Interjú

Papnak készült, humorista lett – interjú Kovács András Péterrel

„Nem ahhoz kell merészség, hogy humorista legyél, hanem hogy felvállald a gondolataidat” – Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs magyar humorista őszintén beszélt nekünk szakmájáról és a vallásról, de azt is megtudhattuk tőle, hogy szerinte van-e keresztény humorista. A hazai stand-up comedy világában KAP-ként ismert művész számára nem vezetett egyenes út a színpadra, ahol szerinte nagyon fontos, hogy saját hangja legyen az embernek.

Amikor jöttem a metróval, a szemben ülő hölgy ha nem is Kovács András Pétert, de Bödőcs Tibort olvasott…

Igen, az jobb választás! (nevet)

Ennek kapcsán kicsit elgondolkodtam azon, hogy a humoristáknak mégis mi lehet a hivatása, hiszen sokszor látjuk az embereket magukba fordulva a tömegközlekedési eszközökön. Ennyire nagy igény van a humorra?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert pont előző este hallgattam fellépésről hazafelé menet a Kossuth Rádióban Süveges Gergő beszélgetését Barsi Balázzsal. Ebben a ferences szerzetes azt mondta, hogy a papoknak nem újat kell mondaniuk az embereknek, hanem olyan régi és örök dolgokat, amelyeknél mindig rádöbbenünk, hogy „ja, de ezt én is tudom”. Ugyanilyen a humorista is. Nem is tudok újat mondani, mert nem kutató vagyok én vagy professzor, hanem olyan egyetemes dolgokat kell újra és újra megvilágítanom, amelyekkel kapcsolatban az emberek a homlokukra csapnak, hogy „jé tényleg”. Pont ez a közös élmény szüli meg aztán a nevetést. Általában a saját életemről mesélek, de azzal, hogy rajtam nevetnek, mindig saját magukon is nevetnek. Úgyhogy én ebben látom a humoristának a legfontosabb feladatát, hogy régi dolgok ki legyenek mondva újra és újra.

hirdetés

És van olyan, hogy keresztény humorista?

Azért nehéz ezt így meghatározni, mert mi tesz kereszténnyé? Az értékek, amelyek mentén humorizálsz vagy a téma, amit választasz a humorban? Én úgy vagyok vele, hogy a keresztény értékek, azok egyetemes emberi értékek újra fogalmazva. Tehát az, hogy másba nem rúgsz bele, ha védtelen vagy meghúzol bizonyos etikai határokat, illetve hogy mindig emberséggel nyúlsz hozzá a témához. De ilyen az is, hogy az emberek azt érzik, ha még viccelsz is valamivel, akkor is szereted, mint ahogy én is teszem a családommal.

Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy keresztény humorista vagyok, de szerintem ez minden embertől elvárható lenne kereszténységtől függetlenül.

Témaválasztás terén pedig szoktam humorizálni a vallás tárgyaival, vagy a Biblia szereplőivel is. Hiszen ezek ugyanúgy az én életem szerves részét képezik és ugyanúgy a műveltségem részei. Így őket is tudom sokszor hasonlatként hozni. Van viszont egy-két dolog a Bibliában, ami számomra is szent és sérthetetlen. Például az, hogy Jézus az Isten fia, megszületett értünk, meghalt a kereszten és feltámadt, ez vitathatatlan és kikezdhetetlen. Minden más, ami kikezdhető, azt ki is kezdem.

Ez viszont egyfajta evangelizációként is felfogható, hiszen azok az emberek, akiknek nincsen kapcsolatuk a Bibliával és elmennek egy estedre, amikor a teremtéssel vagy a tíz parancsolattal humorizálsz, akkor legalább tudomást szereznek róla…

Egyfelől tudomást szereznek róla, másfelől megérzik, hogy ezek örök, egyetemes, emberi, hozzánk közel álló dolgok. Ezek nem avítt, poros, elvont gondolatok vagy történetek, hanem ezek igenis, a húsunkba maró problémák ma is. Egyrészt valóban van egy ilyen evangelizációs hatása is talán. Ha mondjuk Szent Józsefről mesélek a színpadon, akkor látják, hogy ő nem egy homályos, múltba veszett bibliai alak, hanem egy hús-vér családapa, akinek valószínűleg ugyanazok a problémái voltak, mint bármelyikünknek a gyerekeinkkel vagy a feleségünkkel. Másrészt viszont akik túl komolyan kezelik ezeket a dolgokat, azokat akaratlanul meg is bántom. Mint amikor tavaly a szilveszteri nyitómban is volt egy komplett Szent Család blokkom. A vélemények egyik fele az volt, mint amit te is említettél, hogy a keresztény konzervatív humorista, a másik fele pedig azt mondta, hogy ez egyház- és vallásgyalázás.

Egy korábbi interjúdban említetted, hogy humoristaként „nem bántani akarunk, hanem nevettetni”. Ennek ellenére volt már olyan poénod, amit utólag megbántál?

Igen, voltak ilyen elhamarkodott esetek. Az a baj, hogy az ember a pillanatnyi hevületben választ meg egy szót helytelenül és ha éppen az egy tv-felvételen történik, akkor annak örökre nyoma marad. A nézőkben és benned is. Mindig bocsánatot kell kérned még tíz év múlva is, ha jön egy levél. Nem tudod soha helyre tenni, mert ha egyszer helyre teszed, azt pár év múlva már elfelejtik és kezdheted elölről. Úgyhogy nagyon-nagyon meg kell gondolni a poénokat. De ilyen mindenkinek az életében van, és az ember tanul általában a hibáiból. Viszont olyan is előfordult már, hogy olyan dolgon sértődnek meg, amit én teljes lelkiismerettel vállalok, de az ilyennel nem tudok mit csinálni. Most már szerencsére eljutottam az önkontrollnak arra a szintjére, hogy csak olyat mondok tv-ben vagy rádióban, amit száz százalékig védhetőnek tartok.

