2018. 03. 17.

Szent Patrik nem volt ír, és valójában még csak nem is Patriknak hívták

Az angol mondás szerint Szent Patrik napján egy kicsit mindannyian írek vagyunk. Azonban a híres szent maga se nem volt ír, se nem Patrik. Íme, öt apró érdekesség Írország kedvenc szentjével kapcsolatban.

A lóhere: Szent Patriknak tulajdonítják Írország keresztény hitre térítését az 5. században. A hagyomány szerint a szent jobb kezében lóherét tartva magyarázta a Szentháromság titkát. Úgy tűnik, a hasonlat nagyon jól bevált: mire meghalt, Írország számos templommal, kolostorral és keresztény oktatási intézménnyel büszkélkedhetett.

Március 17.: Szent Patrik március 17-én halt meg, több mint 1500 évvel ezelőtt. Legalábbis ezt állította egy 16. századi ferences teológus, Luke Wadding (buzgó ír hazafi, illetve a katolikusok ügyének kitartó támogatója Írországban). Neki köszönhető, hogy Szent Patrik ünnepe bekerült az egyetemes liturgikus kalendáriumba.

Szent Patrik-kék: Nem, Szt. Patrik színe nem a zöld. Hanem a kék. Vagy legalábbis a kék volt. Az úgynevezett „Szent Patrik-kék” látható még néhány régi ír zászlón, az ír haditengerészet kitüntetéseinek szalagjain és zászlóin (amely 1916-ban, a húsvéti felkeléssel véget akart vetni a brit uralomnak). A zöld szín úgy tűnik, a lóhere Írország szimbólumaként való használata miatt terjedt el.

Se nem ír, se nem Patrik: A negyedik század elején Britannia provinciában született Maewyn Succat-ot (igen, ez Szent Patrik igazi neve) 16 éves korában ír fosztogatók rabolták el, akik megtámadták szülei házát, őt magát pedig még hat éven át fogságban tartották. Amikor sikerült megszöknie, visszatért Britanniába, majd évekkel később misszionáriusként tért vissza a mai Írország területére. Pappá szentelésekor felvette a Patrik nevet (a latin Patricii vagy Patricius szóból, amely a pater, „apa” szóból ered) utalva ezzel parókiájának tagjai felé betöltött „atyai” szerepére.

A parádé nem ír, hanem amerikai: Az első Szent Patrik napi parádét 1762-ben tartották, amikor egy csapat ír katona március 17-én végigvonult New York utcáin, hogy megünnepeljék védőszentjüket. 1848-ra a parádé hivatalos eseménnyé vált a városban. Ma több mint 3 millió ember látogat el erre az eseményre.

Fordította: Tamási Dorottya Anna

Forrás: aleteia.org

 

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás