Szülei kétségbeesése ellenére jó döntésnek bizonyult, hogy bencés szerzetesnek ment, az Istennel való személyes kapcsolata pedig minden elbizonytalanodást felülírt: a Prima díjas Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapáttal Süveges Gergő beszélgetett a Kossuth rádióban, ebből szemlézünk most.
„Kicsoda Isten az Ön szemében?
Egy örömteli, szabadságot adó, irgalmas képem van Istenről. A kereszténység a szív intelligenciája is: aki igazán hisz, annak tág a szíve.
Huszonhét év után, a harmadik apáti periódusa után távozott a bencés közösség éléről. Milyen arányban volt jelen az életében a muszáj és a szeretném, és milyen arányban van most?
hirdetésMár tizenhét éves koromtól nagyon céltudatosan készültem arra, hogy bencés szerzetes leszek. Ezért is fontos a sorrend: elsősorban vagyok szerzetes, csak azután voltam apát és püspök.
A szolgálatom sokszor megkívánta, hogy felülemelkedjek a saját kényelmemen.
Mi mindent hozott otthonról?
A szüleim 1945-ben házasodtak. Kevés híja volt, hogy menekülttáborban szülessek: édesanyám nem akarta, hogy a táborban kitörő gyermekágyi láz megfertőzzön engem is, így elindult Magyarországra és én már Sopronban születtem. A gyerekkoromat végigkísérte az a társadalmi nyomás, amelyet mindenki megtapasztalt. Édesanyám nem kapott munkát egy ideig, engem kivettek a hittanról és sokáig zug-hittanra jártam. Csoda volt, hogy ilyen körülmények között mégis rengeteg szeretetet és elfogadást kaptam a családomtól, kényeztettek, de az élethivatásom határozott döntés volt részemről.
A zene elmondása szerint mindig is hangsúlyos szerepet játszott az életében.
Alaptónusom az élet érzelmi megközelítése, már kisgyerekkoromtól Liszt Ferenc zenéjében találtam meg a mélységet, a magasságot, a letisztulást, az összekavarodást, a vihart és a csendet – mindazt kifejezte, ami az ember belsejében van. Mindig hihetetlen erőt adott a zene.
Meg tudja ragadni, hogy az otthonról hozott keresztény értékrendből hogyan lett személyes elköteleződés?
A gyermeki, bízó hit adott volt bennem, kamaszkoromra ez a hit kritikussá vált, de egy belső megtapasztalás és öröm mindig ajándékom volt. Tizenhét évesen még KISZ-táborban is voltam, de nem tudtam azonosulni a szocializmussal,
kerestem egy olyan világot, amely tisztább, eszményibb: Pannonhalmán megtaláltam ezt.
A szülei mit szóltak, amikor bejelentette, hogy szerzetes akar lenni?
Kétségbeestek. Édesapám azt mondta, nem létezik, hogy az ő fia ezt csinálja, hogy tizennyolc évesen ez jusson az eszébe. Édesanyám pedig csalódott, hogy nem lesz unoka, hisz egy szem gyerek voltam. Át kellett verekednem magam ezen az ellenálláson, így indultam el.
Mi volt az, ami erősebben vonzotta, mint a család?
Aki azt mondja magáról, hogy keresztény, annak azt is kell látnia, hogy ez a hit élő, személyes kapcsolat.
Nekem az Istenhez fűződő kapcsolatom már akkor valóban személyes, bensőséges volt és mindent felülírt. Megtapasztaltam a nullpontot is, amikor csődtömegnek éreztem magam. Letérdeltem, sírtam, és elmondtam Istennek, hogy nagyon szeretnék tovább menni az úton, amire hívott, de nem tudok, nincs erőm: ha Ő akarja, újrakezdem. Másnaptól megfordult a világ, minden a javamra fordult.
Volt ezen kívül megtorpanás a saját hivatásában?
Két héttel azután, hogy kineveztek püspökké, kirajzolódott bennem belül, hogy ez nem az én utam. Így kerültem vissza Pannonhalmára, ahol főapáttá neveztek ki, bennem pedig helyreállt a világ rendje. Nagyon boldog vagyok, hogy bencésnek mondhatom magam: 1500 éves spirituális hagyomány, amely soha nem hagyott eddig cserben.
Hogy lehet egy ilyen hosszú szolgálatot jól befejezni?
Nem az én, hanem a közösség érdeke kívánja azt, hogy bölcsen vissza tudjak vonulni. Nem hatalom kérdése, hanem az életé, amely előre felé megy. Most nyugdíjasként élek a kolostorban, és az általam tanítottak „nagypapája” lettem.
Alapvetően derűs, megbékélt ember. Minek köszönheti ezt?
Úgy élek a mindennapjaimban, hogy nagy hála van a szívemben.
Ha átgondolom, mi az, ami megtartott: Isten jósága, részemről pedig az, hogy mindig kész voltam újrakezdeni, újra felállni.
Azzal a naiv, őszinte szándékkal mentem el szerzetesnek, hogy én mindent Istennek akarok adni: sikerült. Innen származik a boldogságom.”
Forrás: Kossuth rádió
Kép: Mandiner
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás