2021. 02. 27.

Tervez-e szigorítani a járványügyi a rendelkezéseken az MKPK?

Az elkövetkező hetekben drasztikusan emelkedhet a koronavírusban fertőzöttetk száma – erre számítanak járványügyi szakemberek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ősszel úgy döntött, hogy továbbra is lehet nyilvános szentmiséket tartani, mivel ebben az időszakban a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Kérdés, hogy a harmadik hullám “betörése” miatt változtatni kényszerülnek-e a katolikusok az eddigi rendelkezéseken – a válaszokat Tóth Tamás atya, az MKPK titkára árulta el a 777-nek.

Drasztikusan fog emelkedni a fertőzések az elkövetkező időszakban, a helyzet drámai – így foglalta össze Orbán Viktor minisztereln ök a koronavírus okozta járványhelyzetet pénteken reggel a Kossuth Rádióban. A harmadik hullám hatással lehet az egyházak szolgálatára is, amelyek különböző “stratégiával” kezelik a helyzetet: a nyilvános istentiszteletek sokáig szüneteltek a reformátusoknál, míg a katolikusok szigorú intézkedésekkel ugyan, de nyitva hagyták a templomokat, továbbra is tartanak szentmiséket. 

Kiváncsiak voltunk, hogy az elkövetkező időszakban várható-e az MKPK részéről bármilyen változtatás az érvényben lévő rendelkezéseken, ezért levélben kerestük meg a konferenciát az alábbi kérdésekkel:

 – Látva a rohamosan emelkedő számokat, tervez-e az MKPK bármilyen formában is szigorítani az eddigi rendelkezéseken?
– Ha igen, akkor ez milyen módon történhet meg és mikor dönthetnek erről?
– Milyen visszajelzések érkeznek Önökhöz a papoktól az érvényben lévő rendelkezésekről?
– Mennyire terjed a vírus a papok között, tervezik-e az elkövetkező időszakban külön védeni az idős – de még nem nyugállományban lévő – papokat?
– Hogyan tud segíteni az MKPK a fertőzéssel küzdő egyházi embereken? Van-e bármilyen protokoll, amely szerint ilyenkor eljárnak?
– A személyiségi jogokat egyáltalán nem sértve és tiszteletben tartva, de van-e olyan statisztikájuk, hogy hány papot érintett a járvány – és közülük hányan hunytak el? 
– Végére egy személyesebb hangvételű, lelki kérdést is engedjenek meg: hogyan határozhatja meg a nagyböjtünket a mostani járvány, hogyan használhatjuk fel ezt a nehéz időszakot arra, hogy Istenhez közelebb kerüljünk?

hirdetés

Kérdéseinkre Tóth Tamás atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára válaszolt, amelyet változtatás nélkül osztunk meg olvasóinkkal:

“Jelenleg érvényes, a járványügyi előírásokkal összhangban hozott rendelkezéseink továbbra is érvényben vannak, amelyekre több egyházmegye a napokban újra emlékeztette is a papságot és a híveket. Az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeink mindenben követik az állami szabályozást. A templomokat rendszeresen takarítják, fertőtlenítik, és a védőtávolság megtartására sok helyen különböző látható jelek is emlékeztetik a betérőket, valamint kerülendő a fizikai kontaktus, mint például a kézfogás a szentmisén. Továbbra is érvényes, hogy a paptestvérek és az áldoztatók a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket, valamint használjanak maszkot. A plébániai oktatásokat, közösségi összejöveteleket hosszabb ideje – néhány szoros kivételtől eltekintve, amikor szintén ügyelni kell a járványügyi előírások betartására – online formában kell megtartani.
Ezúton is emlékeztetünk mindenkit a szabályok felelős betartására.

A szentmisén való részvétellel kapcsolatban az általános morális elvek továbbra is érvényesek, így a Katekizmusban (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával, elmélkedéssel – egyénileg vagy a családban. A jelenlegi helyzet vitán felül ilyen súlyos oknak minősül.

Továbbra is nyomatékosan kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe. Idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreink, továbbá azok, akik kötelességüket teljesítik, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, jogosan félnek a közösségben való megjelenéstől, ezért mentesülnek a szentmisén való személyes részvétel kötelezettsége alól. Őket továbbra is határozottan kérjük, hogy maradjanak otthon.

Ahogyan mindenütt, így a papság körében is vannak érintettjei a járványnak. A Püspöki Konferencia erről központi statisztikát nem vezet, mivel ezek az adatok a hatályos jogszabályok szerint is érzékeny adatnak minősülnek, azonban van néhány olyan eset, amelyek közismertek. Ilyen a két kecskeméti piarista atya esete, akik az ősszel hunytak el a fertőzésben. Egyikük feltehetőleg úgy kapta el a vírust, hogy rendtársa segítségére sietett, aki rosszul lett.  Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél szintén Covid-fertőzést állapítottak meg a tegnapi napon visszaadta lelkét Teremtőjének.

Folyamatosan figyeljük a járványügyi helyzet rosszabbodását, és a helyzetet – járványügyi szakemberekkel együttműködve – értékeljük. Az idei Nagyböjtben az önmegtagadást most egészen különös módon tudjuk megélni, hiszen a járvány miatt átalakult az életünk. Nagyböjti lemondásainkat ajánljuk egész hívő közösségünkért, különösen azokért, akik a járvány miatt érintettek, valamint különösen is kísérjük imáinkban azokat, akik az élet különböző szektoraiban, egészségügyi, szociális területen és a mindennapi élet sok más területén most is értünk dolgoznak.”

A 777 információi szerint a Magyar Katolikus Püspöki Kar jövő héten tartja az ilyenkor esedékes – tehát nem rendkívüli – ülését, amelyen a püspökök online vesznek részt. Ezen az ülésen alighanem a főpapok érinteni fogják a járványügyi rendelkezésekkel kapcsolatos kérdéseket is.

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás