2017. 03. 28.

Egy pap, akiért örökké hálás lesz Kobe Bryant

Tavaly áprilisban Kobe Bryant, minden idők egyik legsikeresebb sportembere, befejezte húsz éves pályafutását, amire egy hatvan pontos mérkőzéssel tette fel a koronát. Felidézni sem könnyű, hogy milyen sikereket ért el karrierje során: ötszörös NBA-bajnok, kétszeres olimpiai bajnok, tizennyolcszoros All-Star válogatott és a harmadik legeredményesebb NBA játékos, aki valaha élt. Azonban kevesen ismerik hitéről és hogy milyen szerepet játszott ez abban, hogy túl tudjon lépni élete legsötétebb időszakán.

Bryant Philadelphiában született és katolikus családban nőtt fel, fiatal korában eltöltött egy kis időt Olaszországban is. Nagyon korán, tizenhét évesen bekerült az NBA-be, majd 2001-ben elvette feleségül Vanessa Laine-t a kaliforniai Dana Point-ban. Két évvel később megszületett az első gyermekük, és úgy tűnt minden a legnagyobb rendben halad a karrierjét és a magánéletét tekintve egyaránt.

Azonban Bryant elkövetett egy hatalmas hibát. 2003-ban nemi erőszakkal vádolták meg, amit a vád szerint egy colorado-i térdműtétje idején követett el egy nő ellen a hotelszobájában. Kobe Bryant elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesítettek, azonban tagadta, hogy nemi erőszakot követett volna el. A bírósági tárgyaláson végül ejtették a vádat, de a nő polgári peres eljárás útján tovább vitte az ügyet, ahol rendezték az ügyet. Mindeközben Bryant nyilvános közleményében kért bocsánatot, amiben elmondta, hogy rendkívüli módon szégyelli magát amiatt, amit tett.

Az ügynek komoly következménye volt, ugyanis számos szponzor megtagadta a további támogatást és a hírneve is megkopott. Felesége 2011-ben válókeresetet nyújtott be ellene. Ekkor Bryant úgy érezte, hogy vissza kell térnie a hitéhez, amiről egy, a GQ-nak adott 2015-ös interjúban így beszélt:

„Az egyetlen dolog, ami átsegített ezen az időszakon, – katolikus vagyok, így nevelkedtem, a gyermekeim is azok – hogy beszélni tudtam egy pappal. Igazából elég vicces volt: rám nézett és azt kérdezte, hogy tényleg elkövettem-e az erőszakot. Erre mondtam, hogy természetesen nem. Ezután, azt kérdezte, hogy van-e egy jó ügyvédem? Én pedig mondtam, hogy aha, igen, egy igazi profi. Erre azt felelte, hogy akkor „engedd el ezt a terhet és lépj tovább. Isten nem ad olyan keresztet, amit nem lennél képes elcipelni. Ez olyan dolog, amit nem vagy képes irányítani, szóval jobb lesz, ha elengeded.” A sportoló szerint ez volt nála az a pont, ahol képes volt felállni és kimászni a gödörből.

Néhány kemény év után Bryant kibékült a feleségével, akivel a mai napig házasok. Együtt alapították meg a Kobe and Vanessa Bryant Family Foundation-t, amivel többek között nélkülözésben élő fiatalkorúakon és hajléktalanokon szeretnének segíteni a fizikai és szociális képességek fejlesztésével a sporton keresztül. Egy ezzel kapcsolatos kérdésre a sportoló olyan választ adott még 2013-ban, ami valószínűleg Ferenc pápát is örömmel töltené el:

A karrierem leáldozóban van. Nem úgy szeretném befejezni, hogyha visszatekintek, csak azt mondhassam, „rengeteg sikert értem el, szinte mindent megnyertem, amit lehetett.” Ennél többet kell kihozni egy ilyen karrierből. A fedél nélküli emberek problémája, a hajléktalanság gyakran háttérbe szorul, mondván, hogy ők tehetnek arról, hogy nincs otthonuk, munkájuk. Az életünk során mind követünk el hibákat, de nem hagyhatunk másokat csak úgy az út szélén, a kezeinket mosdatva, ez egyáltalán nem helyes.

A tárgyalások és megpróbáltatások alatt Bryant rájött, hogy mennyire nem ér semmit a vagyon és a hírnév a hithez és családhoz képest. Amikor mindenki otthagyta őt, a hitében talált segítséget. Lehet, hogy ő napjaink egyik legnagyszerűbb kosárlabdázója, de olykor a legsikeresebbeknek is szüksége lehet a hit alapvető támaszára és egy jó papra, akihez fordulni lehet.

Ford.: Dallos Bence
Forrás: Aleteia

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás