A Papp válaszol – Megcsalás, meditálás, férfi-női szerepek

Három kérdéssel folytatódik a 777 népszerű cikksorozata, “A Papp válaszol”! Többek között a hűségről és a meditációról kérdeztétek Papp Miklós görögkatolikus atyát és családapát!

Lajos és Janka (Budapest)

Rövid, de nehéznek tűnő kérdéssel fordulunk Önhöz: egy házasságban hogyan lehet helyreállítani a bizalmat, ha az egyik fél hűtlensége miatt az megsebződött? Hogyan lehet a hűtlen felet jól visszafogadni a házasságba?

A házasságtörés egy hosszú lejtő vége, ahol sok-sok ok közrejátszhatott a kapcsolat elgyengítésében. Alapvetően tudni kell, hogy

hirdetés

a házasságtörés párkapcsolati gond, azaz mindkettő hibás és mindkettejüknek dolgozni kell.

Nem segít a démonizálás, ha az ártatlan fél megsértődve angyallá kiáltja ki magát, míg a megcsalót ördögnek tartja. Az angyal és az ördög nem tud és nem akar együtt élni. Szóval az ártatlan félnek is látnia kell a saját hibáit, mivel is járult hozzá a kapcsolat meggyöngüléséhez, s a megcsalót sem szabad azonosítani csak ezzel a tettével: van benne is számtalan jó. A szív mélyén kell megtörténnie annak a belátásnak, hogy erről mindketten tehetünk (még ha nem is azonos arányban), s ebből kettőnknek kell kijönnünk.

A szív mélyén kell megtörténnie azon elhatározásnak is, hogy mi összetartozunk, akarjuk a közös jövőt.

Ezek után kezdődhet a „külső munka”. A legelső egy jó gyónás, ki kell sírni magunkból a bánatunkat, a fájdalmunkat, valamint Krisztusba kell kapaszkodnunk, aki mélyponton értünk jön. Nézzétek Krisztus pokolra szállásának ikonját, ahogy ellenállhatatlan erővel leszáll életünk, erkölcsünk, házasságunk poklaiba, s magával ragad minket fölfelé! Aztán fontos az azonnali megszakítása a bűnös kapcsolatnak: a bizalom visszaszerzéséhez még a látszatra is kényesen ügyelni kell. Érdemes emlékezni a közös múlt kincseire, megerősítő cölöpjeire: a kezdeti döntés, a házasságkötés őszinte „igenje” nem egy múltbeli poros esemény, hanem pulzálóan hat egész házasságunkban, az egykori igen egy „élő” igen. A múlt minden jó emléke cölöp, amire vissza lehet lépni, az emlékeket fel lehet idézni, hogy visszajöjjön, ami igaz a kapcsolatunkban.

Nagyon szeretném a lelketekre kötni, hogy

a megcsalás nem azt jelenti, hogy az egész házasság rossz, hanem az utóbbi szakasz.

Nem az egészet kell kidobni, hanem az utóbbi évek életstílusát. Így a jó kezdetet, a múlt jó emlékeit érdemes felidézni: elutazni a kedves helyeinkre, elővenni régi bevált szokásokat, kitenni jó fényképeket. Ha egy kicsit erősebbek lettünk, akkor érdemes szembenézni a „bikával”, az elmúlt évek rossz életstílusával: mit csináltunk rosszul? Miért pont most fért közénk egy harmadik? Kinek milyen igényei, ki nem mondott elvárásai, csalódásai vannak? Jó lehet közös tevékenységet elkezdeni: a közös hobby, művészet, szabadidő mindig kedves ragasztó a házastársak között. A napi gyöngédség elengedhetetlen: a szexuális kapcsolat teljessége sokszor nem megy varázsszóra, de a napi gyöngédség légkörét meg lehet teremteni. Jó naponta megölelni és megcsókolni egymást, összebújva filmet nézni. A szexualitás mindig ajándék, nem lehet erőltetni, s nem lehet vele zsarolni. Biztosan gátolja a gyógyulást, ha nyomozni akarok, ha minden részletet tudni akarok, ha állandóan gyanakszom, vádolom a másikat, vagy kesergek önmagam bűnösségén ill. mártírságán.

