Valóban több férfi szentelné életét a papi hivatásnak, ha engedélyeznék számukra a házasságot? Egy nemzetközi felmérés szerint a római katolikus papság jelentős része ebben az esetben is a cölibátus mellett döntene – többek között ez a megállapítás is elhangzott a „Kínos teológiai kérdések konferenciáján”, amelyet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tartottak.
A 21. század embere azt gondolja: ha a római katolikus egyház papsága nősülne, sokkal több férfi szentelné életét a papi hivatásnak. Ferenc pápa 2023 márciusában azonban úgy nyilatkozott, kételkedik abban, hogy a cölibátus – amely csupán jogi, és nem dogmatikus, visszavonhatatlan előírás – eltörlésének ilyen következményei lennének. Ugyanerre a megállapításra jutott egy tudományos kutatás is.
Egy angol, walesi és indiai római katolikus papok körében végzett felmérés alapján a papság jelentős többsége akkor is a cölibátus mellett döntene, ha a későbbiekben engedélyeznék is számukra a házasságkötést – hangzott el Lengyel Zsolt egyházjogász, szentszéki bíró és ügyvéd, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola adjunktusának előadásában. Elmondta:
a papi nőtlenség a legújabb kutatások szerint kétezer éves intézmény, vagyis az apostolok idejéből származik.
Nem a papi nőtlenség volt az egyetlen olyan téma az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nemrégiben tartott teológiai konferenciáján, amely megosztja a társadalmat. Míg tavaly a világjárvány hatásainak vallási-teológiai vetületét vizsgálták, idén „kínos teológiai kérdésekkel” – vagyis a cölibátus mellett többek között az apokrif evangéliumokkal, a tradicionalista rítusú mise ünneplésével, a búcsú teológiai megközelítésével és a mesterséges megtermékenyítésről szóló egyházi tanítással – foglalkoztak az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat BTK Filozófiai Kutatóintézet professzorai és tudományos munkatársai. A konferenciát Marton Zsolt váci megyéspüspök nyitotta meg.
hirdetés„Az emberek fejében sokszor téves elképzelés él azzal kapcsolatban, hogy mit gondol a római katolikus egyház például a papi nőtlenségről vagy az asszisztált reprodukcióról, de az egyház múltjáról is nagyon sok fals információ kering. Először ezeket kell helyre tenni ahhoz, hogy párbeszédet tudjunk folytatni” – hangsúlyozta Lovassy Attila teológus, főiskolai tanár. A konferencia szakmai vezetője az előadásokhoz érkezett hozzászólások és kérdések alapján az egyik legérzékenyebb témának az asszisztált reprodukciót és az arról szóló egyházi tanítást tartja.
Kék Emerencia erkölcsteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola docense előadásában kiemelte: a katolikus egyház a házasság egységét és az embriók élethez való jogát, személyes emberi méltóságát tartja alapelvnek, ezek fényében értékeli a különböző – megtermékenyítést célzó – orvosi beavatkozásokat. Az erkölcsteológus kitért arra is:
az egyház célja, hogy tovább lásson a jelen „boldogságánál”, és arra figyelmeztessen, milyen negatív lelki és testi következményekkel járhat a „mindenáron gyereket akarunk” felfogás.
Lovassy Attila hozzátette: a meddőség problémája nagyon sok házaspárt érint, így továbbra is folyik a teológiai gondolkodás a kérdésről és arról, hogyan tudnak segítséget nyújtani a gyermekre vágyó házaspároknak. Példaként említette az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna-Joachim-programját, amely többek között mentálhigiénés tanácsadással, párkonzultációs lehetőséggel, közösségi programokkal segít a meddőséggel küzdő pároknak.
A konferencia témája volt a búcsú teológiai megítélése is. „A búcsú végighúzódik az egyház történelmén. A középkor végi visszaélések és a protestánsok elutasítása után a tridenti zsinat a búcsú gyakorlatát rendbe tette, az egyházban a búcsú józan gyakorlata él, amelyet mindig személyes megbánás, bűnbánat és megtérés előz meg” – magyarázta Lovassy Attila, Hozzátette: az egyház tanítása megkülönbözteti a bűnbocsánatot és az ideigtartó büntetés elengedését – akárcsak a profán világban, ahol a megbocsátás nem jelenti automatikusan a büntetés alóli felmentést. Ez a gondolat – mondta a teológus – már az ókori liturgiában jelen volt, erre utalnak a katakombák feliratai is.
hirdetés
2 hozzászólás
Ismereteim szerint a protestánsoknál is csökken a lelkészek száma, pedig ott nősülhetnek, sőt nőket is lehetnek lelkészek, és mégis!
Ekkora hülyeséget…
Ehhez nem kutatás kell, csak meg kell nézni az ortodoxok vagy a görög katolikusok esetében, hogy sokszoros túljelentkezés van a szemináriumokban. Ezzel szemben a római katolikus papi szemináriumokba pedig lasszóval kell fogni a jelentkezőket, amelynek eredményeként sajnos mindenféle alkalmatlan alakot fel kell venni. Ezért fordulhat elő az is, hogy különféle homokosok meg más perverzek is bekerülnek a rendszerbe… Mert senkit nem mernek elzavarni!
Más kérdés, hogy – amint írja a cikk – ha papokat kérdeznek meg, hogy ők hogyan döntenének, akkor nyilván hogy azt az eredményt fogják kapni, hogy így döntenének. Hiszen ők így döntöttek, valamiért (ki tudja miért) hát akkor nyilván, hogy a nagy részük megint így döntene. De ebből nincs értelme levonni azt a következtetést, hogy „ha nem lenne kötelező a cölibátus, akkor nem lenne több pap”.
.
A cölibátus alapvetően nem egy eleve elvetendő dolog, de két nagyon komoly kérdést kellene meggondolni ezzel kapcsolatban.
.
1. Régen minden családban 5-10 gyerek volt, bőven elfért az, ha néhányan papnak mentek. Ma, amikor eleve nincsenek családok, és már a 2 gyerek is soknak számít, és demográfiai katasztrófa van, és a liberálisok teli torokból hirdetik, hogy „ne vállaljunk gyereket”, és „ne házasodjunk meg”, akkor a nőtlenség által éppenhogy velük kerülünk közös platformra!!! Nem lehet, hogy inkább pont azzal kellene példát mutatni, hogy a nőtlenség helyett szeretetteljes keresztény házasságban sok gyereket vállalunk és felnevelünk?
.
2. régen rengetegen akartak papnak menni (azért is, mert régen ez egy komoly rangot jelentett), ezért régen a világi papok is közösségekben éltek. Például egy falusi plébánián volt egy plébános és több káplán is. Ez egy közösség. Mint egy szerzetesi rendház. (A szerzetesség létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, maga a jelenség más, a kereszténységgel egyidős vagy mégrégebbi vallásokban is megfigyelhető.) Na most amikor ma egy pap egyedül él a plébánián (vagy a kántor/házvezetőnővel…), akkor az olyan, mint egy remete. Én el tudom képzelni, hogy léteznek remete-hivatások is, de azt gondolom, hogy nagyon ritka. Az ember alapvetően társas lény, és ha egyedül van, akkor előbb-utóbb megőrül. Ez történik általában azokkal a papokkal is, akik 16 falu között ingázva, tartják a miséket reggeltől estig, és utána amikor hazamennek, akkor egyedül vannak az ürességtől kongó parókián.