2018. 03. 13.

„Istennek nem kell a kamu” – interjú Ember Illéssel, a Felház egyik vezetőjével

A Felház egy hely, egy alkalom, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal úgy, ahogy ő van és ahogy te vagy – áll a csütörtök estékre szóló meghívókban. Néhány évvel ezelőtt három egyetemista srác – Ember Illés, Orbán Gáspár és Prekopa Donát – közös küldetést kapott Istentől, ők pedig megvalósították. Egy pincében kezdték, mára csarnokokat töltenek meg a résztvevők, akik Isten szeretetével akarnak találkozni. A három vezető közül Illéssel beszélgettünk, aki szerint a Felház már rég nemcsak egy esemény, hanem kultúraépítés, aminek hozadéka többek közt, hogy nem ciki odamenni valakihez az utcán imádkozni vagy a közösségi médiában hirdetni Jézus Krisztust.

Mi a Felház?

Tér és idő Isten keresésére és a Vele való találkozásra. Ha megfogan a vágy valakinek a szívében, hogy megtudja Istenről az igazat, vagy többet tudjon meg róla, akkor egy-egy Felház igazán jó terep erre. Annak, aki pedig jól ismeri az Atya Istent lehetőség arra, hogy vele legyen. Egy ima alkalom.

Mik a legfőbb céljaitok?

hirdetés

A Felház talán legfontosabb célja, hogy minél többen megismerjék Jézus Krisztust, és átéljék, ahogy Ő radikálisan megérint a szeretetével. A Felháznak abban is kiemelt szerepe van, hogy kultúrát építsen a fiatalok körében, ezért például élő adásokkal jelentkezünk és hashtag kampányt is indítottunk Facebookon (#menjetek #ittvagyok #küldjenegem). Azért, hogy végre ne legyen ciki egy eszméletlen jó bizonyságot megosztani Facebookon az élő Istenről. Ne legyen fura odamenni valakihez az utcán és imádkozni érte vagy elmondani neki az evangéliumot. Jöjjünk végre rá: Jézust követni a legmenőbb dolog! Nem azért mert csilivili, hanem mert húsbavágóan igaz. Ha bízunk Istenben és van bátorságunk kilépni oda, ahova hív, akkor hiszem, hogy nemzetformáló erővel bír Magyarországon a kereszténység.

A Felház először csak egy esemény elnevezése volt, mára brand lett belőle. Például minden alkalmon Felház-bolt működik, ahol felházas feliratú füzeteket, pólókat lehet vásárolni. Ugyanakkor azt is sokszor elmondjátok, hogy nem a Felház, hanem Jézus Krisztus a lényeg, érte rendeztek minden eseményt.

Mi a Felház nevet Istentől kaptuk, hogy használjuk és az emberek – hívők és nem hívők – Vele is kötik össze. Amikor még csak épp megfogalmazódott hármunkban, hogy beleállunk ebbe a hívásba és közösen imádkoztunk, akkor Donátban jött fel ez a név. Ajándékba kaptuk, de az már a mi dolgunk, hogy jól sáfárkodjunk vele. Arra is figyelünk, hogy a Felház elnevezést szabadon használhassák akár más kezdeményezésekhez, hiszen hívó szóvá vált, amire nem szeretnénk ráülni. A boltban eladott termékekből egyébként senkinek nem jár haszon, minden ebből és az adományokból befolyó összeget a Felház költségvetésébe forgatunk vissza.

Gyakran hangsúlyozzátok azt is, hogy a Felház nem gyülekezet. Mi alapján határozzátok meg, hogy nem az, és miért tartjátok fontosnak kiemelni? Hallani lehetett már arról, hogy a Felházat azzal vádolják, elszívja a fiatalokat az egyházaktól.

Igen, ért minket ilyen vád, mégsem emiatt tudatosítjuk a résztvevőkben, hogy a Felház nem gyülekezet. Erről már a legelején, amikor csak páran gyűltünk össze imádkozni, látást kaptunk, hogy soha nem válhatunk gyülekezetté. Akkor, néhány emberrel, ennek még igazán nem volt jelentősége, később viszont, ahogy növekedtünk, beigazolódott, hogy fontos kritérium. Míg a Felház csak specifikus feladatokat tölt be Isten királyságában, mint például az evangelizáció, a betegekért való ima, misszió, addig a gyülekezetekben az összes igei szolgálat megvan, tehát az előbb említetteken kívül például a lelkigondozás vagy személyes pásztorolás is.

Neked hogyan alakult az elmúlt években az Istenről alkotott képed? Mennyire hatott erre a Felház?

Egyértelműen hatott rá. Én épp a Felház indulását megelőző időszakban bizonytalanodtam el a hitemben és abban az értékrendszerben, amelyre az életem helyeztem. Mielőtt elindult a Felház, elkezdtem magam is újra komolyan venni az Istennel való kapcsolatom, elmertem kezdeni komoly kérdéseket feltenni magamról és a világról Istennek. Tisztában voltam vele, hogy kérdéseket feltenni veszélyes lehet, hiszen, ha nem kapok válaszokat, minden megrendülhet, amiben addig hittem. De kell kérdezni! Magam is kaptam válaszokat, és ezáltal minden átformálódott bennem és körülöttem.

Sok találgatás látott már napvilágot, de mi az igazság: meddig lesz még Felház?

Ez egyedül Istentől függ, nem rajtunk múlik. Azt tudjuk, hogy vége lesz, amint betölti a céljához rendelt idejét, és én meg vagyok győződve róla, hogy ez viszonylag hamar, egy-két éven belül megtörténik.

Miket terveztek addig?

Szeretnénk mozdulni: minél több vidéki városban Felházat tartani, ahogy történt ez Szegeden is. Országszerte és akár a határainkon túlra is szeretnénk elvinni Isten tüzét. Március 15-én lesz a következő Felház a Mom Sportban, ráadásul rendhagyó alkalom lesz, hiszen egy amerikai missziós csapat, a Carry the Love is velünk fog szolgálni és előtte a héten velük együtt hirdetjük az evangéliumot több egyetemen is. Szeretnénk, hogy a magyar szabadságharc napján a szeretet forradalma valósuljon meg.

Szilágyi Anna

Fotó: Katona Flóra

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás