18. nap- Mint a tűzoltás

Életvédőként előadásokat tarva sok helyről halljuk, hogy az alapvető, mélyen meghúzódó probléma nem maga a krízisterhesség, hanem a helyzet amiben létrejött a gyermek. A kapcsolati kultúrát kéne megváltoztatni és akkor a párok felelősen tudnának gyermeket vállalni. És ez igaz is. Az életvédelem nem ezzel szemben, hanem emellett jött létre. Az egészséges kapcsolati kultúra ápolása olyan mint a tűzvédelmi oktatás. Az életvédelem pedig a tűzoltás. Amikor égő házhoz hívják a tűzoltókat, nem kérdezik ki okozta vajon a tüzet, hanem rohannak életet menteni. Bárkiét. Mindenkiét. És amikor akit lehetett megmentettek és eloltották a tüzet, elkezdik keresni, mi lehetett az oka. Nem mentés közben filozofálnak azon, hogy a gyufával játszó kisgyermek érdemes-e arra, hogy megmentsék. Csak mentik. Ettől a tűzvédelmi oktatás nem lesz haszontalan. Egyszerűen másra való. Mi, életvédők azzal foglalkozunk hogy hogyan lehet krízisben életet menteni. Ezért első számú fókuszunk a krízis megoldása. Azt próbáljuk elmondani, mit tehetsz ha már ég a ház. Nem kérdezzük, hogyan gyulladt ki. Abban a pillanatban, amikor a krízis már tapintható valóság, elsődleges cél a baba és az édesanya, a család megmentése. Hogy mindenki sikeresen túlélje a krízis. Ezzel nem tagadjuk, hogy vannak módszerek, amivel elkerülhető lett volna. A mi kérdésünk azonban minden alkalommal ez: Mit tehetek értük, hogy el tudják fogadni a gyermeküket?
 
Zarka Rozina Borbála
 
 

20. hétre kifejlődik a teljes magzati mozgásrepertoár, a hallórendszer működőképes. Az emésztőrendszere már termel meconiumot. 

Kép: 20 hetes magzat