Észrevettétek már, hogy a TCST (természetes családtervezés) mögött milyen marketing áll? Fényes fotókkal kampányolnak mellette, melyeken a párok kéz a kézben táncolnak a virágos réten, boldog vigyorral az arcukon.
“Mennyivel meghittebb lesz a kapcsolatotok! Megváltozik az életetek! Soha nem lesztek annyira szerelmesek, mint amikor a párod ciklusát számítgatod!” – mondták.
Nos, az igazság, hogy a TCST szívás.
És habár az “utálom” talán egy kicsit erős kifejezés, a TCST minden, csak nem örömteli. Egy önmegtartóztatás. A házasságban! Hogy teljesen őszinte legyek, nem éppen virágos mezőkhöz, tánchoz vezetett, hanem inkább megbántódásokhoz, ingerlékenységhez, duzzogáshoz és rengeteg hisztihez. (Ne aggódjatok, meggyóntam.)
De ahogy mondtam, valószínűleg így a legjobb számomra, elmondom miért.
Rejtett szerelem…
Azért van szükségem a TCST-re, mert felfed egy másik szerelmi ügyet, mely vetélkedik azzal, amit a feleségem iránt érzek. Önszeretetnek hívják. Hogy máshogy fejezzem ki magam, azért utálom a TCST-t, mert még mindig rengeteg önzőség és tökéletlenség lakozik a szívemben, és a házasságon belüli önmegtartóztatás a felszínre hozza ezt – minden ocsmányságával együtt.
Először amikor készültem a házasságra, számtalan könyvet és cikket elolvastam, amelyek arról szóltak, hogyan válhat remek férj belőlem. “
Én leszek a valaha volt legjobb férj” – gondoltam önelégülten. “Írásba adva.” Aztán megházasodtam. Semmi ideig nem tartott, amíg a kezdetben egyértelmű házassági tanácsok semmissé váltak.
Hamarosan rájöttem, hogy csak egy önző suttyó vagyok. Türelmetlen, goromba, követelőző és érzéketlen. Tényleg gyorsan helyre kellett tennem magam.
Az igazat megvallva, a feleségemet ezzel együtt idővel egyre könnyebb volt szeretni. Ami azelőtt küzdelmet jelentett, természetessé vált. Időnként tényleg úgy érzem, hogy jó úton járok, fejlődöm – és Isten kegyelméből, talán így is van. Aztán a TCST elődugja az utálatos fejét, megmutatva, hogy még mindig mennyi önszeretet leselkedik rám lelkem sötét zugaiból. És hogy ezt az önzőséget ki kell iktatni.
A házasság egy kereszt
Látjátok, a társadalom egy hazugságot árul nekünk. Azt mondja nekünk, hogy a házasság az önmegvalósításról szól, a “boldogan élünk, míg meg nem halunk”-ról és arról, hogy egymást használva jutunk el saját boldogságunkhoz. Másfél gyerekről szól a több száz négyzetméteres luxusházadban, egy-két sportkocsival a feljárón.
Ó, és a házasságban a legjobb dolog a szex, végeláthatatlan fogamzásgátlással és gyermek-megelőzéssel. Ha a házastársad nem elégíti ki a “szükségleteidet”, nyugodtan lépj csak tovább, keress valakit, aki igen.
De ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. A házasság nem rólad szól. A házasság lényege, hogy elveszíted önmagad, leveted a régi embert. Arról, hogy odaajándékozod magad. Arról, hogy úgy szereted a feleséged, mint ahogy Krisztus szerette menyasszonyát, az Egyházat – egészen a kereszthalálig. Észrevetted, hogy minden szentség a halál képét hordja magában? A keresztelkedésnél a halálba merülünk alá. A papok arccal lefelé fekszenek a földre, amikor belépnek az egyházi rendbe. A gyónásnál egy üres dobozba lépünk be, amit koporsónak is gondolhatnánk. Minden szentségben meg kell halnunk önmagunk számára, hogy megkapjuk a dicsőséget és azt az életet, amire olyan nagy szükségünk van.
Ha elfelejtettük volna: a házasság is egy szentség! És egy boldog, gyümölcsöző házasság mindig a halált is jelenteni fogja önmagunk számára. Lelkünk így működik: minél inkább keressük a magunk boldogságát és beteljesülését, annál nehezebben találjuk meg, de minél inkább meghalunk másokért, annál több örömet lelünk az életben.
Igazából a házasság egy mártíromság – a halál egy valóságos formája. De egy olyan halál, amiből élet születik.
Szóval mi a helyzet a TCST-vel?
Mi a lényeg? A TCST nehéz, és hajlamosak vagyunk utálni, mert gyakran úgy lépünk be a házasságba, hogy közben jogainkra, szükségleteinkre és vágyainkra gondolunk. Máshogy mondva, nagyon gyakran kapni akarunk, ahelyett hogy adnánk, hiszen adni mindig fáj.
Az igazság, hogy hatalmas szükségünk van a TCST-re és arra az önmegtagadásra, amit képvisel. Enélkül még mindig bennem lenne az a rengeteg önzőség, éretlenség és mohóság, mélyen eltemetve az önámítás rétegei alatt. Megjelenne a házasság más területein – gyengébben vagy erősebben, megsebezve a bizalmas kapcsolatot férj és feleség között. Igen, ott lenne, és továbbra is rombolna.
A házasság egy szentség, amivel Isten át akarja alakítani a szívünket. A házasság nem a kettős keresetről, a túlméretezett házról és a méregdrága kocsikról szól. Nem lesz mindig olyan, mint az amerikai álom, gyakrabban hasonlít inkább egy rémálomra. Az Isten terve szerinti házasság nehéz, gyakran fájdalmas, mert a házasság a valódi szeretet iskolája kell hogy legyen, a valódi szeretet pedig mindig a kereszt képét hordozza magában.
Ne értsetek félre, a helyesen megélt keresztény házasság tele van örömmel. Komolyan mondom. Azonban az a bőséges öröm melléktermék, nem pedig elsődleges. Az önmagáról elfeledkező és önmagát kiüresítő szeretetből fakad, nem pedig az önzőségből, vagy önmagunk kereséséből. Fel kell adnunk önmagunkat, hogy megtaláljuk a boldogságot, amit keresünk.
Hogy szeretem-e a természetes családtervezést? Egyáltalán nem. Időnként kifejezetten utálom. De talán segíthet felnőni.
forrás: catholicgentleman.net
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás