2017. 11. 09.

Pünkösd nem csak egy szép emlék, hanem élő valóság! – interjú Hodász András atyával

Hodász András atyával beszélgettünk a november 11-én tartandó Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó kapcsán.

Hogyan kerültél kapcsolatba a karizmatikus lelkiséggel?

A megtérésem a katolikus karizmatikus megújuláshoz köthető. 16 évesen mentem el az Új Jeruzsálem közösség egy nyitott dicsőítő alkalmára, ahol volt lehetőség arra, hogy előre menjen az, aki szeretne imát-közbenjárást kérni. Persze én nagyon nem akartam, de valami vagy valaki előre rugdosott, máig nem tudom, hogy ki, talán a bátyám vagy a Szentlélek. Onnan datálom a karizmatikusságomat.

Milyen feladataid vannak a karizmatikus megújulásban?

Kevés időm marad az egyéb elfoglaltságok mellett, de igyekszem minél több eseményen részt venni. Ott leszek a november 11-ei Országos Katolikus Karizmatikus Találkozón, gyóntatok, illetve koncelebrálok a szentmisén. Minden nyáron részt veszek a karizmatikus mozgalom ifjúsági táborában, a Lelkes Napokon, ahol szintén gyóntatok,misézek, előadásokat tartok, lelki vezetek. Időnként eljutok a Lelkes Hétfőre is. Szóval, ami sikerül.

Miben más ez mint az „átlag” kereszténység?

A karizmatikus megújulás céljául tűzte ki, hogy nagyobb figyelmet fordít a Szentlélek sugallataira, vezetésére. Maga a megújulás 50 éve indult el a világban és abból a felismerésből fakad, hogy a Pünkösd nem zárult le 2000 évvel ezelőtt, hanem aki akarja és nyitott rá, az megkaphatja a Szentlélek adományait.

Szerinted miért idegenkednek sokan a karizmatikus megújulástól?

Nagyon érdekes a kérdés, mert ha olvassuk az apostolok cselekedeteit, már ott is tapasztalhatjuk azt az idegenkedést, amit ma érzékelünk. Kívülállóként egy karizmatikus alkalom nagyon furcsának hathat, de gyakran tapasztalom, hogy csak kezdetben jellemző ez az idegenkedés, aztán, amikor az illetőnek saját tapasztalatai lesznek, elmúlik, sőt. Például a Lelkes Napok táborban azt szoktam tanácsolni, ha valaki ezzel kapcsolatban keres fel, hogy várjon egy-két napot, míg ülepszik a dolog, és ez sokszor működik, mert második-harmadik este betöltekezik Szentlélekkel, és onnantól már nincs mit magyarázni.

Hová tűnt ezekre a hosszú évekre a Szentlélek működése az egyházból?

Azt gondolom, hogy nem tűnt el, csak most mintha kifejezetten erősen nyilvánulna meg. Amúgy a középkorban is voltak nagy megnyilvánulásai a Szentléleknek, de vagy kevesebb volt, vagy kevésbé tapasztaltuk, vagy csak egyszerűen nem írták le, nem volt internet. A nagy szentjeink életében például ezek a csodák a ugyanúgy jelen voltak a középkorban, mint napjainkban. Tudunk olyan középkori prédikátorról, aki elkezdett beszélni és a fél templom lélekben nyugodott a beszédeire.

Mit tanácsolsz annak, aki szeretne megismerkedni a karizmatikus megújulással?

Azt tanácsolom, hogy jöjjön el egy karizmatikus eseményre. Lehet, hogy az illető fog furcsaságokat tapasztalni, de ne féljen, járjon utána, kérdezzen és hallgasson a Szentlélek vezetésére.

Mit kell várni az országos találkozótól, mi történik egy ilyen eseményen?

Az országos találkozón mindig van egy előadás és hozzá kapcsolódóan van lehetőség lelki vezetésre, szentgyónásra, illetve szentmisén is részt lehet venni. A mostani találkozó újdonsága az, hogy három olyan előadó látogat el hozzánk, akik nagyon közel állnak a világ karizmatikus megújulásának vezetőihez. Peter Herbeck, a Renewal Ministries nemzetközi missziós szolgálat igazgatója, Ann Shields nővér, a „Food for the Journey” rádióműsor házigazdája és Graham Keep plébános, a Renewal Ministries missziós munkatársa fog beszélni a szombati találkozón, arról, hogy mi ma a feladata a karizmatikus megújulásnak az egyházban, különös tekintettel az egyre szaporodó próféciákra a közeljövővel kapcsolatban.

Kép: pexels.com

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás