2023. 01. 04.

XVI. Benedek pápa temetése – minden, amit tudnod kell róla

XVI. Benedek emeritus pápát január 5-én, csütörtökön helyezik végső nyugalomra a Szent Péter-bazilika altemplomában, a vatikáni grottákban, végakarata szerint Szent II. János Pál pápa korábbi sírhelyén.

Mivel XVI. Benedek nem regnáló, hanem emeritus pápaként halt meg, több változtatás is történt a halála utáni eseményeknél, így a temetésében is, amelynek alapja a római pápa temetési szertartáskönyve (Ordo exsequiarum Romani Pontificis). A római pápa temetésére vonatkozóan további rendelkezéseket tartalmaz Szent II. János Pál pápa Universi Dominici gregis (Az Úr egész nyájának) kezdetű apostoli konstitúciója is.

A pápák temetését Szent XXIII. János pápáéval bezáróan nagy külsőségek is övezték, Szent VI. Pál volt az, aki sokat egyszerűsített ezeken. A temetésével kapcsolatban végrendeletében azt kérte – miként Benedek pápa is -, hogy legyen egyszerű. VI. Pál pápa szakított azzal is, hogy szarkofágba temessék, végrendeletében azt is kérte, hogy a földbe temessék el és egy egyszerű, alázatos síremlék jelölje nyughelyét. Ugyan Boldog I. János Pált még szarkofágba temették, Szent II. János Pál pápa is azt kérte végrendeletében, hogy VI. Pálhoz hasonlóan legyen egyszerű síremléke. XVI. Benedek emeritus pápát Szent II. János Pál pápa előző, boldoggá avatása (2011) előtti sírhelyére temetik. Itt volt egyébként Szent XXIII. János pápa sírja is egy szarkofágban az ő boldoggá avatásáig, 2000-ig, amikor is oltárra emelték őt.

A pápákat hagyományosan piros színű miseruhában temetik el, XVI. Benedek pápa esetében is így lesz:

az a miseruha van rajta, amit a sydney-i Ifjúsági Világtalálkozón is viselt,

kezében pedig egy rózsafüzér. A pápát hagyományosan palliumban (főpapi fehér gyapjúszalag, melyet a vállra helyezve viselnek) temetik, Benedek esetében csupán majd odateszik a koporsóba érseki és pápai palliumát. Piros cipőben temették a pápákat, mivel ilyet viseltek, azonban Benedeket fekete cipőjében temetik. Tudvalevő, hogy Ferenc pápa szakított a piros cipő viselésének hagyományával, s ő már pápaként is fekete cipőt visel.

A ravatal szerda este 19 órakor ér véget, ekkor zárják le XVI. Benedek ciprusfából készült koporsóját. A koporsóba a holttest mellé elhelyezik a pápasága idején vert pénzérméket és emlékérmeket, valamint az előbb említett palliumokat, továbbá egy fémhengerben azt a latin nyelvű okiratot (obitus), amely röviden összefoglalja XVI. Benedek pápaságát.

Ezt a koporsót viszik ki másnap reggel a Szent Péter-bazilikából a Szent Péter térre, ahol

Ferenc pápa vezeti a temetés szertartását, a gyászmisén ő mondja a szentbeszédet is.

A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatja be. Míg Szent II. János Pál pápa temetésén közel 160 meghívott delegáció vett részt, addig XVI. Benedek emeritus pápa temetésén csupán két ország delegációja lesz hivatalos meghívottként jelen – Olaszországé és Németországé. Nem hivatalos minőségben, de jelen lesz a temetésen Novák Katalin köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) Erdő Péter bíboros, Veres András püspök, az MKPK elnöke, valamint Tóth Tamás, a testület titkára képviseli. Orbán Viktor miniszterelnök feleségével együtt kedden rótta le kegyeletét a pápa ravatalánál.

Mivel a temetésen a világ több közjogi méltósága is jelen lesz, az ő biztonságuk miatt, ennek az idejére lezárják a légteret a Szent Péter-bazilika fölött.  

Mintegy 1000 rendőr, tűzoltó és mentő biztosítja az eseményt,

továbbá több száz önkéntes segíti a résztvevőket a koordinálásban. A rendőrség tűzszerészekkel és bombakereső kutyákkal már megkezdte a megközelítési útvonalak és a közeli hidak megtisztítását. Mesterlövészek is figyelni fogják a Szent Péter teret, ahol már kedden megkezdték a díszítést és a székek kihelyezését. XVI. Benedek temetésére ugyan nem várnak olyan sok zarándokot, mint Szent II. János Pál pápáéra, de valószínűleg a kezdeti 50-60 ezres becslések kevésnek bizonyulnak.

A gyászmise szövegében a pápák eddigi temetéséhez képest több helyen változás történt, másak például a szentírási szakaszok, továbbá az egyetemes könyörgésekben, illetve a mise kánonjában nemcsak az elhunyt Benedekért, hanem a jelenlegi pápáért, Ferenc pápáért is imádkoznak.

A gyászmise után kezdődik magának a temetésnek a szertartása, melynek része a végső ajánlás (ultima commendatio) és a búcsúvétel (valedictio). Míg például Szent II. János Pál pápa temetésén külön is imádkozott az elhunyt pápáért a Római Főegyházmegye vikáriusa – a Mindenszentek Litániáját – és a keleti egyházak képviselői, ez Benedek pápa temetésén kimarad. Ezután Benedek pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába viszik, majd innen le a vatikáni grottákba, vagyis a Szent Péter-bazilika altemplomába, hogy ott eltemessék.

A pápák sírba tétele – s most Benedeké is – hármas koporsóban történik. Az első, ciprusfából készült koporsót előbb egy ólom- majd végül egy tölgyfakoporsóba helyezik. Ezt a hármas koporsót engedik le a földbe, néhány méterre Szent Péter sírjától, Szent XXIII. János, illetve Szent II. János Pál pápák korábbi sírhelyén.

A temetés Szent Péter téri részét a Duna Televízió is közvetíti január 5-én 9.20-tól élőben.

Korponai Gábor 

 

Képek: Wikipedia, Tiziana Fabi/ Patrick Hertzog/AFP

Borítókép - Fotó: AFP
Hírek Korponai Gábor