A Papp válaszol!

A Papp válaszol – Családtervezés, állatok szeretete, vágy a régi életre

Folytatódik a “Papp válaszol” rovatunk, minden korábbinál több kérdés érkezett az elmúlt napokban Papp Miklóshoz, aki három újabb olvasói üzenetre ad választ! A cikk alján Te is felteheted kérdésedet!

Mária (Budapest)

Hét éve élek szentségi házasságban, most született negyedik gyermekünk. Az Egyház arra tanít, hogy csak a naptármódszer és az (időszakos) önmegtartóztatás az elfogadható születésszabályozó módszer. Ugyanakkor felelősségre is int a gyermekek számának terén. Nekem nagyon rendszertelen a ciklusom, így ez számunkra nem megfelelő módszer. Van más út számunkra az önmegtartóztatáson kívül?

A családtervezés etikai kereteire sokan kérdeznek, örvendetes, ha ezen a téren is keresztény lelkiismerettel akarunk döntéseket hozni.

Először Isten az élet és halál Ura, mindenki személyét (lelkét) közvetlenül teremti, mindenkinek hivatás az élete. A családtervezésről ezért nem akarunk istentelenül gondolkodni, hanem a szülők Isten szeretetének munkatársaivá válnak az élet továbbadásában. Így minden új gyermek Isten személyes ajándéka, másrészt a szülők számára csodálatos megtiszteltetés részt venni a teremtésben.

A családtervezés az imádságban, a templomban kezdődik!

Ha Isten felelős munkatársai vagyunk (nem bábjai), akkor van szabad döntésünk arra vonatkozóan, hogy mikor és mennyi gyermeket szeretnénk.

Nem az a „hű de nagy keresztény”, aki meggondolatlanul szül, hanem aki Istennel szövetségben dönt.

A II. Vatikáni Zsinat ad szempontokat a gyerekszám tervezéséhez: a szülők gondolják meg, mi válik a születendő és a már meglévő gyerekek javára; mérlegeljék a saját lelki, testi, anyagi lehetőségeiket, mennyi gyermeket tudnak felelősen, emberhez méltóan felnevelni; legyenek tekintettel a korviszonyokra, a hazájuk, egyházuk szempontjaira. Az Egyház ugyanezt tanítja Magyarországon és Indiában, Afrikában és Svájcban is. Nincs két morál, mindenütt ugyanazt hirdetjük: felelősen döntsenek a gyerekszámról. Hazánkban több gyermekre buzdítunk, az a jó a családnak, a testvéreknek, az országnak és az Egyháznak is.

A gyerekszám mellett fontos döntenünk a családtervezés módjáról is. Az Egyház hivatalos tanításai (Humanae vitae) kifejezetten a természetes családtervezést ajánlják, hiszen a szexuális aktusban egybe lett teremtve a házastársi szerelem kifejezése és az életadás – és azt önkényesen nem lehet szétszakítani. Az Egyház ezt kötelezően, de nem tévedhetetlen igénnyel tanítja. A természetes módszer tanulható, fejleszthető, kifejezetten jó lehet a pároknak, ha egymásra hangolódnak, s ügyelnek a természetes folyamatokra. Azonban lehetnek olyan esetek, ahol a természetes módszer nem elégséges, sőt, kifejezetten életveszélyessé válhat a helyzet. Több püspöki kar és nagy teológusok szerint is nem súlyos bűn más (nem abortív) eszközökhöz folyamodni. A lelkiismeretnek amikor több kötelesség ütközésénél döntenie kell, akkor a nagyobb jót kell választania: ha válságba kerülhet a házasság, ha veszélybe kerülhet a kismama élete, akkor a házasság egysége, hűsége, az élet fontosabb értékek. A keleti egyházak kifejezetten hangsúlyozzák a házaspár lelkiismeretének átháríthatatlanságát: a maga egyedi élethelyzetében a házaspár érett, felnőtt lelkiismeretére lehet bízni, hogy milyen módszerrel élnek. Az abortív módszerek (művi abortusz, hormonális tabletta, spirál) nem a családtervezés eszközei, hanem az élet megszakítása, ezért erről nem dönthetünk. Ha már elindult egy kis élet, akkor utólagosan nem ölhetjük meg.

