Hatalmas katonai parádéval ünnepelte Románia azt, ami nekünk száz év elteltével is nagyon fáj: a gyulafehérvári nemzetgyűlés 1918 december elsején nyilvánította ki azon szándékát, hogy Erdély, a Kőrösök vidéke, Bánát és Máramaros a román királysághoz csatlakozzon.
Az világnézettől független tény, hogy december első napján nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk – vagy hogy egy történelmi tévedést helyre tegyünk; nincs mire koccintanunk. Romániában ezen a napon sokan a „nagy egyesülés napját” ünneplik, ami legfeljebb a románságnak lehet ünnepi alkalom, Erdély számára semmiképp.
Az elmúlt száz év ugyanis az országban élő nemzetiségek számára több volt, mint egyszerű tehertétel. Ez az évszázad a szászokat gyakorlatilag megsemmisítette, a magyarok ellehetetlenítéséért és legyalulásáért pedig mindent megtett Ceausescu rémuralmán innen és túl is. A magyarokra a román állam és annak megannyi szerve sokszor a mai napig másodrendű állampolgárokként tekint, intézményes nyomást helyez rájuk, a száz évvel ezelőtt megfogalmazott ígéreteit pedig pontosan annyira tartja meg, mint háborús időkben adott szavát.
Nekünk, anyaországi magyaroknak teljes szolidaritást kell vállalnunk külhoni magyar honfitársainkkal. Erős összetartó kapocs lehet keresztény hitünk, a közösen megélt ünnepeink. Gondoljunk csak Csíksomlyó nemzetegyesítő erejére! Arra, amikor felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, őrvidéki, erdélyi és anyaországi magyar összekapaszkodva vallja meg Istenbe vetett hitét és tesz tanúságot a magyar nemzethez tartozás nagyszerűségéről.
hirdetésErőt merítve azokra a hétköznapokra, amik puha elnyomásban, a többségi társadalomból gyakran érkező pökhendi lenézésben telnek, holott tapodtat sem mozdultak őseik földjéről.
A mai napon üzennünk kell szerte Erdélybe, Székelyföldre, szerte külhonba. Üzennünk arról, hogy nagyon szeretünk Titeket!
Hogy testvérként tekintünk rátok, fontosak vagytok számunkra.
Hogy mindig mellettetek állunk, sohasem gyűlölködve, de határozottan és következetesen kiállva azokért a jogokért, amelyeket, ha bárhol máshol Európában nem biztosít az állam, hangos tiltakozás kíséri, míg esetetekben mélyen hallgatnak ugyanazok a hangok. Üzennünk kell arról, hogy kreált ünnepek árnyékában is megmaradunk mindannyian, megmaradunk magyarnak, hazafinak, ott, ahová Isten rendelt minket.
Összetartozunk és ezt soha nem felejthetjük el!
Vágvölgyi Gergely
hirdetés
3 hozzászólás
Üdv!
“ott, ahová Isten rendelt minket.” Muszáj belevenni Istent mindenbe? Ez nekünk magyaroknak borzasztó nap de honnét tudjuk,Istennek mi volt a terve ezzel?(persze ez így helytelen,de ti mondjátok mindig,hogy “Isten tervez”.)
Ilyenkor látszik kristály tisztán,hogy kétféleképp gondolkodtok. Ami nektek jó,vagy nem tudjátok,hogy jó e az Isten terve.Ami viszont rossz nektek,arra is azt mondjátok csak magatok felől nézve.Azaz megállapítjátok,hogy rossz és küzdeni kell ellene.Hogy tudtok így tükörbe nézni?Jelen esetben,mi van ha Isten Erdélyt Romániának szánta.Honnan tudjátok,hogy nem?Románok honnan,hogy igen? Ám ha kihagyjuk belőle Istent,mindjárt letisztul az egész.
Mindig csak az egyik oldalról nézitek a történéseket,mért? Ilyen az oktatás?A tanítóink?A gondolkodásunk?
Egy dolgot szeretünk,belekeverni mindig Istent de úgy,hogy mi jöjjünk ki belőle jól.A keveréssel semmi baj,csak Őt kellene kihagyni.
Hajrá Gergely,azért piszkosul bírlak ám!(még így is)
Nekünk, anyaországi magyaroknak teljes szolidaritást kell vállalnunk külhoni magyar honfitársainkkal.
Igen,jól írta vállalnunk kell,ki nem így érez és tesz az nem Magyar!
Kedves András!
Nem szabad elfelejteni,hogy azért mert valaki nem vállal szolidaritást,nem tudja a Himnuszt,elhagyta az országot,stb az még bizony Magyar!!!! Magyarnak lenni nem egy dolog felvállalása hanem nagyon összetett dolog.Ki mit “vállal be” az jellemzi az egyéniségét,gondolkodását,tapasztalatait,hitvallását a világról.Szóval nem egy dolgon múlik.