Mennyire nehéz edzeni magát az embernek arra, hogy úgy álljon ki a véleménye mellett, hogy felvállalja azt akár a munkakelyén vagy az iskolában bármilyen körülmény között?

Iszonyúan nehéz, mert akik humoristának adják a fejüket, azoknál mind megfigyelhető valamilyen olthatatlan szeretethiány. Ami azért van, mert vagy túl szerették őket gyerekkorukban, amit utána nem kapnak meg a világtól, vagy már akkor sem kapták meg azt a figyelmet. Itt vannak tehát azok az emberek szeretetéért és figyelméért küzdő emberek, akik azt szeretnék, ha mindenki kedvelné őket. Éppen ezért próbálnak mindenkinek tetsző poénokat mondani. Ez viszont kevés, mert hol van ebből az én hangom? Idő kell ahhoz, hogy belemerd vinni magadat jobban, még akkor is, ha az nézővesztéssel jár. Nem ahhoz kell merészség, hogy humorista legyél, hanem ahhoz, hogy olyan humorista legyél, aki amellett, hogy sokakat szórakoztat, mégis meri saját magát, saját gondolatait felvállalni.

A stand-up comedyből a stand-up nem arról szól, hogy állva csináljuk, hanem arról, hogy bátran kiállunk valami mellett vagy valami ellen.

Azért nem vezetett egyenes út a színpadra. Doktori végzettséged van, de volt egy időszak, amikor papnak készültél…

Valóban így volt. A ciszterciekhez jártam gimnáziumba és ott voltak olyan több nyelven beszélő, több diplomás fiatal szerzetesek, akik hatalmas tudással és lángoló, átragadó hittel rendelkeztek. E mellett pedig nagyon jófejek és lazák voltak. Ez egy olyan példa volt nekem, hogy ha ezt lehet így is csinálni, akkor ezt én is el tudom képzelni magamnak. Utána viszont kicsit jobban bele láttam az egyház mechanizmusaiba, ami sajnos lángoló kamaszként kiábrándított. Erre ma felnőttként azt mondanám, hogy minden nagy szervezetnek megvannak a hátrányai is. Másrészt jött a női nem, ami végleg eldöntötte a jövőmet és úgy gondoltam, hogy a családapai hivatás is van olyan nehéz, mint a szerzetesi. Azt megint csak Barsi Balázs mondta a tegnapi interjúban, hogy csak az lehet jó szerzetes, aki jó családapa is lenne, mert mindenképpen atyának kell lenned.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium egyébként a 777 olvasóinak is ismert hely, mert ott szoktuk tartani az OFFLINE alkalmainkat. Ezek szerint a tablófotódat is megtalálhatják ott a fiatalok?

Mindenképpen! Talán már felvittek minket a negyedik emeletre, de 1992-1996-ig jártunk oda. Az volt a legelső ciszterci osztály, még József Attila Gimnáziumos a tablónk. Ott virítok rajta én is rengeteg hajjal és József Attilás távolba meredő tekintettel. Továbbá a színjátszóköri tablók talán még mindig kint vannak a díszterem előtt. Ott több előadás tablóján is megtalálható vagyok, például a Carlo Goldoni: A kávéház c. darabén, amin Süveges Gergő is látható.

Olvasóink viszont nem csak ott találkozhatnak veled, hanem szombaton a ForrásPonton is. Miért fogadtad el a meghívást?

Azért, mert Fábry Kornél atya olyan vehemenciával, olyan tűzzel beszélt az eseményről, hogy azt mondtam, miért ne. Egyébként azóta már többször is megbántam, mert a hitemről ugyanúgy nem szeretek beszélni, ahogy a nászéjszakámról sem. Úgy érzem, hogy ez csak rám tartozik, meg valaki másra. Ez számomra annyira bensőséges, hogy nehéz szavakban megfogalmazni egy stadionban.

Akkor még nem dőlt el, hogy mivel készülsz a fiataloknak?

De már összeállt a terv. Lesz benne vicc, móka, kacagás is. Ugye a vicc az arravaló, hogy valamit úgy mondjunk ki, hogy igazából ne kelljen kimondani. Tehát ez egy nagyon kényelmes stíluseszköz arra, hogy például a hitről is tudjak beszélni, amiről azért nagyon kényelmetlen annak, aki ehhez nem szokott hozzá. Nekem ez lesz az első ilyen alkalom. Úgyhogy óhatatlanul el fogom viccelni. De azért a viccek erdejében néha ki fogunk tévedni az őszinteség tisztására is.

Ha röviden meg kellene fogalmaznod, hogy miért jöjjenek a fiatalok a ForrásPontra, akkor mit mondanál?

Azért jöjjenek, mert ez olyan lesz, mint a nyílt nap a kecskeméti repülőtéren, hogy be lehet ülni a vadászgépbe. Bár nyilván a vadászpilóták élete nem arról szól, hogy közben a nagyszínpadon szól a zene, de mégis egy nagyon komoly ízelítőt lehet kapni az egészből és biztos hatalmas élmény lesz mindenkinek.

Hortobágyi Tibor

Fotók: Hegedüs Márton

Még nem érkezett hozzászólás