A megcsalás nem a házasság vége, hanem egy rossz lejtős szakasz vége – de ki lehet jönni. Több a házasságunk. Mégis nagyon fájdalmas és nagyon szégyenletes tud lenni. Minden emberi és terapeutikus tanács mellett a mi Istenünk irgalmába, újjáteremtő erejébe tudunk kapaszkodni. Krisztusból hihetetlen erő áradt, aki bénákat talpra állított, gonosztól megszállt embereket megtisztított, házasságtörőket új pályára állított. Nem kell a közhelyes megállapításokba ragadnunk („ez megbocsáthatatlan”), Krisztus erejével újra felragyoghat köztetek az agapé. Bízhattok benne, hogy a Krisztustól korábban kapott kegyelmek nem párolognak csak úgy el, a mélységben hatnak és gyógyítanak.

Legyetek türelmesek egymáshoz, s mint bűnös ember a másik bűnöst irgalmasan szeressétek egymást, van húsvét, van feltámadás!

Ria (Budapest)

Régóta imádkozom meditálva, minden reggel, kb. egy órát. Egy idő óta nagyon mély örömet jelent. Én ezt nem keresem, csak van. A nagy imádkozók mind azt mondták, a teljes önátadás teljes kiüresedést jelent, nem érzelmeket. Zavarban vagyok. Isten ad nekem valamit, ami “valami”, de én mégis úgy élem meg, hogy Ő maga. Ám a keresztény hagyomány ennek ellentmondani látszik. Vagy mégsem? Soha, semmitől nem éltem még át ilyen elemi, mélységes örömöt…

Csodanagy dolog, ha ilyen rendszeres és mély imaéleted van! Igen dicséretes, ha minden reggel leszúrt cövek a reggeli imád, s nyilván napközben is vannak imádságaid. Nem elég csak akkor imádkozni, amikor olyan kedvünk van – mint ahogy elégtelen, ha csak akkor vagyok kedves a szerelmemmel, vagy akkor dolgozom odaadással, ha kedvem van. A „kedv-emberekkel” nagyon nehéz együtt élni és együtt dolgozni, nekik maguknak is nehéz így egy életpályát felépíteniük. A Katekizmus gyönyörűen mondja: akarni kell leszúrt időpontokban imádkozni, hogy aztán minden időben („szüntelen imádság”) sikerüljön. Meg is jutalmaz ezért a rendszeres odaadásért a nagy Isten: csodaszép élményekről írsz.

Azt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a keresztény hagyományban nincs ellentmondás: kezdettől hisszük, hogy Isten személyes, s az

imádság lényege a személyes találkozás.

Az ima célja nem a pihenés, a gondolkodás, a meditálás, a kellemes érzések keresése, hanem személyes találkozás – aminek nagyon-nagyon sokféle hangulata lehet. Isten gazdag – a találkozás is az! Krisztus egész életműve arról szól, hogy Isten nem valamit ad (nem pusztán erőt, világosságot, békességet), hanem önmagát. Sokszor tárgyiasítva használjuk a „kegyelem” szót is, mintha a kegyelemmel Istenünk valamit adna. Ő nem valamit ad, hanem Önmagát, a kegyelem a megtapasztalt személyes Isten. Nyilván Istenről millió kifejezést mondhatunk: öröm, béke, bölcsesség, erő, világosság, dinamika – mégis a legfontosabb a jelenléte. Ő maga is úgy mutatkozik be a csipkebokorban: „Aki van”, s ezt elmélyíti Krisztus a sok-sok „Én vagyok…” kijelentésével és az Eucharisztia ajándékával Szóval a csúcstapasztalat Istenről nem egy-egy jó tulajdonsága megtapasztalása, hanem a jelenlétébe helyezkedés. Arra nincsenek szavak: pulzáló jelenléte van, mázsás biztossága, átölelő szeretete, tisztító könnyekre indító jósága. Nem fér szavakba. Ez a szemlélődés.

Persze okosan arra kell figyelnünk, hogy ez az imaélmény ne maradjon meddő. Krisztusnak fontos a történelem alakítása, ezért vállalta az istállót, a tanítói utakat és a keresztet.

Nem köldöknéző meddőségre, történelemfelejtő távol-keleti vallásosságra, vagy keresztény ihletettségű üres rajongásra hív.

A szeretet mindig meg akar testesülni, teremteni és megváltani akar, s azt kell megtalálnunk okosan, hogy a magunk történelmi helyzetében az ajándékba kapott Jelenlét szeretetét hogyan tudjuk tolmácsolni.

