2023. 03. 07.

„Ferenc pápa egyetlen másik országot sem látogatott meg kétszer ilyen rövid időn belül” – interjú Érszegi Márk Vatikán-szakértővel

„Példa nélküli, hogy Ferenc pápa kétszer meglátogatna ilyen rövid időn belül egy országot: ez mindenképpen azt mutatja, hogy valamit itt nálunk megtapasztalt, ami őt megragadta” – mondta a 777-nek Érszegi Márk, aki éveken keresztül dolgozott  Magyarország Vatikáni Nagykövetségén. A Vatikán-szakértővel arról is beszélgettünk, mik lesznek a fő különbségek a pápa két látogatása között, milyen lelki és protokolláris előkészületeket kell tenni, illetve hogy neki mi a legkedvesebb emléke a Szentatyával.

Pontosan mit jelent az, hogy Ön Vatikán-szakértő?

Főleg Olaszországban vannak kifejezetten Vatikán-szakértők, akik a Szentszékkel kapcsolatos történéseket követik figyelemmel, arra specializálódnak, de Magyarországon valóban nem gyakori.

Mi a jelentősége annak, hogy Ferenc pápa ilyen rövid időn belül kétszer is ellátogat hazánkba?

Ferenc pápa eddig egyetlen másik országot sem látogatott meg kétszer. Ez még akkor is példa nélküli, sőt figyelemfelhívó gesztus, ha tudjuk, hogy a két látogatása között azért vannak különbségek. Amikor 2021. szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt látogatott Budapestre, akkor egy nemzetközi katolikus egyházi rendezvényre kapott meghívást, arra összpontosult a látogatása, és csupán néhány más programelem szerepelt az útjában. Amikor pedig most visszajön 2023. április 28-30-án, akkor pedig Magyarországot kívánja meglátogatni, tehát a helyi egyházat, a Magyar Katolikus Egyházat. Éppen ezért több kategóriával fog találkozni: a különféle egyházi kategóriákkal – püspökök, papok, szerzetesek –, azután a fiatalokkal, szegényekkel, menekültekkel, az egyetemi élet képviselőivel. Meglátogat egy szociális intézményt, a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonát, és találkozik a magyar társadalmi élet és a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjaival. Természetesen találkozik a magyar államfővel, Novák Katalin köztársasági elnök asszonnyal, illetve Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral. Ez utóbbi két találkozó amiatt szerepel a programjában minden pápalátogatásnak, mert amikor a pápa valamelyik országba elutazik, akkor őt ott nemcsak egyházi vezetőként, hanem államfőként is kezelik. Azért, mert a római pápát a középkor óta uralkodóként kezelte a többi uralkodó, ezt a nemzetközi pozíciót megörökölte. Tehát nem azért fogadjuk őt államfőként, mert egyébként a Vatikánvárosi Államnak az uralkodója, hanem azért, mert ő a római pápa. Következésképpen akkor látogat egy országba, ha őt meghívja az adott ország államfője, illetve helyi egyháza.

Ferenc pápa már a múltkori budapesti látogatásakor eldöntötte, hogy szeretne visszajönni és jobban megismerni Magyarországot. Ez példa nélküli, és mindenképpen azt mutatja, hogy

valamit itt nálunk megtapasztalt, ami őt megragadta, és ezért szeretne eljönni hozzánk.

Van egy olyan tényező is, amelyet ő maga árult el az egyik nemrég adott interjújában, hogy Európán belül elsősorban a kisebb és kevésbé ismert országokat kívánja felkeresni, amelyek nagy kultúrával rendelkeznek. Ezért is választotta többek között Magyarországot, mert megismerte a magyarok nagy kultúráját, és látja azt is, hogy kevésbé ismernek minket erről az oldalunkról. Tehát azt a szépet és jót szeretne segíteni megismertetni a világgal, ami Magyarországon jelen van.

A pápa programját mi alapján állítják össze? Személyesen mennyire van beleszólása abba, hogy hova látogat el?