Én kifejezetten javaslom, hogy a családtervezés lelkiismeretes módját érdemes átbeszélni egy hozzáértő lelki vezetővel, teológussal. A szentatyák (Benedek és Ferenc pápa) is azt javasolják, hogy ezeket a kérdéseket differenciáltan kezeljük, van, amit a gyóntatószékben kell megbeszélni.


Zsófia (Pápa)

Már gyerekként megadta Isten az állatok, természet szeretetét ami a mai napig, felnőtt fejjel sem változott, (természetesen előbbre való az ember!) valamint igen élénk képzelettel rendelkezem, könnyen találok ki történeteket, ha egy ember elsétál előttem magamban kanyarítok neki egy kitalált életet, vagy hasonlóak. Szeretek házi állatot tartani, de mint jeleztem az ember akkor is előbbre való! Természetes, egészséges mederben próbálom tartani ezt az állat szeretet. Sokszor belegondolok, hogy a Jóisten amolyan segítő társaknak szánt egyes állatokat, gondolok itt a terápiás, vakvezető,rohamokat előre jelző,  vagy akár a mentő kutyákra, lovakra akik sérült gyerekeken, felnőtteken segítenek már a puszta jelenlétükkel is lelkileg, és más hasonlóan hasznosított állatra. Ebből kifolyólag fontos számomra a természet, a teremtett világ védelme is, úgy érzem vigyázni kell rá. De újból jelzem, az ember akkor is előbbre való. Nagyon hálás szívvel köszönöm, ha válaszol, hiszen erre a kérdésre régóta keresem a választ.

Az a jó keresztény, aki szereti ezt a világot – s nem az, aki lenézi, pornak és hamunak tartja. Én mélyen hiszem, hogy Isten azért teremtett mindent, hogy megmentse, beteljesítse a teremtést, s nem azért, hogy elpusztítsa. Biztos vagyok benne, hogy elképzelhetetlen módon az utolsó gilisztát és verebet is meg akarja menteni. Isten nagy szívének szeretetéből te sokat kaptál a teremtmények felé: ez jó!! Rád nagyon fog vonatkozni: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” – a madaraknak és a fáknak is, hogy beteljesedésre vannak meghívva.

Az emberiség korábbi gondolkodása túl antropocentrikus volt, túlzottan azt vallottuk, hogy az emberért van minden teremtmény, a teremtés koronájának szabad az állatokat leölni és a növényeket használni. Ennek végletes hangsúlyozása vezetett az élővilág gátlástalan kizsákmányolásához. A másik véglet a kozmocentrikus szemlélet: eszerint minden élőlény egyenlő, azonos méltósága van az embernek és a bálnának, minden élőlényt önmagáért védeni kell. Ez örvendetesen védi az élőlényeket, de elmossa az állat és ember közti különbséget. A kereszténység a teocentrikus szemléletet vallja: azaz minden élőlénynek van önálló, ragyogó értéke Isten előtt (nem csak az ember miatt), ugyanakkor valljuk az ember lényegileg magasabb rendű mivoltát (az ember személy). Ezért egy mérsékelt antropocentrikus álláspont a mienk: szabad a növényeket használni, az állatokat leölni az ember érdekében, de nem szabad méltatlanul bánni az élővilággal, kínozni az állatokat.

