Mikortól ember az ember? A Biblia rövid úton megválaszolja ezt a kérdést. Jeremiás prófétának azt mondta az Úr: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek.” (Jer.1:5) Ezzel tulajdonképpen le is zárhatnánk a kérdést, egyenes választ kaptunk rá. Isten azonban nem csak szavakkal, hanem a világ egészének működésével és egyben minden apró kis részletével alátámasztja saját magát. Úgyhogy tegyük fel úgy a kérdést, mintha nem ismernénk Jeremiás könyvét. Mikortól ember az ember?

Amikor az emberről, mint élőlényről beszélünk, az első kérdést egy kicsit messzebbről kell feltenni: mi az ember? Az ember test, vagy lélek? Test és lélek? Vagy a lélek jó, a test rossz? Ezt a kérdést évezredeken keresztül a világtörténelem legnagyobb filozófusai fejtegették, nem egy cikk, hanem nagyjából tízezer kötet sem tudná lefedni a témát. Szerintem Szent II.
János Pál pápa nagyon közel járt az igazsághoz: az ember test és lélek elválaszthatatlan egysége, mert a lelkünk ebben a világban egyedül a testünk által tud kifejezésre jutni. (Csak gondolj bele: mikor érzed azt, hogy valakinek egy pillanatra megsejted a lelkét? Mikor egymély tekintet rád néz, mikor valaki mond valamit, ami igazán neked szól… végső soron
 ezeket mind a test cselekedte). Ő dolgozta ki a Test Teológiáját, ami tulajdonképpen azt tette világossá, amit erről az Egyház a kezdetektől tanított. De ha fellapozzuk a kortárs pszichológiai szakirodalmat, test és lélek viszonyáról lényegében ott is ezt a választ fogjuk találni.

Ma pszichológusok, pszichiáterek és orvosok ezrei kutatják azt, hogyan, miből és mikor alakul ki egy ember személyisége. Olyan ősi rejtvény ez, amit azóta próbálunk megfejteni, mióta, mint emberiség, létezünk. Sigmund Freud, a pszichoanalízis megalkotója szerint a személyiségünk olyan, mint egy jéghegy: a tudatunk csak az a tíz százalék, ami a vízből kilátszik. A tudatalattink a víz alatti kilencven százalék: alapjaiban határoz meg minket, egy- két része néha felbukkan, de alapvetően rejtve marad. A modern pszichológia azóta túlhaladta, de bizonyos értelemben még inkább kibontotta ezt az elméletet: Freud óta biztos az, hogy a személyiségünk nagyrészt olyan hatásoknak az eredménye, amik még azelőtt történnek velünk, hogy később tudatosan emlékezhetnénk rájuk. Sok lélektani kutatási eredmény mutat rá arra, hogy már a fogantatásunk körülményei befolyásolhatják azt, kivé leszünk.

Test és lélek tehát elválaszthatatlan egység. Mégis hajlamosak vagyunk külön-külön beszélni róluk. Ez valahol érthető is, hiszen a lélekről objektíven beszélni szinte lehetetlen; ezzel szemben a testünkről a természettudományok nagyon sokat tudnak mondani. Térjünk tehát vissza az eredeti kérdésre biológiai szempontból: mikortól ember az ember?

Ha fizikai valóságunk eredetét szeretnénk megkeresni, már eleve egy hihetetlen (és vicces) lánc folytatásai vagyunk: tudtad, hogy félig már az anyai nagymamád is hordozott téged a méhében? A nők a férfiakkal ellentétben nem folyamatosan termelik a szaporodáshoz szükséges sejteket, hanem eleve meghatározott számú petesejttel rendelkeznek. Ezek a sejtek már embrionális korban kifejlődnek, így igazából olyanok vagyunk, mint a matrjoska- babák: a nagymamád a hasában hordozta az anyukádat, akinek a hasában ott volt az a petesejt, amiből később ötven százalékban te lettél.

A nők méhében ezekből a petesejtekből érik meg minden hónapban egy. Amikor egy új gyermek fogantatására kerül sor, a leendő apa legkitartóbb hímivarsejtjei elérik ezt a megérett petesejtet, és ostromolni kezdik az egyesülés reményében. De nem véletlenszerű, hogy melyikük kap bebocsátást a sejt belsejébe: a hímivarsejtek mind egy-egy egyedi enzimmel próbálják felnyitni a petesejt védőfalát, azonban általános esetben közülük csak egy jár sikerrel. Hogy melyikük az, amelynek enged a petesejt, arra tudományos magyarázat egyelőre nincs. „Nagy titok ez…” Miután a kiválasztott hímivarsejt bebocsátást nyer, a két sejt sejtmagja egyesül, ezzel létrehozva egy új, addig még soha nem látott DNS állományt. Ez a DNS állomány az, ami ettől a pillanattól kezdve mindannyiunkat meghatároz. Ott, abban az új sejtmagban benne van minden információ, ami azóta is leír téged. Olyan, mint egy ipari méretű merevlemez: minden adat rajta van rólad, a nemed, a szemed színe, az orrod formája, hogy tudsz-e kiskanalat csinálni a nyelvedből, hogy mikor fog kinőni az első fogad, hogy sötétszürkére vagy hófehérre őszül-e majd a hajad.

Ettől az egyesüléstől kezdve semmi sem történik, ami kívülről befolyásolná a folyamatot. A DNS állományod ettől a ponttól fogva mostanáig, amikor ezt a mondatot olvasod, ott van minden sejtedben, a fejlődés pontos menetével kódolva. Egy sejtből kettő lett, majd négy, majd tizenhat, a sejtekből szervek, a szervekből szervezet. A fejlődés részeként hormonokon keresztül információt küldtünk anyukánknak a saját létezésünkről, hogy szükségünk van rá, akinek a méhe ezért befogadott minket. Kilenc hónap alatt felkészültünk arra, hogy elhagyjuk az ő testét, megszülettünk és az önállósodás útjára léptünk. Magzatból újszülötté váltunk. A sírásunkkal információt küldtünk arról, hogy éhesek vagyunk, vagy fáj valamink, az anyukánkra van szükségünk. Lett egy fogunk, aztán kettő, aztán négy, aztán kihullottak, aztán lett harminckettő. A gyerekkor alatt felkészültünk arra, hogy kilépjünk a szülői házból, ami addig befogadott minket, elköltözzünk és az önállósodás útjára lépjünk. Gyerekből felnőtté válunk.

Emberek voltunk és vagyunk tehát attól a pillanattól kezdve, hogy megfogantunk az anyaméhben. Annyi történik velünk, hogy a fejlődés különböző szakaszait éljük meg: embrióból magzat, kisbaba, gyerek, kamasz, felnőtt és idős ember lesz.

Minden szakaszban táplálékra és megfelelő körülményekre van szükségünk, hogy életben maradjunk. Életünk első pár évében rá vagyunk utalva másokra, és ha odáig eljutunk, lehet, hogy az életünk végén is lesz egy ilyen szakasz. Van-e olyan pont ebben a folyamatban, ahol azt mondhatnánk: most lett az ember emberré – hacsak nem a kezdetén?

F.T. 

 

Az új élet a fogantatás pillanatában létrejön. A petesejt és a kiválasztott hímivarsejt eggyé olvadnak és ebben a pillanatban egy új élet veszi kezdetét. Az új élet megkezdi első útját a petevezetéken keresztül a méh felé.

Kép: Joós Andrea rajza a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség felkérésére