Vannak kötelező programelemek, a vendéglátóival mindenképpen találkozik formális keretek között, tehát a helyi püspökökkel, illetve a helyi állami vezetéssel. Azonban a meghívók azok, akik javaslatot tehetnek arra, hogy mit szeretnének, kikkel találkozzon, hova látogasson el. Nyilván sok javaslat születik ilyenkor, hiszen mégiscsak Péter utóda látogatja meg azt az országot, azt a helyi egyházat, s

mindenki szeretné, hogyha megerősítené a helyi közösséget és a hitben buzdítana, bátorítana a jelenlétével.

Azonban a program véglegesítése a pápáé, tehát ő hagyja jóvá a végleges programot, amit szeretne, illetve amit be tud vállalni a korára, egészségi állapotára is tekintettel.

Melyek a legfontosabb előkészületek a pápa érkezéséig?

A pápalátogatásnak minden esetben van egy lelki készületi része, ami ebben az esetben tulajdonképpen kapcsolódik a két évvel ezelőtti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz. A Püspöki Konferencia most is megfogalmazott egy imádságot, amelyet a szentmisék végén elimádkoznak minden templomban, ezzel is készülve a pápával való találkozásra.

Azonban van egy logisztikai vagy protokolláris oldala is az előkészületeknek. Azt látjuk a nyilvánosságra hozott programból, hogy a találkozók Budapestre koncentrálódnak. El is hangzott, hogy ez azért van, mert a Szentatya egészségi állapota ezt teszi számára most lehetővé. Gondoljunk bele, hogy mondjuk egy másik városba átmenni helikopterutazást venne igénybe, amint ez mondjuk II. János Pál pápa látogatásaikor megfigyelhető volt. Ezek azért megterhelő programpontok lennének, pláne, hogyha egy nap többször is kellene utazni. Ezért is dönthettek úgy, hogy minden programra Budapesten kerüljön sor, még akkor is, hogyha ez a látogatás egész Magyarországnak szól. A másik pedig, hogy a kiválasztott helyszínek alapvetően rendelkezésre állnak, nem kell sokat építkezni. Lesz majd

a Kossuth téren, a nemzet főterén egy pápai mise, ez lesz a látogatásnak a csúcspontja.

Ott kell majd egy megfelelő oltáremelvényt előkészíteni, ennek megvannak bizonyos standardjei. Általában a pápalátogatást előkészítő munkatársak kész paraméterekkel érkeznek, hogy mire van szükségük, biztonságilag, protokollárisan és liturgikusan is ahhoz, hogy a pápa elvárásainak megfelelően, illetve méltóképpen, a pápai szertartásrendnek megfelelően lehessen ott bemutatni a szentmisét.

Több interjújában már említette, hogy volt alkalma a pápa közelében lenni. Mi a legkedvesebb emléke Ferenc pápával kapcsolatban?

Amikor a Vatikáni Nagykövetségen dolgoztam Rómában, akkor minden évben részt vett Magyarország is a vatikáni nemzetközi Betlehem-kiállításon. 2019 decemberében Magyarország volt ennek a kiállításnak a díszvendége (akkor még úgy volt, hogy 2020-ban lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, erre is fel akartuk hívni a figyelmet).

A Szentatya éppen azon a decemberen írta alá a betlehemekkel kapcsolatos apostoli levelét, és látogatott el Greccióba, ahol Szent Ferenc az első betlehemet állította, és ezt a nemzetközi Betlehem-kiállítást is meglepetésszerűen meglátogatta. Ott voltunk mi mindannyian, a megnyitóra érkezett magyar betlehemezők, a Kodály Zoltán Kórusiskola csapata. A Szentatya meghallgathatta az általuk előadott betlehemes játékot, karácsonyi énekeket, miközben végignézte ezt a több mint száz kiállított betlehemet, és ezek között ott volt egyébként a mi családi betlehemünk is. Ezt az én kis családom készítette otthon, a feleségem a négy gyerekkel, és beválasztották a kiállításra. Úgyhogy ott találkozhattunk – az egész családunk – Ferenc pápával, amikor megnézte a mi betlehemünket is – ez mindenképpen egy szép családi és személyes emlék is marad.

 

Szilágyi Anna

Borítókép - Fotó: Tiziana FABI / AFP
Interjú
hirdetés