Öröm, ahogy többször is vallod az ember elsőbbségét: valóban az embernek magasabb szintű méltósága van, valóban fontosabb az embertársi kapcsolat, az élővilág sohasem tud úgy boldogítani, mint a szerelem, a barátság, a család. Téged már nem kell félteni, hogy nálad az élővilág pótlékká, meneküléssé, alibivé válik. Ha megvan ez az egészséges hozzáállásod, akkor nagy szívvel vesd bele magad az élővilág szeretetébe, védelmébe, kutatásba, gyógyításába: akár fő hivatásként, akár majd hobbiként. Az élet iránti érzékenység rendkívül fontos a virtuális, haszonelvű, profitorientált világban. A növények és állatok is testvéreink valamiképpen a teremtésben, így amikor mondod „Mi Atyánk”, kicsit az ő nevükben is mondod.


Noémi (Budapest)

A férjem sokat tipródik lelkileg,de nem nyílik meg,nem mondja el,mi bántja pontosan,még magának se tudja megfogalmazni talán. Hisz Istenben,de őrlődik a “régi élete” és az új között, nem tudja értékelni a sok ajándékot,amit az Úrtól kapott! (Gondolok itt 1 éves kislányunkra és a pocaklakóra is pl) Sokszor vágyik még a laza, szabad éveire,ami a buli és a lazító alkohol társaságában telt. Hogyan tudnám segíteni őt?

Az életünkben szakaszok vannak: az egyiket kinőjük, a másikba belenövünk. Az elhagyás és növekedés nem mindig könnyű folyamat, olykor krízis jelentkezik, ami teljesen természetes. Krízisben mindig több csatornából próbálunk tájékozódást nyerni. A legrosszabb a bezárkózás vagy a kapkodás. Milyen csatornák lehetnek?

Természetesen az első mindig Isten. A pszichológia szereti javasolni az „átkeretezést”, azaz krízisben nézzük tágabb összefüggésekben a helyzetünket. A legeslegtágabb átkeretezés az imádság, amikor a végtelen Tökéletességgel szemközt veszem szemügyre életem folyását. Ezért krízisben különösen fontos a csönd, az imádság, a szentségek, a pappal való beszélgetés.

Aztán a személyes beszélgetések: önmagunkban hiába fürösztjük, nem tudjuk megmosni arcunkat (József A.). A beszélgetőtársak közül az első a házastárs: nektek kell beszélni az életetekről. Ha ő nehezebben fogalmazza meg a gondolatait, akkor érdemes olvasni egy kicsit a „segítő beszélgetésről”, s annak a technikájával előbányászni-összerakni a gondolatokat. Ennek lényege, hogy nem ítélkezünk, nem döntünk helyette, nem általánosítunk. Egy házasságban mindenhez nem kell érteni, de az empatikus meghallgatáshoz, a segítő beszélgetéshez igen – s ez hála Istennek tanulható! Ne te aggasd rá, hogy mindez micsoda érték, hanem neki kell belátni és kimondani – ha kell, segítséggel.

Aztán fontosak a szövetségek: kikre hallgat ő? Kik a jó barátai, akikhez én is szívesen elküldöm, mert velük csak jó dolgokra juthat? Minden férfinak fontos a csapat, az igazán jó barátok, s az okos feleségnek fontos, hogy a férje jó csapathoz tartozzon. Ebben a körben nem kell félni, ha a „szelepet” olykor kiengedik, ha erkölcsös keretekben „buliznak”.Fontos szövetségesek lehetnek a hasonló házaspárbarátok, akik mintát mutathatnak, a saját küzdelmeikről beszélhetnek.

Vannak-e kísértő személyek, ideológiák, melyek mérgezik a helyzetet, s nem lehet szó nélkül hagyni? Ha erősek vagyunk, könnyen leperegnek rólunk a kísértések, de kétségek közt gyöngébbek vagyunk.

Fontosnak tartom a jó élményeket. Az élményekben öröm van, s ha a páromnak is van igaz élménye itthon, a családjában, akkor nem vágyik máshová. Olykor látjuk, hogy komoly bűnt nem gonoszságból követnek el sokszor az emberek, hanem mert unalmas, örömtelen lett az életük.