Anna (Budapest)

Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy fiatal huszonévesként hogyan készülhetünk a párommal, hogy majd a házasságunkban helyesen töltsük be a férfi/női szerepeket, amelyeket Isten rendelt? Mindketten elvált szülők gyermekei vagyunk, és erősen érezzük ennek nyomait a jellemünkben. Én temperamentus vagyok, a párom pedig visszahúzódóbb. Hogyan segíthetném őt, hogy vezető tudjon lenni a kapcsolatunkban, és konfliktusok helyett Krisztusi tisztelettel beszéljük meg a dolgokat?

A szeretetnek teremtő és gyógyító ereje van – bármilyen terhes örökséggel érkezünk a szerelembe, lehetséges a haladás, a gazdagodás. Ha a pszichológiát túl empirikusan művelnénk, akkor szinte bilincsbe verne a múlt: túl erősen hangoztatnánk a múlt hatásait, béklyóit. Alapszabály, hogy ami megtörtént (mondjuk a szülők jó vagy rossz mintája), nem lehet meg nem történtté tenni: azaz a múltat érdemes feldolgozni, szüleink áldott kincseit átvenni, a sebeinkkel pedig szembenézni. Amit nem dolgozunk fel, az lesből fog megtámadni, azokat a hibákat majdnem automatikusan megismételjük. A bibliai mondat („az ember elhagyja a szerelméért apját és anyját”) nem csak szüleink személyére vonatkozik, hanem a rossz mintáikra is: azokat is otthon kell hagynunk (de a jót vinni). A másik alapszabály, hogy az ember szabad a jövőre:

jobban számít, hogy hová akarunk menni, mint az, hogy honnan jövünk.

A túl múltba forduló és a múltat túlhangsúlyozó analitikus pszichológia mellett ezért alakult ki a jövő fontosságát hangsúlyozó pozitív pszichológia és a logoterápia. Szóval legyen csak cél a szép házasság, a család, a szentségi élet: a jó jövő! Nagyon mélyen hiszem, hogy jobban Isten kezében vagyunk, mint az emberekében (szüleink, főnökünk, papunk), mindenki szabad lehet mások hatásaitól. Ez persze felelősséget is jelent: nem lehet egy életen át a szüleinkre, elrontott gyerekkorunkra, a rossz papra mutogatnunk…

A férfi-női szerep roppant izgalmas változásokon megy át, melynek részletezése meghaladná ezt az oldalt. A jó férfi szerep a gondoskodó férfi, aki mellett biztonságban vagyunk, tud döntéseket hozni és azokért küzdeni, fizikailag és szellemileg is vannak erőforrásai (hite, világnézete), lehet vele együttműködni. Kifejezetten ilyen Szent József és Szent Miklós: gondoskodó férfiak. Ezen túl lehet egy férfi csöndesebb vagy harsányabb, szívdöglesztő vagy könyvtári alkat, humorbonbonokat árasztó vagy szolid békesség:

mindez csak második.

A női szerepre a legjobb minták pl. az Istenszülő Szűz Mária, Szent Erzsébet. Tudnak anyák is lenni, de van közéleti szerepük is, tudnak termékenyek is lenni, de csöndesen visszahúzódók is, van imádságos életük és családi-társadalmi hivatásuk is. S ezen túl itt is második, hogy a nő milyen temperamentummal, külsővel, kommunikációs készséggel rendelkezik. A férfi és női hivatás lényegét nézzétek, ne engedjétek, hogy másodrangú (tanulható, javítható, gyógyítható vagy eltűrhető) dolgok közétek álljanak.

Szeretem látni a jegyespároknál a jó férfi és női szerepeket, akkor adom össze őket nyugodt szívvel. De volt egyszer egy párom, akiknél elég sok minden fordítva működött: a férfi volt csöndes, békés, főzött és szerette a háztartás rendjét, míg a nőbe elég sok hurrikán lett bezárva. Félve adtam őket össze (máig házasok 20 éve), de megértettem: bár sok minden kicsit fordítva működik, de együtt jók, együtt erősek. Én azt tartom fontosnak, hogy szeressétek egymást, legyen szilárd értékrendszeretek és hitetek, erős erkölcsötök, tudjatok kommunikálni és fejlődni.

A házasságotok ne legyen olyan, mint bárki másé (vagy az enyém), legyen a tietek, egyedi, saját – de legyen erős, legyen termése.

Gyümölcséről a fát: ha jók vagytok együtt, ha vannak jó gyümölcseitek egymás mellett, akkor az bíztató lehet egy jó jövőre, sőt, az üdvösségre nézve

Ha Te is szívesen kérdeznél Papp Miklóstól, akkor nincs más tennivalód, mint az alábbi űrlapot kitölteni:

hirdetés