINE legújabb adása, hiszen ezekben a hetekben az ország számos egyházmegyéjében történnek papi áthelyezések, azaz a dispozíciók. Marton Zsolt váci püspöknek most volt először lehetősége arra, hogy jelentősebb változásokat hajtson végre az egyházmegyéjében, ezzel pedig élt is, hiszen papjainak jelentős százaléka új állomáshelyen folytatja a szolgálatát.
Vajon milyen módon történnek az áthelyezések? Hogyan és mi alapján dönt a püspök? Van-e beleszólása a papnak abba, hogy hova kerüljön? Hogyan tudja feldolgozni a pap a búcsúzást? Hogyan érdemes fogadniuk a hívőknek az új lelkipásztort? Megtisztelő, hogy ebben a kényes témában tabuk nélkül beszélt a 777 ONLINE adásában Marton Zsolt váci püspök – az interjú legérdekesebb megszólalásait szemlézzük.
A püspöknek olyannak kell lennie, mint egy jó atyának – a szónak a legnemesebb értelmében, hiszen itt nem munkahelyi áthelyezésről van szó, hanem sokkal többről. A püspök a papokkal lelki kapcsolatban van. Ha valaki szeretné, hogy áthelyezzem, akkor bead egy kérvényt március végéig – idén jelentős számban érkeztek be ilyen kérések. Van egy dispozíciós bizottság, amelyik segít nekem és tanácsokat is ad, hogy hova lenne érdemes küldeni az adott atyát. Ezt követően
hosszas mérlegelés és imádkozás alapján születik meg a döntés
– ezúttal négy teljes délutánon keresztül beszéltük át az áthelyezéseket. Természetesen én magam beszéltem a paptestvérekkel telefonon, ez egy mély és fontos folyamat.
Az egyházmegye hosszú távú tervezését elkezdtük, papokat, diakónusokat, világi hívőket is bevontunk – különböző munkacsoportokat hoztunk létre. Szociológusokat is felkértem arra, hogy végezzenek szociológiai felmérést. A Budapest környéki agglomeráció robbanásszerűen nő, míg más vidékekről elköltöznek az emberek, az áthelyezéseknél ezeket a szempontokat is figyelembe vettük.
Nem a saját képemre szeretném alakítani az egyházmegyét, hanem Krisztus képére.
Az álmom az lenne, hogy húsz évre előre tudjunk tervezni, hiszen elvileg addig leszek püspöke az egyházmegyének. Ennek értelmében alakítottuk a dispozíciókat. Voltak papok, akik jól működtek egy adott helyen, de mivel bázisokat szeretnénk kialakítani, ezért lettek áthelyezve.
A papnak az előző szolgálati helyétől el kell köszönnie, ami egy gyászt jelent. Lélektani tény, hogy nem csak akkor gyászol valaki, ha egy rokona vagy ismerőse meghal, hanem akkor is, ha munkahelyet vált. Ez pedig több annál, hiszen egy élethelyzetet kell váltani, ez még annál is nehezebb, mint amikor egy család egyik helyről a másikra költözik.
Fel kell vállalni, hogy ez gyász,
szeretettel el kell köszönni az addigi helytől. Hiszek benne, hogy a Szentlélek rendezi a sorokat és a dispozíciók rendezésében is Ő van jelen.
Ha a püspök egy papot elhelyez, akkor nem azért teszi, mert valami probléma volt vele, vagy a hívőkkel gond lenne. Szó sincs róla, egy hosszú távú koncepció mentén gondolkodunk. Nem a püspök szimpátiája alakítja a dispozíciókat. A hívőknek is azt tudom tanácsolni, hogy vállalják fel a gyászt, hogy volt egy kiváló papjuk, akit szerettek. Búcsúztassák el, tartsák vele a lehetőségekhez mérten a kapcsolatot – ami nyilvánvalóan más lesz, mint korábban. De kapnak egy másik atyát, egy új lehetőséget: Isten nem csak egy személyen keresztül tud gyümölcsözően működni bennünk.”