Persze egy ilyen krízis legmélyén teológiai probléma feszül: ha egyetlen irányba eldönti az ember az életét, akkor minden mást elveszít? Én azt látom, az életvezetésünkben van egy makacs hit: ha a kezünket az eke szarvára tesszük, s egyetlen irányba haladunk, hátra sem nézve, akkor ezen az egyetlen úton képes a nagy Isten mindent megadni nekünk. Mindent.

Nem attól leszünk boldogok, ha mindent egyszerre akarunk megélni, hanem ha egyetlen úton töményen élünk

. Ebben van kétségtelenül a hit. Különben marad a sláger dilemmája: „miért nincs két életem?” A kérdés gyökere a szabadságra vonatkozik: a szabadság arra való-e, hogy mindent megéljünk, mindenbe belekapjunk, le ne maradjunk semmiről, így soha ne köteleződjünk el egyetlen irányba (liberalizmus)?

A kereszténység szerint a szabadság arra való, hogy valami végérvényeset alkossunk, ami örökké megmarad: az énünk, a házasságunk, a szeretetünk, a hivatásunk. S az örök gyümölcsökért merni kell lehetőségeket, fiatalságot, korábbi életszakszokat veszni hagyni. Minden veszteség gyászmunka, de az tud és mer elhagyni dolgokat, akik az örökkévalóságnak élnek. A fő cél nem a savanyú lemondás, hanem a nagyobb jóért, a megtalált igazgyöngyért való boldog elszántság.

Kérdezz te is Papp Miklóstól:

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

3 hozzászólás

  • Válasz Szöcsi 2018. 11. 27. 20:16

    PMD
    Kapd össze magad – mert ez eretnekség!
    Nagyon!
    Hidd el, nem a média számít majd AKKOR.
    Te meg eltévedtél.

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 11. 27. 21:33

    Üdv!
    “Először Isten az élet és halál Ura, ” Pap létére nem nem tanulta meg,hogy Istent nem kategorizáljuk.Isten nem ez és az.Istent csak önmagával lehetne jellemezni (persze ezt meg ne értik,így muszáj kitalálnunk szép szavakat.Le kellene szoknunk róla,mert addig míg mi festjük sosem látjuk az igazi színét).
    “Ha Isten felelős munkatársai vagyunk.” Soha de soha nem lehetünk a munkatársai.Értem én,hogy kell egy ilyen földi gondolat de a közöttünk lévő hierarchiát nem lehet ezzel a logikával alátámasztani.Amúgy pont olyan csodálatos gondolat kettőnkről mint amennyire helytelen.Mondjátok meg,mért akartok Istenre úgy tekinteni,mint a legjobb,leghatalmasabb leg-leg-re?Szegény emberek,annyira hiányzik nekik Isten,hogy folyamatosan gyúrják,alakítják azt kedvükre.Tényleg ennyire nem látszik?
    Fontos!!! Felejtsétek el a szép szavakat a csodálatos magyarázatokat.ezek mind félre vezetnek.Mert arra figyeltek,hogy mily’ csodálatosan okosat mondott és nem arra amire kellene.Istennel kapcsolatban úgy használjátok a szavakat,mint egy reflektort.De a szavak elvakítanak.
    (még egy rövid talán) “Természetesen az első mindig Isten. ” Jó vicc.Ezt nem érted,de nagyon.Isten azért nem első,mert ő az utolsó is.A lényeg pedig közte van. (nem baj ha nem érted,ezt csak a magam szórakoztatására írtam.Ehhez még sokat kell tanulnotok,haha)

  • Válasz Gazella 2018. 12. 02. 21:55

    Katolikusként szeretnék tiltakozni az ellen a tévtanítás ellen, hogy a fogamzásgátlás bizonyos esetekben megengedhető. Hogy miért nem az, itt elolvasható: http://prochristo.blogspot.com/2016/09/fogamzasgatlas-halalos-bun.html